Miért nassolunk?

A nassolás lényegében egy olyan tudattalan étkezés (ami időben is elhúzódhat), amikor kontroll nélkül csipegetünk, netán habzsolunk, majdnem bármit, ami éppen előttünk van. Persze azért az íz is számít, van, hogy sósra vagy édesre vágyunk jobban. Az viszont jellemző, hogy az elfogyasztott mennyiséget nehéz megbecsülni, mert nem nagyon figyelünk oda. A nassolás így gyakran egy melléktevékenység, pótcselekedet, ami nem feltétlenül az éhséget csillapítja, hanem valamilyen más fajta igényt, szükségletet elégít ki.

Nassolni szinte bármilyen irányú érzelem (öröm és bánat), unalom, stressz, frusztráltság, csalódottság, harag esetén lehet, vagy csak megszokásból, mert a szemünk kívánja, vagy, mert olyan nehéz ellenállni a kísértésnek.

Mi baj lehet ebből?

Ha időnként ránk tör a nassolhatnék és engedünk a vágynak, nem okozunk olyan nagy galibát a szervezetünknek. Persze azért arra is figyelni kell, hogy ez olyan csemege legyen, amit tünetek és panaszok nélkül megehetünk, tehát nem vagyunk rá érzékenyek vagy allergiások. Egyszer-egyszer ugyanis a legfegyelmezettebb emberrel is megesik, hogy elfeledkezik magáról és pl. elkezd jó ízűen ropogtatni, már ha roppanós a nassolnivaló.

Bevallom, velem ez főleg baráti összejöveteleken, házibulikon történik meg, de ilyenkor azért erre eleve készülök, és nem a vacsora mellett, hanem ahelyett teszem ezt. Ettől még nem áll meg a Föld, és bár bor is csúszhat a chips mellé, nem ez az egyetlen „étkezés" fogja meghatározni a teljes étrendemet, és a mindennapjaimat sem ez jellemzi. A hangsúly az egyensúlyon van.

A gond akkor kezdődhet, szinte észrevétlenül, ha gyakran, akár minden nap elvetjük a sulykot és önfeledten nassolunk. Ez eléggé megborítja a napi étkezési ritmust is, így elcsúszhatnak az étkezések, mert már nem is vagyunk éhesek, hiszen végignasiztuk a délelőttöt/délutánt. A kontrollvesztés könnyen vezethet lassú, de biztos hízáshoz.

Persze az is lehet, hogy nem egyszerre esszük meg az egész zacskónyi chipset vagy kekszet, hanem apránként, de mégis kitartóan eszegetjük meg a felesleges energiadózist. Ha nem kompenzáljuk extra adag mozgással, akkor sajnos nyoma marad a testünkön.

A szinte ok nélkül felszaporodó kilók hátterében ezért gyakran a nassolás áll, a számos egyéb ok mellett. Sokat segíthet ilyenkor, ha elkezdünk táplálkozási naplót vezetni (írásban vagy mobilapplikációval), mert így könnyebben azonosíthatjuk a veszélyes időpontokat, élethelyzeteket, a magunk elől is titkolt zugevést, vagy a sok kicsi sokra megy alapon elcsipegetett morzsákat, amikre amúgy nem is tekintenénk étkezésként. Már pedig nem csak terített asztalnál eszünk, ehetünk.

A csipegetés a fogaink egészségének sem tesz jót, mert ha szinte folyamatosan eszünk valamit, könnyebben tapad meg a lepedék a fogakon, ami melegágya a fogszuvasodásnak (hacsak nem mosunk egyből fogat vagy öblögetünk még gyakrabban, ami azért nem a legjellemzőbb).

Lelkileg is megviselhet a nassolás, mert erős bűntudattal, önmarcangolással járhat, ha utólag észleljük a pusztítást, és csak ostorozzuk magunkat a gyengeségünk, akarathiányunk miatt. Ilyenkor jobb átgondolni, vajon mi volt előbb, vagyis mi okozta a kontrollvesztést, miért az evés, nassolás a megoldás az adott szituációban, mit pótolunk az evéssel, rágással...?

