Négy titkos vidéki fürdő, amit csak a helyiek ismernek

Beköszöntött a kánikula, de fogalma sincs, hogyan tudna minél messzebb menekülni a várostól? Utál egész nap a légkondiban ücsörögni, de a szokásos strandokat is unja már, ráadásul nincs kedve csillagászati összegeket költeni a belépőre? Íme négy vidéki fürdő, amit szinte csak a környékbeliek ismernek, ezért az árak barátságosak és nincs akkora tömeg sem, mint a felkapott helyeken. A jelszó: csak semmi flanc!

 Országjáró körútjaink során a helyi fürdők felfedezése mindig kötelező körnek számít, ezért szinte az összes magyarországi nagy fürdőkomplexumot végigjártuk már: a gyógyfürdőket és a csúszdaparkokat is beleértve. De amit még inkább élvezünk, az az eldugott vidéki fürdők felkutatása, ahol azt keressük, hogyan tudnak minél inkább meglepni minket. Így vezetett az utunk az ország alábbi négy pontjára is.

Igal

Igalra Budapesttől alig több, mint másfél órányi autóútra, Somogy megyében találtunk rá. Már az odavezető út se volt semmi, Belső-Somogyban ugyanis olyan a táj, mint egy életre kelt terepasztal. Kukoricatáblák, sárgálló napraforgók és a legkülönbözőbb árnyalatú zöld dombok és mezők között vezetett az utunk. Igal szélén található a Somogy-tolnai hátság legmagasabb pontja, ahonnan rálátni a Balatonra, dél felé pedig még a Mecsek is kirajzolódik.

Galéria: Négy titkos vidéki fürdő, amit csak a helyiek ismernekFotó: Igali Gyógyfürdő

 Igal története is az egyszer fent, egyszer lent sztorik közé tartozik, de témánk szempontjából az első jelentős esemény 1940-hez köthető. Ugyanis ekkor kezdtek olajat kutatni a környéken, ami helyett az egyik fúrás alkalmával 81 fokos termálvíz tört a felszínre. A forrásra a '60-as években építették fel a fürdőt, amely azóta évről évre ismertebbé válik, és egyre többen látogatnak el ide. Ahogyan pedig az a fürdőinkkel már csak lenni szokott, Európában már rég tudnak a létezéséről és a legendás gyógyhatásáról, míg itthon inkább csak a fanatikus fürdőzők és a környező megyékben élők ismerik.

Az igali fürdő területén 13 medencét találunk, melyek többsége kültéri, ezért nyáron sem kell attól tartani, hogy meg fogunk főni a fedett térben. A fürdő bár a gyógyvizéről vált ismertté, korántsem csak ezt a profilt erősíti. A legkülönbözőbb hőmérsékletű élménymedencéket, úszómedencét és szaunavilágot is talál itt, így bátran elhozhatja ide az egész családot! A fürdő hangulatos, árnyas parkjában bőven van hely leheveredni a fűbe, nem fogják szardíniának érezni magukat, persze a szezon közepén valószínűleg itt sem lesznek egyedül.

Hol? Budapestről autóval az M7-es autópályán a kőröshegyi völgyhíd előtt, a bálványosi lehajtónál kell lefordulni, ahol Kaposvár felé kell venni az irányt.

Mennyiért? Felnőtteknek 2200 forint, 60 év felett 1800 forint, 6-tól 20 éves korig 1600 forint a belépő. Vannak kedvezményes délutáni jegyek és családi jegy is.

Mikor van nyitva? A fürdő nyáron reggel 9-től este 8-ig tart nyitva.

Mit csináljunk utána? Városnézés Kaposváron, középkori séta Somogyváron, vagy a várongi Kaktuszfarm felfedezése.

Még mindig vannak kérdéseim! A fürdőről ide kattintva talál bővebb információkat.

Hegykő

Az osztrák-magyar határ mentén, a Fertő-tó partján fekszik Hegykő, amit az évszázadok során kézről-kézre adtak egymásnak a nemesi családok, 2001 óta pedig a világörökség részeként tartjuk számon. Ennek ellenére sokan még csak nem is hallottak a településről.

Galéria: Négy titkos vidéki fürdő, amit csak a helyiek ismernekFotó: Sá-Ra Termál

 A hegykői gyógyíz akár fiatalnak is mondható, hiszen 2004-ben kapta meg a minősítését. Az 1434 méter mélyről feltörő 55 fokos vizet a legkülönbözőbb gyógykezelésekhez használják, így ide is lehet beutalóval érkezni.

De ez a fürdő sem csak a gyógyulni vágyókat várja: van wellness medence, úszómedence, a kisebbeknek pedig pancsoló is. A fürdő kertje is kiválóan alkalmas a lazításra. Színes nyugágyakra heveredve olvasgathatunk a fák árnyékában bronzbarna osztrák nyugdíjasok között: hát kell ennél több egy tikkasztó nyári délutánon?

Hol? Budapestről az E60-as úton Győrig, majd onnan az M85-ösön érjük el Hegykőt.

Mennyiért? A belépő felnőtteknek 1500, 14 év feletti diákoknak 1200, 6 és 14 éves kor között pedig 950 forint. Az egész napos parkolójegy 500 forintba kerül.

Mikor van nyitva? A fürdő nyáron reggel 9-től este 7-ig tart nyitva.

Mit csináljunk utána? Fedezzék fel a Fertő madárvilágát a madármegfigyelő parkból, tekerjék körbe a tavat vagy üljenek fel a kisvasútra!

Még mindig vannak kérdéseim! A fürdőről ide kattintva talál bővebb információkat.

