Cormoran Strike a Harry Potter-könyvek szerzőjének közkedvelt főszereplője. A melankolikus, féllábú nyomozó igen sajátos figura, és szívesen ül be egy kocsmába enni egy kiadósat, vagy csak meginni egy pintnyit a kedvenc söréből. Sorozatunkban a sokak által ismert könyvek, egykori kötelező olvasmányok fiktív vagy valós helyszíneire kalauzoljuk el olvasóinkat. Ezúttal J.K.Rowling regényei alapján hívjuk olvasóinkat egy rövid, londoni kocsmatúrára.
Robert Galbraith krimijei kitűnően bemutatják az irodalmi élet méltánytalanságát. A Kakukkszó 2013-ban jóformán visszhangtalanul jelent meg, majd miután nem sokkal később kiderült, hogy valójában a Harry Potter-sorozat ünnepelt szerzője, J.K.Rowling írta, azonnal a bestseller listák élére került. Pedig a regény egészen kiváló, saját jogán is népszerű lehetett volna.
Rowling a legjobb dickensi hagyományokat követve mindig is a karakterekben és hangulatban volt erős, és ez nincs másként Galbraith álnéven írott regényeiben sem: Cormoran Strike figurájának már most ott a helye a krimiirodalom legemlékezetesebb nyomozói között. A kezdetben csak helyettesítő titkárnőként érkező, ám a nyomozás mesterségére hamar ráérző Robin Ellacott-tal kitűnő párost alkotnak – egyszerre vicces és komoly szurkapiszka megy közöttük folyamatosan, vagy ahogy mondani szokás: nagyon jól működik köztük a kémia.
A nagydarab, búskomorságra hajlamos Cormoran Strike afganisztáni veterán, aki egy robbanás során elveszítette az egyik lábát. Apja híres rocksztár, de csak kétszer találkozott vele, egykor szebb napokat látott groupie anyjával nőtt fel, és mivel egész gyerekkora költözéssel telt, kiválóan ismeri egész Londont. Az első regény, a Kakukkszó elején épp rondán és végérvényesen összeveszett élete szerelmével, aki egyébként egy aljas és manipulatív nő, így Cormoran jobb híján az irodájában alszik, a csapba vizel, és a közeli egyetem kollégiumába jár zuhanyozni. És gyalog jár mindenhova, mert már taxira sincs pénze. Ami viszont különösen vicces benne: rengeteget eszik és iszik. Szívesen üldögél egy kocsmában, kivált törzshelyén a The Tottenhamben egy pint Doom Bar mellett.
Denmark Street
A rövidke Denmark Street a West End szélén, a Charing Cross Road és a St. Giles High Street között húzódik, és komoly történelme van: az 1950-es évektől gyakorlatilag befészkelték ide magukat a brit popzene nagyjai, és kiadók, hangstúdiók, lemezboltok lepték el az utcát. David Bowie, a The Rolling Stones, a Sex Pistols és Elton John itt írták, rögzítették számos dalukat, esetleg itt éltek, netán csak inni jártak errefelé.
A Denmark Street 26. szám alatt található Cormoran Strike irodája, a 12 Bar Club fölött, az épület második emeletén. Az 1994-ben nyitott klubnak 18 hónapnyi pereskedés, tiltakozás és több mint 17 ezer összegyűjtött aláírás ellenére, 2015-ben a környékbeli ingatlanfejlesztések miatt el kellett költözni. A Holloway Roadon nyitottak újra, ám a hivatalos Facebook-oldaluk tanúsága szerint ismét a Denmark Streeten üzemelnek.
The Tottenham Pub
Cormoran Strike törzshelye, szemben a Tottenham Court Road Station-nel, az Oxford Street 6. szám alatt található – 2015 óta a régi nevén, The Flying Horse-ként működik. Nem téveszthetjük el, mert ez az egyetlen pub az utcában. A belső tere valóságos műalkotás: a kimunkált faborítás a klasszikus angol pubok markáns hangulatát hozza, emellett számos viktoriánus korabeli festményt is megcsodálhatunk –természetesen egy pint Doom Bart kortyolgatva.
The Feathers
Mint minden tisztességes magánnyomozónak, Strike-nak is tipikus se veled, se nélküled kapcsolata van a rendőrséggel, amibe ugyanúgy belefér az információk megosztása, mint a szitkozódás és a másik megfenyegetése. Cormoran a The Feathers-ben találkozik rendszeresen Eric Wardle-lel, a Scotland Yard nyomozójával, hogy egy-két pint mellett szokásosan feldühítsék egymást. A kocsmát Westminsterben találjuk, a Broadway 18-20. szám alatt, a New Scotland Yard épületének szomszédságában.
Noha a The Feathers is a viktoriánus kor szülötte, a The Tottenheimmel ellentétben belső tere nyitott és világos, inkább az 1920-as évek hangulatát idézi. Hangos és zsúfolt kocsma, péntek este különösen ne számítsunk kényelemre, így azoknak nem ajánljuk, akik szeretnek csendesen elmerengeni a sörük fölött.
The King's Arms
A második kötetben, a Selyemhernyóban Robinnak végre sikerül rávennie a vőlegényét, Matthew-t és Cormorant, hogy végre megismerkedjenek egymással. Mindkét férfi pusztán azért megy ebbe bele, hogy a nő kedvére tegyen: Matthew nem kedveli a nyomozót, mert szerinte csak bolondítja Robint a kétes munkájával, amellett fizetni sem tud neki tisztességesen, és szerinte menyasszonya sokkal jobb sorsot érdemel – valami irodában, kiskosztümben.
Mindamellett borzalmasan féltékeny, mert Robin hihetetlenül élvezi a munkáját, hiszen gyerekkori álma teljesül azzal, hogy Strike mellett dolgozhat. Cormorannak pedig egyszerűen csak púp a hátára az egész, inkább belefeledkezne a brutálisan meggyilkolt író, Owen Quine ügyébe a lakásán egy adag kínai kaja mellett, vagy csak bambulva iszogatna a The Tottenhamben.
A Roupell Street-et az 1820-as években épült, és végig a 19. századi munkások apró, tökéletesen egyforma, egyszintes téglaházai szegélyezik. Az épületek jó része védelem alatt álló műemlék, és ugyan már néhány utcával odébb őrülten nyüzsög London, a Roupell Street a körülményekhez képest nyugodt környék, röpke időutazás a viktoriánus korba. Puritán szépsége a filmeseket is megragadta, többek között az utcában forgatták 1988-ban a Doctor Who hetedik Doktorjának egyik kalandjának, a Remembrance of the Daleksnek néhány jelenetét.
A The King's Arms a Roupell Street és a Windmill Walk sarkán található, a 25-ös szám alatt. Apró és zsúfolt, barátságos hely, természetesen sokféle sörrel, és az étlapjukon a tradicionális angol mellett thai ételek is szerepelnek.
The Bell
A sorozat harmadik, Gonosz pálya című részéből tudjuk meg, hogy Strike a Whitechapel-beli The Bellben ünnepelte 18. születésnapját, ami a Middlesex Street 50. alatt található. A berendezése meglehetősen eklektikus: giccses porcelánállatkák, kitömött állatok, konzervált halak és állatkoponyák borítják a falakat, egyébként a hely meglehetősen puritán, és némi rosszindulattal akár úgy is jellemezhetnénk, hogy egy csomó kacattal rendezték be a kocsmát.
Nincs két egyforma szék, sem asztal, de a sarokban kényelmes a kanapé – azaz igen barátságos hely, ami kedvez a hosszas beszélgetéseknek. Az épületet sokan elátkozottnak tartják: többen is véltek lépteket hallani, mások kísértetszerű alakokat láttak, illetve a világítás is olykor magától le- és felkapcsolódott.