Ha magunktól nem jön válasz, és a helyzet gyakori, nem szégyen szakmai segítséget kérni. Komoly szenvedést és sok felesleges diétát lehet megspórolni, ha sikerült visszavenni az étkezésünk feletti tudatos kontrollt.

Bűnözés legálisan?

A teljes tiltás, önmegtartóztatás helyett sokkal inkább megéri megtanulni „bűnözni", a mértéket tartva. A felesleges önmarcangolás elkerülése érdekében a tudatosság már fél siker, íme néhány tipp ehhez:

♦ Ha előre betervezzük, mit, mikor és mennyit csipegetünk majd el, az már egy elég tudatos tett, de sokat segít abban, hogy elvegyük az egész helyzet élét. Tervezzük be a napi étrendünkbe a fél (nem egész) kis zacskónyi csemegét, pár szem olajos magvat vagy kekszet, tönkölyropit, vagy cseréljük csíkokra vágott, roppanós zöldségre, és így kisebb az esélye annak, hogy random módon és sokkal többet eszünk, mint amennyit szerettünk volna.

♦ Vész esetére legyen a táskában, a kocsiban, a munkahelyen valami harapnivaló, de törekedjünk arra, hogy ez valamelyest tápláló is legyen: natúr olajos mag, cukormentes vagy csökkentett cukortartalmú, rostdús keksz, nem kandírozott aszalt gyümölcs, de felkészülhetünk előre megmosott, feldarabolt zöldségekkel, gyümölcsökkel, akár dobozban is elvihetővel.

♦ Vegyünk egy nagy levegőt, igyunk egy nagy pohár vizet, és sétáljunk, mozogjunk egy keveset, ha ránk tört a falánkság! Meglehet, hogy csak ennyi szükséges ahhoz, hogy az erős késztetés alább hagyjon.

♦ Ne rágcsáljunk csak azért, mert mások is, vagy csak azért, mert megkínáltak! Lehet nemet mondani. Így ha nem esik jól, ne fogadjuk el, mert utána még nehezebb megállni a folytatást.

♦ Kerüljük a veszélyes helyzeteket! Filmezés (tv, mozi, sorozatok...) esetén ne legyen elől nassolnivaló, inkább vacsorázzunk, ebédeljünk meg rendesen előtte! Ha nem látjuk, könnyebb sokkal többet enni, ráadásul a figyelmünk a filmre terelődik, így még inkább habzsolni fogunk.

♦ Ne hagyjuk elől az egész zacskó, doboz, üveg nasit, inkább adagoljuk ki kisebb egységekre, így is könnyebb megállni a túlfogyasztást! Egy kocka (fekete)csoki akár minden nap beleférhetne az étrendbe, mert önmagában nem ez az energiamennyiség vezet túlsúlyhoz, pláne, ha amúgy másban is tartjuk a mértéket és még mozgunk is. Kérdés, hogy ki bír megállni egy kockánál.

♦ Könnyű kísértésbe esni, ezért a megoldást az jelentheti, ha megelőzzük a „veszélyes" helyzeteket: ne vásároljunk, ne tartsunk otthon, elérhető közelben olyan rágcsálnivalót, amiből biztosan nem tudunk csak egy keveset enni! Ne induljunk neki éhesen vásárolni, mert akkor aztán pont ezeket fogjuk levenni a polcról, s akár már úton hazafelé meg is esszük a fél zacskót...

♦ Kínáljunk meg másokat is! Nem, nem azért, hogy az ő fenekük is hízzon, hanem mert így illedelmes és közben rájöhetünk arra is, hogy mi volt a kiváltó oka a nassolási vágynak (unalom, feszültség, stb.).

Cikkünk szerzője Schmidt Judit dietetikus.