Magyarhertelend

A Fishing on Orfű Fesztiválon járva fedeztük fel a magyarhertelendi termálfürdőt, ami azonnal az egyik kedvencünkké vált. Baranya megye tájait talán nem is kell ecsetelnünk: dombok és völgyek váltakoznak, ameddig a szem ellát, tehenek legelésznek az út mentén, de rókákkal és őzekkel is simán összefuthatunk.

Termálfürdő Magyarhertelend
Galéria: Négy titkos vidéki fürdő, amit csak a helyiek ismernek
(Fotó: Benovics Gabor / Termálfürdő Magyarhertelend)

 A fürdő területén 11 medencét találunk, és ha jót akarunk, mindenképp kezdjük a kintiekkel, hiszen nyáron mégiscsak nagyobb szám a szabadban lenni. Nálunk az abszolút nyertes a főépülettől legtávolabb eső két medence lett, ahol egy hatalmas nádtető alatt ücsöröghetünk az árnyékban, a tájban bámészkodva – a fürdő ugyanis egy dombtetőre épült, így nem csak a víz, de a kilátás is szuper.

28 és 38 fok között mindenféle hőmérsékletű medence közül választhatunk és a gyerekek is kortól függően játszhatnak a sekélyebb és egyel mélyebb gyerekmedencékben, ahol még csúszdázni is lehet.

Ha pedig egy kis romantikára vágynánk, érdemes pénteken vagy szombaton érkezni, ezeken a napokon ugyanis a fürdő éjszaka is nyitva tart. Ilyenkor csak a hangulatvilágítást kapcsolják fel, és még a napközbeni forgalomnál is kevesebben vannak – a hangulatos, békés este tehát garantált, amit még egy különleges szaunaszeánsszal is megspékelhetünk.

Hol? Budapestről az M7-es autópályán Somogyon át is mehetünk, de választhatjuk az M6-ost is, alulról, Pécs irányából közelítve Magyarhertelendet.

Mennyiért? A felnőtteknek 1700, nyugdíjasoknak 1400, diákoknak 1200, 3 és 7 éves kor között pedig 600 forint a belépő. A péntek-szombat esti fürdőbelépő egységesen 1600 forintba kerül.

Mikor van nyitva? A fürdő nyáron reggel 9 és este 7 óra között tart nyitva. Pénteken és szombaton este a nyitva tartási idő után egy órával újra kinyit és este 8-tól éjfélig tart nyitva.

Mit csináljunk utána? Kiránduljanak el az Orfűi-tóhoz, fedezzék fel az Abaligeti cseppkőbarlangot, vagy vegyék célba Pécset – innen mindössze fél órára van!

Még mindig vannak kérdéseim! A fürdőről ide kattintva talál bővebb információkat.

Csisztapuszta

Legrégebbi és azóta is örök kedvencünket, a csisztapusztai élményfürdőt még gyerekkorunkban ismertük meg, de azóta sem ismerünk senkit, akit valaha hallott volna róla.

Pedig a Somogy megyei Buzsáktól öt kilométerre található fürdő vize éppolyan elismert gyógyhatású, mint a korábban felsoroltaké, és a hangulata sem marad el tőlük. Itt 1956-ban tört fel a 42 fokos termálvíz, amikor olaj után fúrtak – épp úgy, mint Igalban. A fürdőhöz azonban hosszú időn át nem vezetett semmilyen szilárd burkolatú út, ezért csak kisvasúton lehetett megközelíteni, medencék helyett pedig földbe vájt gödrökben fürödtek a csisztaiak.

Galéria: Négy titkos vidéki fürdő, amit csak a helyiek ismernekFotó: Csiszta Fürdő

 Ma már öt töltő-ürítő rendszerű medence várja az ide látogatókat: egy gyerekmedence, egy kis és egy nagy ülő medence, valamint egy kisebb és egy nagyobb fedett ülő medence. De van szauna és játszótér is, valamint néhány kiegészítő szolgáltatás is a kávézón és az éttermen kívül.

A fürdő területe egészen kicsi, ezért is imádjuk, mert ide mindig olyan visszatérni, mintha mi is idevalósiak lennénk, hiszen ezt a fürdőt tényleg csak a helyiek ismerik. Elnyújtózni a parkban és nézni a somogyi eget – ez azért mégiscsak jobb, mint a dugóban zötykölődni valamelyik tömött pesti strand felé.

Hol? Budapestről az M7-es autópályáról Fonyódnál kell letérni Lengyeltóti irányába, majd innen Buzsák-Csisztapuszta felé venni az irányt.

Mennyiért? A belépő felnőtteknek 1500, gyerekeknek pedig 1200 forint.

Mikor van nyitva? A fürdő nyáron reggel 9-től este 7-ig tart nyitva.

Mit csináljunk utána? Ismerjék meg Buzsák hagyományőrző szokásait, kiránduljanak egyet az eldugott belső-somogyi falvak között vagy vegyék célba a Balatont, hiszen csak húsz percnyi távolságban vannak!

Még mindig vannak kérdéseim! A fürdőről ide kattintva talál bővebb információkat.

Ha ön is járt már a fenti fürdők valamelyikében, ossza meg velünk a tapasztalatait!

Újabb cikkünk ebben a témában:


Még négy kevésbé ismert vidéki fürdő - 2016.07.23.
Berekfürdői óriáscsúszda, strandröpi Nagyatádon, aquafitness Bogácson, éjszakai fürdőzés Leányfalun. Így strandolhatunk az ország négy szegletében.
Igal is felkerült a hazai gyógyhely-térképre - 2016.10.19.
Igalról tavaly még a négy titkos, leginkább csak helyiek által ismert fürdők kapcsán írtunk. Most pedig itt a hír, hogy a települést, Somogy megye első, és egyben Magyarország 26. minősített gyógyhelyévé választották.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek