Állítólag Vámbéry Ármin mesélt az írónak Havasalföld rettegett fejedelméről, aki a Vlad Tepes (nyársba húzó) becenevet azért kapta, mert igen szerette karóba húzatni az embereket, és még a nőket, gyerekeket sem kímélte. Szakemberei ezt nagyon rafináltan csinálták, mert a faggyúval bekent karót úgy helyezték fel az áldozat végbelébe, hogy a testet átszúrva minden létfontosságú szervet elkerüljön, így hosszú-hosszú órákig, akár egy napig is eltarthatott, míg a szerencsétlen kilehelte a lelkét.

III. (Karóbahúzó) Vlad 1448 és 1476 között háromszor is volt Havasalföld fejedelme, bár első és harmadik alkalommal alig egy hónapig. Jelen esetben azonban számunkra nem a történelmi tettei, hanem a kegyetlensége az érdekesebb, ami megihlette Stokert is. A Drakula szó egyébként Vlad Tepes apjától, II. Vladtól ered, aki azért kapta a Dracul melléknevet, mert tagja volt a Sárkányrendnek. A dracul szó akkoriban sárkányt jelentett románul, ma ördögöt.

Stoker regénye 1897-ben jelent meg, és a kor olvasói pusztán csak élvezetes rémtörténetként olvasták. A címszereplő köré szövődő kultusz csak a huszadik századi filmfeldolgozások hatására kezdett kialakulni. Az első, Drakula halála című filmfeldolgozás osztrák-magyar koprodukcióban készült 1921-ben, de sajnos elveszett. Rá egy évre azonban bemutatták F.W. Murnau Nosferatuját – a német expresszionista film egyik csúcsteljesítménye nem hivatalos feldolgozás, ezért is változtatták meg a szereplők nevét, illetve a történet bizonyos elemeit.

A regény magyar kiadásairól is érdemes szót ejteni, mert a teljes szöveg fordítása 2006-ban jelent meg először, Sóvágó Katalin fordításában. A korábbi változatok ugyanis a kor szokásainak megfelelően tömörítettek, és itt-ott átdolgozták az eredeti történetet – a legismertebb ilyen fordítás Bartos Tibor munkája, de léteznek ifjúsági kiadások is, amelyek még egyszerűbbek.

Törcsvári kastély (Bran kastély)

A Drakula-turisták egyes számú zarándokhelye Brassótól harminc kilométernyire délnyugatra található, a Törcsvári-szoros előtt, az azonos nevű falu mellett mintegy száz méter magasan. A törcsvári kastély 1377-ben épült, és tulajdonképpen vicces, hogy noha Drakula kastélyaként reklámozzák, és ezért özönlenek ide turisták a világ minden szegletéből, a vár történetének hosszú és kalandos históriájában Vlad Tepes még egy aprócska lábjegyzetet sem kapna, mert csupán annyi köze van a Bran kastélyhoz, hogy vendégként néhány napig a falai közt időzött.

Ez a kis "semmiség" azonban nem tántorítja el a látogatókat, számukra Törcsvár továbbra is a rettegett Drakula otthona, és be is vásárolnak a vár tövében felállított vámpírpiacon, ahol csupa hasznos dolgot lehet kapni vámpírok ellen és egyéb csecsebecséket.

1848-ban, miután a román királyi családot száműzték, államosították a kastélyt, majd annak rendje s módja szerint kifosztották, végül otthagyták az enyészetnek. 1987-ben kezdték meg a restaurálását, amit 1993-ra fejeztek be. Annak idején Mária román királyné a lányának, Ilonának hagyta örökségül a kastélyt, és mivel Habsburghoz ment férjhez, a román visszaszolgáltatási törvényeknek megfelelően az ő tulajdonukba került vissza. Az amerikai építészként is ismert Habsburg-Toscanai Domonkos 2009 óta tulajdonosa a Törcsvári kastélynak, ő bútorozta újra az egészet az eredetiekkel egykorú darabokkal.

Jelenleg a kastély huszonhárom szobája látogatható, köztük ötöt stílszerűen Vlad Tepes-korabeli kínzóeszközökkel rendeztek be – ezek külön belépődíj fejében tekinthetők meg. A felújítások folyamatosak: 2017-ben megnyitották Mária királynő teaházát egy 150 férőhelyes terasszal, de még izgalmasabb a tavaly átadott titkos alagút, amit 1930-ban építettek, hogy az ízületi gyulladásban szenvedő Mária királyné könnyen kijuthasson a kastély parkjába. A 30 méter mélyen fekvő alagútba lift viszi le a látogatókat, és a 40 méter hosszú folyosón hologramokkal elevenítik fel a kastély történelmét. A liftbe egyszerre azonban csak hat személy fér, és külön belépőt kell fizetni itt is. A kastély lábánál pedig egy kisebb falumúzeum található, amit szintén érdemes megnézni.

Poenari kastély

Bukaresttől 160 kilométerre északnyugatra, a Vidraru-tótól mintegy négy kilométernyire az Argeşi-szoros bejáratánál, a Cetăţuia-hegy csúcsán áll egy félelmetes kastélyrom. Ez Vlad Tepes egykori igazi otthona, ahová elméletileg 1480 lépcső vezet fel. Megközelíteni jóval nehezebb, mint a Törcsvári kastélyt, és a lépcsőzés sem való mindenkinek, talán ezért nem is olyan népszerű. No meg maga a romok sem túl izgalmasak, bár a Drakula-legendát igyekeznek kihasználni itt is, mert több helyen is karóba húztak néhány próbabát a kellő hangulat miatt.

A snagovi kolostor

Vlad Tepes halálának körülményei nem ismertek, a különböző források mást állítanak. Egyesek szerint 476-ban a török ellen vívott csatában esett el, mások szerint kivégezték, de olyan változat is van, miszerint a hozzá hűtlen havasalföldi bojárok egyszerűen felkoncolták. Azt azonban több forrás is megerősíti, hogy levágott fejét Konstantinápolyba szállították és közszemlére tették.

Bukaresttől negyvenkét kilométerre északra, a Snagov-tó déli partján fekszik a nagyjából ezerhétszáz lakosú Snagov. A tó szigetén lévő kolostort a 14. században alapították, majd Vad Tepes börtönt, védőfalat, hidat és víz alatti alagutat is építtetett mellé. Az egyik elbeszélő hagyomány szerint itt temették el Havasalföld fejedelmét – hogy fejjel vagy anélkül, arról nem szól a történet. A kolostorból mára csupán a templom és a harangtorony maradt meg.

De ne holmi romokat képzeljünk el, mert gyönyörűen restaurálták azokat: a vadregényes környezetben, sűrű nádas és tavirózsák levelei mögött megbújó kis sziget a kolostorral olyan, akár egy apró mesevilág.