10 órás Brahms-maratont tartanak a Müpában

Hallotta már egymás után a romantikus zeneszerzőgigász mind a négy szimfóniáját? Január 22-én a Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös szervezésű Brahms-maratonján most pótolhatja.

Tizedik alkalommal rendezik meg a zenei maratont a magyar kultúra napján, amely során idén Johannes Brahms négy szimfóniája mellett a zongoradarabjaiból, kamarazenekari, kamara- és kórusműveiből is hallhatnak részleteket. A darabokat a magyar zenei élet legjelesebb képviselőinek előadásában hallhatjuk.

Fotó: Müpa

Az első szimfónia például a Concerto Budapest (vezényel: Keller András) előadásában szólal meg, a másodikat a Győri Filharmonikusok (vezényel: Berkes Kálmán) keltik életre. A harmadik szimfónia - amelynek dallamait Frank Sinatra és Carlos Santana is felhasználták már - a MÁV Szimfonikus Zenekar (vezényel: Csaba Péter) értelmezésében hallható majd, míg - a Yes rockzenekart is megihlető - negyediket a Nemzeti Filharmonikusok (vezényel: Kovács János) játsszák. A minikoncertek belépőjegyei 990 forintba kerülnek. Aki három előadásra jegyet vált, a negyedikre ingyen mehet be.

De nem lesz hiány a Brahms-maratonon kamaramuzsikálásból és kórusművekből sem, ahogy ingyenes programokból sem. Az Üvegteremben például a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói adnak koncerteket egész nap, a Müpa Előadótermében vetítések, az előcsarnokban pedig kiállítás várja a maratonra érkezőket. A napot Fischer Iván vezényletével a Budapesti Fesztiválzenekar meglepetéskoncertje zárja.

A maratont élőben az interneten is lehet követni, a koncertek HD-minőségű, online közvetítése a
mupa.hu és a bfz.hu oldalakon érhető el, a programról bővebben pedig itt olvashat.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek