Egyszer egy interjúban azt mondta, hogy előbb tanult meg tojást írni, mint betűt vetni. Ki volt a mestere?

A nagymamám. Óvodás koromból való az első emlékem, hogy a nagymamám, akivel együtt éltünk Pécsett, a tűzhely mellett írta, díszítette a tojásokat. Még a korábbi, kékesdi lakhelyükről hozta ezt a tudást magával.

Akkoriban még nem is tudtam, mekkora kincs ez az örökség. Nekem természetes volt, hiszen minden húsvétkor ezt csináltuk. Felnőttként, pedagógusként aztán tanítványaimnak és kollégáimnak kezdtem megtanítani, később pedig továbbképzéseken más pedagógusoknak is megmutattam a technikát. Utána sokat jártam múzeumokba mintákat gyűjteni, majd népművészeti egyesületekhez csatlakoztam, hogy megismerjem a tojásírás többi népművészettel való kapcsolatát. Évtizedekig épült szépen mindaz, amiről ma beszélhetünk.

2005-ben aztán megkapta a népi iparművész címet, 2009-ben pedig szakmai nívódíjjal jutalmazta a Népművészeti Egyesületek Szövetsége. Ez azzal a feladattal is együtt jár, hogy a következő generációknak tovább adja a tojásírás köré épült hagyományt?

Az elmúlt évtizedekben - szó szerint - a fél országot megtanítottuk ennek technikájára. A tanítványaim között nemcsak sok pedagógus, de sok anyuka is volt, akik reményeim szerint még tovább adták ezt a tudást. Ezt a legjobban úgy tudtuk megmérni, amikor kimenünk egy vásárba mesterség-bemutatót tartani, és napközben sokszor hallottuk vissza, hogy 'jaj, hát én is szoktam ilyet csinálni'. Vagyis ez még mindig egy élő hagyomány Magyarországon. Az idei évig nem is telt el még úgy húsvét, hogy ne lett volna több száz ilyen rendezvény az országban, ahol bárki megtanulhatta a tojásírást.

Sok tojásíró kolléga minősíttette is magát. Ez azt jelenti, hogy a Hagyományok Házának van egy népi iparművészeti osztálya, ahova mindenki beküldheti a saját munkáit, hogy értékeljék azokat. Ha megfelelő számú jó értékelést kap valaki, akkor népi iparművész lehet. Az elmúlt években meg is ugrott a számuk, ami nagyon jó. Hiszen elhivatott, elkötelezett emberek tanítják a mesterséget.

Mi kell hozzá legfőképp: türelem, kézügyesség?

Semmi különlegesre nem kell gondolni. Pár óra alatt megtanulható, utána már csak gyakorlás kérdése. Száz évvel ezelőtt, amikor nagypéntek elkövetkezett, minden falusi asszony tojást írt. Reggel megetették az állatokat, reggelit adtak a családnak, a közben megfőtt tojásokat néhány óra alatt megírták, délután megfestették, este vagy másnap reggel pedig vitték a templomba megszenteltetni. Akkor sem volt sok idő rá, mégis minden család csinálta. Mert nem az volt a fontos, hogy minden írott vonal egyenes, egyenletesen vastag legyen, vagy, hogy a minták szimmetrikusak legyenek. Az volt a lényeg, hogy tudták: minden elkészített darab egy jelképet hordoz.

Mivel a tudás anyáról lányára vagy – ahogy nálunk is – nagymamáról unokára öröklődött, ez a kézművesség nem igényelt semmilyen különleges tehetséget. Minden falunak megvolt a saját mintakincse, és mind az élő asszonyok fejében, a legtöbbet még csak le sem rajzolták. A nagypénteken díszített tojások egy részét elfogyasztották a húsvéti asztalnál, a többit elajándékozták a keresztgyerekeknek, a locsolóknak. És mivel a következő év tavaszán újra elő kellett venni az eszközöket, ismét díszíteni kellett az ajándéknak szánt tojásokat, így a tojásírás bekerült a szokásrendszerbe.

Melyik tojással könnyebb, melyikkel szeret inkább dolgozni?

Nem igaz a mondás, hogy egyforma, mint két tojás. Vagy a színükben, alakjukban különböznek, vagy az oldala domborúbb az egyiknek, mint a másiknak – a mintát is ezektől függően érdemes választani. Mivel a strucc és emu nem volt őshonos hazánkban, ezért tojásaikat sosem hímezték; a kinagyított minták sem mutatnának rajtuk úgy, mint a kisebb, házi szárnyasok tojásain. Csak a tyúk, a liba, a kacsa és a törpetyúk, vagyis a krédli tojásait használjuk. Nagypénteken én is csak főtt tojást díszítek, de évközben kifújt tojásokkal dolgozom, hiszen kereskedelmi termékként csak így lehet eladni. Ebből aztán több száz készül évente.

