A luxusüdülő, ahol az összes medence a miénk volt

Tavaly októberben, miután két napig élveztük a tevék, Csillagok Háborúja-díszletek és a mindent elöntő szaharai homok társaságát a tunéziai Tozeur városában, Dzserba szigete felé indultunk tovább. Ez a gyakorlatban hat órán át tartó, extra kényelmetlen zötykölődést jelentett egy dzsip szűk hátsó ülésére zsúfolódva harmadmagammal. Mikor végre megérkeztünk a Hasdrubal Prestige Thalassa & Spa hotel elé, én már attól a ténytől is boldog voltam, hogy kinyújthatom a lábamat.

Így különösen nagy volt a kontraszt, amikor beléptünk a márványpadlótól a kristálycsillárig a túlzó luxus minden kellékét felvonultató ötcsillagos szállodába és annak medencékkel jól ellátott kertjébe. Sokat hallani, hogy Tunéziában igencsak önkényesen osztogatják maguknak a hotelek a csillagokat, de itt úgy tűnt, stimmel a besorolás.

A több mint száz négyzetméteres alapterületű szobához akkora fürdőszoba járt, mint amekkora máshol maga a komplett hotelszoba lett volna. A falat hatalmas tükrök, és hammamokat idéző csempe borította, a hatalmas, középre tájolt kádban órákig áztam volna. De még várt rám a medencék és a szálloda privát partszakaszának tesztelése. A strand sem volt rossz a maga baldachinos pihenőhelyeivel és lassan mélyülő, sötét homokos partszakaszával, de mégis a medencék lettek a kedvenceim.

Volt belőlük sekély és mélyebb, tengervizes és termálvizes is. És amihez foghatót még sosem tapasztaltam: mivel már jócskán benne jártunk az utószezonban, útitársaimat pedig jobban lekötötte a tenger, csak az enyém lehetett az egész medencekomplexum. Lebegés háton fekve, pálmafák közt, a hatalmas medence közepén, majd ebéd a parton, frissen fogott tengeri herkentyűkből – egy év távlatából is jó visszagondolni ezekre a pillanatokra. (Az élményhez persze tagadhatatlanul hozzájárult, hogy míg én az októberi nyárban süttettem a hasam, az ismerőseim az ősz beköszöntén szomorkodtak Budapesten.)

A tenger, ahol egyharmad sóban úszkáltunk tolató vízibicikli-pózban

Idén szeptemberben jártunk a Holt-tengernél. Ez azért figyelemreméltó földrajzi képződmény, mert kb. 420-450 méterrel terül el a tengerszint alatt, és ezzel a földgolyó legmélyebben fekvő – de nem a legmélyebb - tava. Átlagos sótartalma 30 százalék körüli – összehasonlításként, a Földközi-tenger esetében az átlag 3,8 százalék. Na, de ennyi biológia- és földrajzismeret után lássuk, milyen érzés kétharmad vízben, egyharmad sóban fürdeni: egyszerre bizarr és felszabadító, hogy a kisujjunkat sem kell mozdítani a felszínen maradásért.

És bár a tenger szeptemberben is legalább olyan meleg, mint a levegő (tehát 30 fok körüli), az ember 10-15 perc lebegés után kikívánkozik a partra. Nem is baj ez, mivel ez a víz csak egyetlen strandtevékenységre alkalmas, ami a háton lebegés, illetve az eképp közlekedés, mintha mi magunk volnánk egy tolató vízibicikli. E művelet közben újságot olvasni egyértelmű non-plus-ultra; amellett, hogy kedvelt fotómotívum is.

Vízre szálláskor ügyelni kell, hogy miután a víz feldobta az ember talpát, maradjon háton és ne kezdjen el ficánkolni. A só ugyanis marja az érzékenyebb bőrfelületeket, érdemes tehát megfogadni az útikönyvek vagy az idegenvezető tanácsát, és ügyelni arra, még csak az arcunk közelét se érje víz.

Ez a nagy koncentrációban jelen lévő só egyébként nagyon jót tesz az emberi testnek, különösen a bőrnek – nekem tízpercnyi vízben tartózkodás után lett olyan a bőröm, mint amilyen csecsemőkoromban volt utoljára – , és néhány napon belül elmulasztja a legmakacsabb ekcémát és pikkelysömört is. Sokan jönnek ide gyógyulni a világ minden pontjáról, gálánsabb országok támogatják is az ilyen gyógyutakat. Az ásványi anyagokat a helyben gyártott kozmetikumokban is használják, melyek tapasztalataink szerint a reptéren kb. ugyanannyiért kaphatók, mint a környéken. És akkor ott van még az iszap is, amivel bátran kenjük be magunkat tetőtől-talpig; az ember azonnal megérti, mit élveznek ebben a disznók.

Fürdőzés pucéran, gyengeáramos vízben

Valamikor a kilencvenes években jártunk Japánban, ahol egy helyi onsenbe, fürdőbe is elmerészkedtünk. Az onsen etikettet érdemes elolvasni belépés előtt, nehogy pár szabály meglepetést okozzon. A tetovált vendégeket például be sem engedik: ezzel a regulával a szervezett bűnözést és az esetleges leszámolásokat igyekeznek távol tartani a fürdőtől. A yakuzák testét ugyanis tetőtől talpig fantasztikus, színes tetoválások (irezumi) borítják - Japánban a rendes emberek nem viselnek tetoválást. Persze a nyugati turisták esetében kicsit engedékenyebbek, nem valószínű, hogy egy naplementébe ugró delfin a viselője onsenből való kitiltását eredményezné, de erre is volt már példa.

Az onsen kádjaiban csak mosakodás után ázhatunk, tisztálkodás nélkül belefeküdni a legnagyobb udvariatlanság. A fürdőbe lépés után vetkőzzünk le, fogjunk egy kis hokedlit, kuporodjunk le az alacsony vízcsapok egyikéhez és mosakodjunk meg: a vizet kis műanyag lavórból önthetjük magunkra, vagy modernebb onsenben kihúzható zuhanyfejből. Mivel az onsent mindenki pucéran használja, fürdőruhára nem lesz szükségünk, egy kis törölközőre azonban igen, amit mosakodásnál mosdókendőnek használhatunk, majd a fürdőterületre érve tegyük a kád mellé, esetleg a fejünkre.

Az onsenek hagyományosan koedukált létesítmények, manapság azonban többnyire nemek szerint elkülönülnek a fürdőzők. A koedukált onsenekben gyakran kötelező a fürdőruha viselete. A fürdőben ne számítsunk hatalmas medencére: általában több kicsi, négyszögletes kád áll a padlóba süllyesztve (bár vannak olyan fürdők is, ahol nagyobb, kültéri medence fogad). Ezekben általában ketten szoktak egyszerre ejtőzni. A víz típusa az onsent tápláló forrástól függ, vannak kénes, vasas, sós vizek is. A kénes víz rendkívül büdös. Ahol én jártam, ott volt egy sárgás és egy sötétzöld színű vizet tartalmazó kád is, és egy olyan is, aminek enyhén csípett a vize: ebbe a kádba (denkiburo) ugyanis konkrétan gyenge áramot vezettek. Egy nagyon öreg nénivel fürödtem együtt benne, és mindketten jó egészségben távoztunk a fürdőből.

Kék lagúna Izlandon

Az elmúlt tíz évben kétszer is megfordultunk Izland rengeteg attrakciója közül az egyikben, a Blue Lagoonban, azaz a kék lagúnában. A szigetország lenyűgöző természeti kincseiről ódákat szokás zengeni - teljes joggal - és bár a Blue Lagoon nem egy szó szoros értelemben vett természeti kincs, mivel 1976-ban egy geotermikus hőerőmű melléktermékeként jött létre, ez a tény semmit sem vesz le értékéből.

Izland drága, itt is 35 eurónál kezdődnek a belépőjegyek, de ha valamiért érdemes kiadni kicsit többet, mint amit a büdzsénk bír, akkor ez az élmény az. Fantasztikus türkizkék víz, melynek az iszapja fehér, és ha az ember magára keni, hihetetlen jót tesz vele bőrének - pikk-pakk elmulasztja például a pikkelysömört és az ekcémát. Mindez egy egészen elképesztő környezetben, lávamezők- és falak között a szabad ég alatt; háttérben a hőerőmű gőzt pöfékelő, misztikus kéményei. Felejthetetlen élmény.

És ha már ott vagyunk, mindenképp érdemes vásárolni a lagúna teljesen természetes alapanyagú kozmetikai termékekből, melyek ára nem haladja meg a középkategóriás kozmetikai termékekét. És okvetlen kérjük el a tax free-papírt, mert a reptéren visszaadják az adót.