Bécsben, a világ nagyobb részéhez hasonlóan, gyakorlatilag a karácsonyi vásárok a legnépszerűbb programpontok a turisták listáján. És bár az osztrák főváros valóban híres adventi vásárairól, ha olvasóink már kellően telítődtek az ünnepvárással, esetleg az osztrák fővárosban járva épp pocsék idővel találkoznak, vagy egyszerűen csak vonzódnak a művészethez, akkor jó ha tudják, hogy a puncsillatú standokon túl egy egész sor remek kiállítást is találnak.
Wes Anderson esete a cickánykoporsóval
Wes Anderson neve ismerősen cseng, és nem véletlenül. Igen, ő az, a filmrendező. A legtöbben talán az Oscar-díjas A Grand Budapest Hotel kapcsán ismerik, ugyanakkor neki köszönhetjük a gyerekekről, de csöppet sem gyerekeknek szóló, enyhén melankolikus Holdfény királyságot, vagy a már tényleg gyerekeknek szánt A fantasztikus Róka úr című kalandfilmet, mely Roald Dahl könyve alapján készült.
Aztán ott van a korai munkái között a Tenenbaum, a házi átok című vígjátéka, amely a többi filmjéhez hasonlóan, szokatlan látásmóddal közvetít egészen hétköznapinak tűnő eseményeket. Bár a szereplők és történetek mindig enyhén excentrikusak, sőt, olykor akár enyhén szomorúságba is hajlanak, a filmek kifejezetten életigenlőek és fantasztikusan jó humorral vannak átszőve.
Így aztán nem is lepődtünk meg azon, hogy a Kunsthistorisches Museum Wien (Bécsi Művészettörténeti Múzeum) ezúttal Andersont és filmkészítő partnerét, Juman Malouf-ot kérte fel arra, hogy állítsanak össze egy kiállítási anyagot az intézmény gyűjteményeiből. Két évig tartott, amíg minden egyes raktáron és termen, azaz több mint 4 millió festményen és műtárgyon végigrágták magukat, de végül összeállt a Spitzmaus Mummy in a Coffin and other Treasures (Cickány múmia koporsóban és egyéb kincsek) című kiállítás, mely november 6-án nyílt meg és egészen április 28-ig látogatható.
A tárlatnak része a kiállítás címében emlegett koporsó, és persze még számos más műtárgy is. Az elnevezés nem mindennapi, de lássuk be, nem is nagyon vártunk mást Wes Andersontól.
A teljes Bruegel-életmű egy helyen
Ugyanakkor a Bécsi Művészettörténeti Múzeum az idősebb Pieter Bruegel halálának 450. évfordulójára is berendezett egy egyedülálló tárlatot. A flamand festőművész már életében is sikeres és keresett volt, mára körülbelül száz darab munkája maradt fent. A bécsi múzeum tárlata a világ első nagy monografikus kiállítása, amely ezt az életművet átfogja. A napjainkban is meglévő művek közül kilencvenet mutatnak be a múzeumban: ezek közül 12 táblakép az intézmény saját tulajdona, míg a többi alkotást a világ különböző múzeumaitól kapták kölcsön.
Bruegel festményei közül összesen negyven maradt fenn, ebből harmincat láthatunk a tárlaton – ami már önmagában is egészen különleges dolog. Vannak közöttük olyan képek is, amelyeket kifejezetten erre az alkalomra restauráltak, ilyen a Dulle Griet és A halál diadala – ez utóbbit a madridi Prado múzeum adta kölcsön, és a kiállítás egyik szenzációjának számít.
A Bruegel-kiállítás ún. időablakos rendszerben látogatható, ami annyi jelent, hogy előre le kell foglalni egy meghatározott időszakot, amikor a kiállítást látni szeretnénk. Húsz percenként kezdődik az új időablak, így egyszerűbb és gyorsabb a bejutás. De aztán ahogy beléptünk, már bármeddig elidőzhetünk például A Bábel tornya építése című alkotás(ok) előtt. A kiállítás ideje alatt (október 2-től január 13-ig) a Bécsi Művészettörténeti Múzeum minden nap nyitva tart.
Az örökké változó pillanat megragadása
Az Albertina múzeum egyik idei nagy dobása a szeptember 21-én megnyílt és még január 6-ig látogatható Monet-kiállítás. Claude Monet sokak kedvence, elsősorban tavirózsás képei miatt, amelyeket az egész világon ismernek. A híres festmények a művész Giverny-ben levő kertjében készültek, ahol Monet a fényekkel és a színekkel kísérletezett.
A francia festő az impresszionizmus meghatározó alkotója volt, olyannyira, hogy az Impresszió, a felkelő nap című képéről nevezték el az irányzat követőit. Az impresszionizmus lényegében a benyomásokra koncentrál – arra, ahogyan a művészre egy adott pillanatban egy adott helyzet, jelenség vagy tárgy hatással van. Ezt az impressziót, azaz benyomást fejezték ki műveikben. Mivel az állandóan változó pillanatot kellett megfogni és megörökíteni, ezért az impresszionisták a fények kezelésének virtuózai voltak, de Monet még közülük is kitűnt csodálatosan megkomponált képeivel.
A jelenlegi kiállítás nem a festő egyetlen korszakára koncentrál, hanem az egész életműből válogat. Összesen száz festmény látható a tárlaton, ebből több mint negyven különböző múzeumokból és magángyűjteményekből érkezett Bécsbe a kiállítás idejére. A múzeum a tárlat idejére különleges nyitvatartással teszi lehetővé, hogy minél többen felfedezhessék Monet világát; januárban, a kiállítás utolsó néhány napján például minden nap reggel 9-től este 21 óráig lesznek megtekinthetőek a festőművész képei. A tárlat igazi érdekessége, hogy az utolsó képek között olyanok is láthatók, amik akkor készültek, mikor Monet már nem volt teljesen ura önmagának. Így láthatjuk az átmenetet egy sziporkázó művész és egy magába fordult, egy pillanaton rágódó festő között.
Felháborító? Rázós? Kortárs.
Szintén az Albertinában mutatják be Erwin Wurm, osztrák képzőművész tárlatát. A kortárs szupersztár leginkább szobrairól ismert, ám a jelenlegi kiállítás a rajzaira és vázlataira koncentrál. A 600 darabos válogatás egyes képei a lehető legkülönfélébb technikákkal készültek. A művész hol vízfestéket, hol golyóstollat, hol ceruzát, hol filctollat használt, és ugyanez a változatosság igaz a rajzok méretére és jellegére is. A papír akkora, amekkora épp a kezébe akadt, a téma pedig olyan, ami akkor épp a leginkább megragadta a figyelmét.
Sok rajzán épp saját művei, azok közül is főleg az Egyperces szobrok jelennek meg. Ezek a különös alkotások akár a művész névjegyeinek is nevezhetőek; amolyan a pillanatból építkező művek, ahol egy-egy élethelyzetet egy-egy élő ember mutat be. Érdekes koncepció, amit a látogatók imádnak.
És persze egy művésznek, aki rajzain is visszahozza a megálló időt, külön ihletforrás az olyan pillanat is, amikor például egy férfi kézkrémes tubust egyensúlyoz az orrán. Leghíresebb ezek közül talán épp az önarcképe: könyökére támaszkodva fekszik a hátán a földön, miközben egyik kezével könnyedén turkálja az orrát. Pimasz, merész, talán kínos helyzet – de pont olyan, amit a művészi szabadság még bőven megenged.
A kiállítás Peace & Plenty címe utalás egy, a Bahamákon található szálloda nevére, ahol a rajzok nagy része is készült. A tárlat november 21-én nyílt, és egészen február 10-ig látható az Albertinában.