Május 21-től viselheti a gyógyfürdő címet a határmenti Berettyóújfalu Bihar Termálliget fürdője. Berettyóújfalu május 23-án ünnepli a város napját, a bejelentést ehhez a városnaphoz kötötte Muraközi István polgármester.
A jeles nap alkalmából minden évben többnapos programsorozatot rendeznek, így többek között koncertekkel, Berettyóújfalut bemutató fotókiállítással, futóversennyel és kulturális programokkal ünneplenek a bihari település lakói, most azonban a gyógyfürdővé avanzsált fürdő is középpontba került.
A fürdőt üzemeltető cég közleménye szerint ezzel a kormányhivatali határozattal többéves folyamat ért célba, amikor a magyar állam támogatásával közel 3,5 milliárd forintos fejlesztésből megújult és gyógyászati részleggel bővült a korábbi uszoda és strandfürdő.
Zámbori Péter, az önkormányzati tulajdonú Herpály Vagyonkezelő Kft. – mint a gyógyfürdő üzemeltetője – tájékoztatása szerint a fürdőkomplexum így vált teljessé, hiszen a kültéri strandmedencék és a fedett uszodarész kibővült egy korszerű gyógyászati központtal, s vált regionális gyógyfürdővé. Májusban nyitották meg a Bihar Termálliget lakókocsis kempinget, de a fürdőhöz kapcsolódó szállodai fejlesztéseken is már gőzerővel dolgoznak – írja a haon.hu.