Ki eszi meg ezt a rengeteg tojásbelsőt?

Igyekszem mindig csak annyit készíteni, amit el is tudunk fogyasztani, de sokszor adom át a szomszédoknak, barátoknak a tíz, húsz összegyűjtött tojásbelsőt, akik aztán rántottaként vagy tojásos nokedliként megeszik.

Ha nagyobb mennyiségre van szüksége, honnan szerzi be, van egy állandó beszállítója?

Szerencsém van, mert tényleg van egy állandó házi szállítóm a piacról, aki nekem már előre kiválogatja azokat – és nem is feltétlen a nagyságuk, inkább a sima, egyenletes héjminőségük alapján. Fontos, hogy jó tartásból származó tyúkok tojják a tojásokat, mert azoknak erős, vastag a héjuk, könnyebb velük dolgozni. De a színe sem mindegy. Ha szép piros tojást szeretnénk készíteni, amin jól látszik a minta, akkor válasszunk világos héjú tojást. Ha maratni fogjuk, vagyis kifehérítjük a mintákkal, akkor ahhoz a barna héjú tojás lesz a legjobb.

Az fontos, hogy milyen írókával kezdünk a mintázáshoz?

Vannak vidékek, ahol szőlővesszőből készült gicával írnak, rajta egy vékony fémcsövecskével, amely jól vezeti a viaszt. Máshol a lúdtoll végét vagy gyufaszálat használnak erre, a Felvidéken pl. a cseppformából álló virágszirmokat fogpiszkálóval készítik. Az a fontos, hogy a forró, megolvadt viaszt a tojás teljes felületére felvigyük, majd ha a mintát is rárajzoltuk, megfürdethetjük a festékben. Ha a festék megszáradt, egy forró vizes ronggyal kell áttörölnünk, amely magába szívja a viaszt, és végül előbukkan a kirajzolódott mintánk a tojás eredeti színében.

Nemcsak gazdagon használt motívumkészletét emlegetik egyedülállóként, de 1500 darabos hímestojás-gyűjteménye még a Magyar Rekordok jegyzékébe is bekerült. Ezek megnézhetők valahol?

A kétezres évek végén, amikor Pécs Európa Kulturális Fővárosi címének betöltésére készült, akkor a baranyai és a - nagymamámtól tanult - 120 féle kékesdi motívum mellé elkezdtem összegyűjteni a Kárpát-medence összes jellegzetes mintáját. Én sosem papírra jegyzem fel ezeket, hanem a frissen kifújt tojáshéjakra rajzolom fel pirossal. Így készült 1500 különböző mintájú tojás, és lett belőle magyar rekord. Aztán 2010-re, amikor Pécs ténylegesen betölthette Európa Kulturális Fővárosa címét, már 2010 darabra bővült ez a mintagyűjtemény. Azóta még tovább nőtt ez a szám, és inkább már a minták variációi jelennek meg az újabb tojásokon. Ez a Pécsi Értéktár része lett. Sajnos nincs állandó kiállító helye ennek a Hímes-tojás Mintakincstárnak, így otthon tárolom.

Milyen mintákat keresnek a tojásokon manapság az emberek?

A hagyományos mintákat írjuk leginkább, amelyek a Magyar néprajz című kötetben is szerepelnek, és mivel minden tojásíró másképp dolgozik, ezek a minták egy picit eltérhetnek egymástól. Ám nemcsak dekorációs szerepe, hanem jelentése is van a mintáknak. Amikor régen nekiálltak tojást írni, pontosan tudták előre, hogy a különböző családtagoknak milyen mintát fognak készíteni. Ha valakiről tudta az íróasszony, hogy szereti a gyöngyvirágot, akkor a szabály alapján négy részre osztott tojásfelszín minden negyedébe egy-egy hajló gyöngyvirágot rajzolt, amelyeknek szárai a középpontban összeértek. Ez a minta például a természet újjá ébredését, az élet körforgását jelképezi.

Aztán voltak állatos minták is, ilyenkor sosem egyben rajzoltak meg egy nyulat vagy egy ludat, hanem annak csak egy részét – így lettek a minták nevei is pl. lúdlábas, récetalpas vagy kakastaréjos. Utóbbi egy szerelmi szimbólum volt, és mivel régen mindenki ismerte a minták jelentését, egy néma üzenet is lehetett a lánytól, ha ilyen tojást adott a locsoló fiúnak.

És ugyanígy a színeknek is jelentése van. Egy erdélyi legenda szerint, amikor egy asszony elhaladt azon kereszt előtt, amelyen Jézust megfeszítették, a kötényében lévő tojásokra cseppent Jézus vére, amely csodával határos módon az összes tojást befestette. Ugyanakkor amíg a hívők szerint Krisztus kiontott vérét jelképezi a piros tojás, addig mások inkább a szerelem, a szeretet jelképeként adják egymásnak. A mai lakáskultúrának megfelelően ma már megengedett a piros helyett akár fekete tojásokat készíteni, amely már egy modern lakásba is illik. Ez is egy módja annak, hogy a hagyományt tovább éltessük.

Mostanság mi inspirálja?

Ez az életünk, szinte minden. Ha elmegyek egy múzeumba, meglátok egy szép faragást, vagy egy borotvatokon egy különleges díszítést, megpróbálom tojásra írni. De a pályázatok, kiállítások is inspirálják az embert. Minden évben tartok önálló kiállítást, amelyeken mindig valami újat szeretnék megmutatni – akár mintákban, akár a kiállítás formájában. Az első talán különlegesebb installáció pl. 2010-ben készült, amikor egy óriási szalmafészekbe 2010 darab írott tojást tettünk a pécsi Dóm Múzeumban, amit aztán a látogatók körbe járhattak, lefotózhatták, vagyis az volt benne a jó, hogy nem pusztán vitrinek mögül lehetett megcsodálni a tojásokat.

Két éve pedig a Mátyás-templom Szent Kereszt kiskápolnájának földjére helyeztem el 600, különböző mintás, piros tojást kereszt alakzatban a feltámadás jelképeként. És mivel ez pont a húsvéti időszakban történt, rengeteg turista láthatta. Ha valamit tehetünk azért, hogy a magyar népművészettel sokan találkozhassanak, akkor a bemutatására pont az ilyen helyszínek a legalkalmasabbak. Mert a Néprajzi Múzeumba kik járnak jellemzően? Azok, akiket kifejezetten a néprajz érdekel. De ha olyan helyszínt találunk, amibe minden ember belebotlik, akkor népművészetünk híre könnyebben szétszóródik.

Nyolc évvel ezelőtt, amikor férjével együtt csokoládéüzletet nyitott a Zsolnay-negyedben, mi terelte az édességek felé?

Amikor megnyílt a Zsolnay Kulturális Negyed, kézműves tevékenységekre lehetett bérbe venni üzlethelyiségeket. Azt tudtuk, hogy a dísztojás nem él meg önmagában, de mivel akkor jelentek meg Magyarországon az első kézműves csokoládék, így elmentem egy tanfolyamra, megtanultam a mesterséget, és elkezdtünk csokoládét készíteni. Kész belga csokoládé-alapanyagot vásárolunk, azt olvasztjuk, majd öntjük az általunk megálmodott formákba.

És végül össze is kapcsolták a két terméket, a csokik csomagolásán ma már ott vannak a hímestojás-motívumok is.

Nagyon nehéz arculatot adni a csokoládénak. Sok hagyományos csokoládégyár van, amelyek termékei legtöbbször már a csomagolásuk, színük, formájuk alapján is beazonosíthatók. Ezért mi is egy olyan arculatot akartunk kialakítani, amelyre évekkel később azt mondják a vásárlók, igen, ezt ismerem, ez a Csoko-Láda dizájnja. Ezért kilences osztású mozaikokat álmodtunk meg, amelyeken Zsolnay-csempéket, Vasarely-alkotásokat vagy a város egy-egy látképét mutatjuk be. Aztán a tojásminták is rákerültek a csokipapírra. Így már van egy olyan csokink, amelynek papírján a kilenc legfontosabb hazai tojásminta látható. Ez egyszerre viszi a város értékeinek és a tojásírás hagyományának a hírét.

A Pécsi Csokoládé Karnevált is nyolcadik éve szervezzük, minden évben készül valami, ami nagyon pécsi, nagyon Zsolnay és nagyon csokis. Készítettünk már Zsolnay-vázát csokoládéból, amelyet a porcelánfestők díszítgettek igazi Zsolnay-mintával és ehető festékkel. De ugyanígy csináltunk régi, már nem gyártott Zsolnay-csempéket, vázákat és tálakat is csokoládéból. Idén év elején pedig három kilós téglalapokat öntöttünk szintén ehető csokiból, és pécsi művészeket kértünk meg, hogy fessenek rájuk.

Ha csak egyetlen tojást díszíthetne az idei húsvétra, milyen üzenetet írna rá?

Egy hónapja fáj a szívem, amióta tudjuk, hogy ez a húsvét más lesz. Mert ez az ünnep arról szól, hogy legyen együtt a család még akkor is, ha egész évben nem tud. Hogy fessenek közösen tojást; hogy az egyik legszebbet közösen törjék meg az asztalnál, vágják annyi felé, ahányan ott ülnek, és egyék meg együtt. Aztán menjenek locsolkodni, keressék fel a rokonokat... és most mindebből semmi nincs. A húsvét üzenetében azonban benne van az elmélyülés, a befelé fordulás és az élet értelme is. Most mindannyian áldozatot hozunk azzal, hogy otthon vagyunk, ezzel másokat is segítve. Ezért talán egy szép keresztet rajzolnék arra a tojásra.