Ezek a világ legjobb gyógyfürdői - Egy magyar is köztük van

A nyirkos, borzongató őszben jólesne egy forró fürdő, akár a természet lágy ölén? Bemutatjuk a világ legjobb gyógyfürdőit, szerencsére találunk Magyarországon is, de hozunk néhány vonzó példát a világ más tájairól is – ha másképp nem is, legalább gondolatban utazz el velünk felmelegedni!

Ezek a világ legjobb gyógyfürdői, például az izlandi Kék LagúnaForrás: Shutterstock/Puripat Lertpunyaroj

Ezek a világ legjobb gyógyfürdői:

Egerszalók

Kőolajért és földgázért fúrtak le a földbe az 1960-as évek végén Egerszalókon, amikor előtört a 65–68 °C-os hévízforrás. A víz azóta különleges formákat hozott létre az Eger közelében húzódó völgyben. Mivel kicsapódnak belőle az oldott anyagok, így létrejött az a mészkőtufakúp, amit a helyiek és a látogatók egyaránt sódombnak neveznek. A mészkőből a kénes gyógyvíz teraszos elhelyezkedésű medencéket is kialakított.

Nosztalgia fürdő, EgerszalókForrás: termalfurdo.hu

Travelo tipp:

Egerszalókon a Saliris Resort Spa & Gyógy- és Termálfürdő, valamint a Nosztalgia Strand vendégeként is élvezheti a termálvíz melegét és áldásos hatásait. Ha előre is tervezne: a fürdő a decemberi ünnepek alatt végig, a strand december 24. kivételével mindennap nyitva tart.

Pamukkale, Törökország

Mintha csak egy mesefilm játékos kedvű díszlettervezőjének fantáziája teremtette volna a fehéres-szürkés mészkőtufa medencék sorát és a 35 °C-os, türkizszínű vizet. Az Isztambultól hatórányi autóútra található természeti csoda Törökország déli részén, Denizli város közelében fekszik. A terület az UNESCO Világörökség része, csakúgy, mint a közeli fürdőváros, Hierapolisz, ahol a hidroterápia módszereit már az ókorban alkalmazták.

Kleopátra fürdője TörökországbanForrás: Shutterstock/Nejdet Duzen

Kék Lagúna, Izland

Ebben az esetben összejátszik az emberi tevékenység és a természet ereje Izlandon: a víz ugyanis egy közeli geotermikus erőműből ömlik ki, majd a fekete láván melegszik fel, és a sziklák között kialakult mélyedésekben gyűlik össze. Ez mit sem árt a hely népszerűségének: a fürdő annyira közkedvelt a helyiek és a turisták körében, hogy a vendégeknek előre kell napijegyet foglalniuk, ha áztatni szeretnék magukat az ásványokban gazdag, 38 °C-os vízben, vagy ki szeretnék próbálni a híres iszappakolást.

A Kék Lagúna környékén folyamatosak a földrengések és a vulkanikus tevékenységek, ezért tájékozódjunk a friss hírekről, mielőtt útnak indulnánkForrás: Shutterstock/Arsenie Krasnevsky

Terme di Saturnia, Toszkána, Olaszország

Toszkána déli részének hegyei rejtik ezt a természetes hőforrás által táplált, mészkőbe vájódva kialakult fürdőt. 37 °C-os vizéről azt mondják, az aknétól a mandulagyulladásig mindent gyógyít. A legenda szerint azért keletkezett a földben az a repedés, amelyikből a forrás fakad, mert Jupiter és apja, Szaturnusz állandóan veszekedtek, és közben villámokat szórtak. A vitákkal viszont az emberek csak jól jártak: már a római időkben is szerettek itt fürödni, és a hely manapság is közkedvelt.

Lenyűgöző színekben a Terme di Saturnia gyógyfürdőForrás: facebook / Camere Rurali Terme di Saturnia

Takaragava, Japán

A távol-keleti ország rendkívül gazdag hőforrásokban, vagy ahogy ott hívják őket, onszenekben, amelyek gyakran nemcsak gyógyító erejű vizükről, hanem lélegzetelállító környezetükről is nevezetesek. A Takaragava onszen a hegyek között, egy erdő csendes ölelésében található. A hely érdekessége, hogy a látogatók csak és kizárólag a fürdőhely által biztosított fürdőruhában merítkezhetnek meg a vízben, a saját holmi használata vagy a meztelen fürdőzés tilos.

Az alábbi videóban virtuálisan is körülnézhetsz az izlandi Kék Lagúna gyógyfürdőben:

 

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek