Mese egy meséről és a hét dombról, ahol soha nem bányásztak törpék

Legenda szól arról, hogy bányászok története ihlette a Hófehérke meséjét. A bányászok pedig, azaz a hét törpe, a német Alfeld városának környékén élt és dolgozott. A sztori valószínűleg nem igaz, és a klasszikus mese eredetét sokkal inkább Franciaországban kell keresni, de amellett, hogy ez egy érdekes kitérő, arra is nagyon jó példa, ahogyan egy-egy mítosz megszületik. És Alfeld városában nem Hófehérke története az egyetlen, amely hosszú időre hivatkozási alappá vált – a Bauhaus első, finom kis kezdeményei is éppen ezen a német településen kezdtek formát ölteni.

Alfeld egyébként egy nyugis, 19 ezer fős városka, melyet az 1200-as évek legelején alapítottak. Ha valaki erre jár, akkor érdemes megnézni a 16. századi városházát - melynek nyolcszögletű tornyát semmivel sem lehet összetéveszteni -, a Sieben Berge-t, azaz a Hét Dombot - ahol egyesek a mesebeli törpék bányáit sejtik -, és természetesen a Fagus gyárat (németül: Fagus Fabrik vagy Fagus Werk), mely komoly alapot adott egy máig meghatározó korstílusnak, a Bauhausnak.

A Fagus olyan a Bauhausnak, mint Sting zenéjének a The Police

A Fagus Werk épülete valami olyasmi a Bauhaus számára, mint egy nagyon részletesen megrajzolt vázlat. Nem tartozik hivatalosan a stílushoz, de e nélkül ma nem létezne ez a stílus. Mint ahogy Sting zenéje sem létezne a The Police nélkül. Bár a párhuzam egy kicsit meredek, a lényeg benne van: valami olyan dolog született itt meg a 20. század elején, amelyet semmiképp sem lehet megkerülni, ha végig akarunk menni a Bauhaus idén száz éves történetén.

A Fagus gyár ma is működik, így, bár a nagyközönség számára is szerveznek vezetett túrákat, egy alapvetően élő és zakatoló ipari létesítményről van szó. Az épület eredetileg is gyárnak épült, ám az akkori tulaj, Carl Benscheidt nem érte be azzal, hogy felhúz egy sokadik, a többihez hasonló gyárat – ő valami újat akart. Frissen épülő ortopédiai kaptafa gyára több kellett, hogy legyen egy egyszerű termelő létesítménynél: valami olyasmit akart vele szimbolizálni, ami kifejezi a modern gondolatokat, és amely a múltba merengés helyett sokkal inkább a jövőre fókuszál.

Így hát megbízott egy ígéretesnek tűnő fiatal építészt, hogy gondoljon ki a számára valami meglepőt és frisset. Walter Gropius 1911-ben, amikor élete első önálló megbízásaként megkapta ezt a munkát, 28 éves volt; a terveket társával, Adolf Meyerrel közösen dolgozták ki.

A gyáros olyan épületet akart, mely megjelenésével is a moderizmust hirdeti

Az épület kialakítására komoly hatással voltak az AEG-Turbinenfabrik tervei. Ezen az épületen Peter Behrens dolgozott, akinek irodájában Gropius és Meyer is tevékenykedett még mielőtt önálló tervezőirodát nyitottak, és megkapták első megbízásukat a Fagus gyártól. A Fagus minden részletén érződik Behrens hatása: a két fiatal mérnök egyszerre fejezte ki tiszteletét és bírálatát egykori mesterükkel szemben, amikor elkezdték megrajzolni az első vázlatokat.

Carl Benscheidt, a gyár tulajdonosa korábban már dolgozott egy ortopédiai kaptafákat gyártó cégnek, ám nézetkülönbségek miatt otthagyta korábbi munkahelyét. Ekkor alapította meg a saját gyárát, és bízott meg egy építészt a tervek készítésével. Azok szépen el is készültek, ám akadt egy kis gond: ezek a tervek pontosan olyanok voltak, mint minden gyár Németországban, de legfőképp olyan, mint amelyiket Benscheidt hátrahagyott.

Mivel új gyára az előző közelében volt – és a cég profilja miatt abszolút versenytársnak számított – ezért olyan homlokzatot akart, amely tökéletesen kifejezi a régi és az új szemlélet közötti különbséget. Ekkor akadt rá Gropiusra, aki Meyerrel épp egy ehhez hasonló megbízásra várt.

Mitől lett nagyon más ez az épület?

Az építkezés 1911-ben kezdődött, és rohamléptekkel haladt. Bár a termelés nagyon gyorsan beindult, a közös munka egészen 1925-ig tartott, amikor is a komplexum utolsó épületét is teljesen befejezték.

Ez természetesen nem azt jelentette, hogy a gyárat 14 éven keresztül építették, csak közrejátszott néhány késleltető tényező. 1914-ben például kitört az I. világháború, és a következő négy évben fel sem merült a munkák folytatása. A gyárban a termelés, Benscheidt kérésének megfelelően már az első évben beindult, szó sem volt tehát késlekedésről.

A következő évtized inkább a bővítésekről és az apróbb változtatásokról szólt, emellett Gropius rengeteg másik projekten is elkezdett dolgozni – 1919-ben pedig megalapította a Bauhaust, a kor egyik legfontosabb művészeti intézményét, melyből egy egész korstílus nőtte ki magát.

A gyár épülete úttörőnek számított a maga korában, mert ez volt az első olyan ipari létesítmény, ahol nem csupán arra törekedtek, hogy minél több terméket legyártsanak, hanem, hogy a benne dolgozó munkásoknak minél jobb körülményeket biztosítsanak. A légies acél-üveg felületek határozzák meg az egész épületet, melyet a rengeteg ablaknak köszönhetően átjár a fény. A könnyed szerkezetet és a homlokzatot elegánsra tervezték, azaz esztétikai szempontok is közrejátszottak az építkezésnél, ami szintén szokatlan volt a század elején.

Ipari létesítmény és múzeum egyben

Az UNESCO Világörökség részét képező gyárépületet a közelmúltban fel is újították: a renoválás 1982-ben kezdődött, és 2002-ben fejezték be az utolsó simításokat. A Fagus Werk, mely 2011-ben lett a világörökség része, a latin 'fagus sylvatica' elnevezésből kapta a nevét. A fagus, azaz magyarul a bükkfa hagyományosan az alapanyaga a fából készült kaptafáknak, melyek gyártására a gyár is szakosodott.

Bár a gyár ma is aktívan üzemel, nagyon szívesen fogadják a látogatókat, akiknek vezetett túrákon, vagy épp video guide segítségével mutatják be az épületet.

Külön termeket rendeztek be olyan kiállításoknak, mint amely például a cipődivat százéves történetét, vagy a Bauhaus bútorokat mutatja be. A Fagus-Gropius kiállítás öt emeleten és körülbelül 3000 négyzetméteren mesél a gyár történetéről és az építészről, akinek a neve azóta fogalommá vált.