A kibucokról bennem élő homályos kép egészen más volt, mint ami itt fogadott szeptember elején: egy hippi-kommunát képzeltem el, mezítláb szaladgáló, rasztahajú, napcserzett fiatalokkal. Ehhez képest a Holt-tenger partján lévő Ein Gedi kibucban sivatagi környezetben burjánzó botanikus kert fogadott, ami rendezettségében egy floridai öregek otthonával is felvehetné a versenyt.

Pedig az ötvenes évek közepéig ez a táj is pontosan úgy nézett ki, mint a körülötte lévő kősivatag. Most viszont itt több mint 900 különféle növényfaj mellett énekesmadarak, étterem, tornaterem, kultúrház, mozi, középiskola és egy Holt-tengerre néző uszoda valamint egy luxus spa várja a látogatókat. A luxust nem próbáltuk ki, de így is nagyjából egy percre volt szükségem ahhoz, hogy tudjam, heteket el tudnék itt tölteni. Akár gereblyével vagy kapával a kezemben.

Ez az érzés csak erősödött azután, hogy kis csoportunk elé toppant a 65 év körüli Zabo, egy manószerű és rendkívül rokonszenves figura. Az ő alakja legalább annyira volt valószerűtlen, mint ez a buja oázis a kősivatag közepén.

Ezt a látványt alighanem sem ő, sem a többi kibucnyik nem tudta előre megjósolni: az ötvenes évek közepén még úgy volt, hogy a kibuclakók fő megélhetési forrása a mezőgazdaság lesz, csak aztán rájöttek, hogy a turizmus lényegesen jövedelmezőbb. Szép lassan alakult ki a pazar botanikus kert (a National Geographic magazin a világ legajánlottabb természeti tájainak listáján a 11-ik helyre sorolta). Most 230-an élnek és dolgoznak itt, erősebb időszakokban pedig – például az októberben kezdődő főszezonban – akár hatszázan is vannak.

Manapság már nem annyira egyszerű bekerülni ide, mint 1961-ben, Zabo érkezésekor volt: ahhoz, hogy valaki itt dolgozzon - magyarázza fürgén lépkedve -, külön engedélyre van szükség a kormánytól. Más kibucokban talán egyszerűbb az önkénteskedés, íme a program linkje. A turizmus mellett bevételi forrásként megmaradt valamennyire a mezőgazdaság is, ami leginkább a datolya és a pomeló (más néven citrancs) termesztését jelenti.

Mindezekről aközben értesülünk, hogy Zabo végigvezet minket a botanikus kerten, ami valóban lenyűgöző, nem különben a kontraszt a körülötte elterülő kősivataggal. Amikor észreveszi, hogy náthás vagyok, szed pár növényt a fűszerkertből és a kezembe nyomja, majd felhívja a figyelmünket az énekes madarakra, melyeknek egy része úgy döntött, nem költözik Afrikába, inkább itt, a kertben telel át.

Ez a kibuc is egy többévtizedes mozgalom része: a kibucok eredetileg a szocializmus eszméinek Izraelben testet öltött formái. A kezdeti időszakban a kibuc biztosította lakói számára a lakhatást, a ruházatot, az étkezést és az orvosi ellátást. A kommunákban a vagyon jelentős része közös, az ott élőknek nincs saját tulajdona és bázisdemokrácia működik. Az 1910-es évektől működő kibucok főleg mezőgazdaságból éltek, ma már – itteni példánkhoz hasonlóan - a bevételük jelentős részét ipari tevékenységből és turisztikából szerzik, és voltaképp már alig-alig különböznek a hagyományos falvaktól. 2014-ben 272 kibucot számláltak Izraelben.

A tenger, ahol egyharmad sóban úszkálunk tolató vízibicikli-pózban

A kibuc után jött a voltaképpeni attrakció, a Holt-tenger. Ez azért figyelemreméltó földrajzi képződmény, mert kb. 420-450 méterrel terül el a tengerszint alatt, és ezzel a földgolyó legmélyebben fekvő – de nem a legmélyebb - tava. Átlagos sótartalma 30 százalék körüli – összehasonlításként, a Földközi-tenger esetében az átlag 3,8 százalék.

Na, de ennyi biológia- és földrajzismeret után lássuk, milyen érzés kétharmad vízben, egyharmad sóban fürdeni: egyszerre bizarr és felszabadító, hogy a kisujjunkat sem kell mozdítani a felszínen maradásért, és ami még bizarrabb, hogy só azonnal jelzi még az olyan karcolásokat is, amikről addig fogalmunk sem volt.

És bár – vagy épp emiatt - a tenger szeptemberben is legalább olyan meleg, mint a levegő (tehát 30 fok körüli), az ember 10-15 perc lebegés után kikívánkozik a partra. Nem is baj ez, mivel ez a víz csak egyetlen strandtevékenységre alkalmas, ami a háton lebegés, illetve az eképp közlekedés, mintha mi magunk volnánk egy tolató vízibicikli. E művelet közben újságot olvasni egyértelmű non-plus-ultra; amellett, hogy kedvelt fotómotívum is.

Vízre szálláskor ügyelni kell, hogy miután a víz feldobta az ember talpát, maradjon háton és ne kezdjen el ficánkolni. A statisztikák szerint gyakori balesetet okoz ugyanis, amikor a fürdőző elveszti az egyensúlyát, és sok vizet (= jó sok sót) nyel. Ez pedig rendesen elkezd marni mindent, súlyos belső sérüléseket okozva. Érdemes tehát megfogadni az útikönyvek vagy az idegenvezető tanácsát, és ügyelni arra, még csak az arcunk közelét se érje víz.

Én egyszer vakartam meg vizes kézzel az orromat, amire egyáltalán nem a szent földre illő szavak szaladtak ki a számon. Egymást vízzel fröcskölni a fentiek miatt valódi gonoszság, kizárólag igaz ellenségeinkkel tegyünk ilyet. Láttam két orosz férfit, amint pajkosan egymást fröcskölik, majd fejvesztve rohantak ki a partra, hogy lemossák az arcukat édesvízzel.

A só és az iszap jó

Ez a nagy koncentrációban jelen lévő só egyébként nagyon jót tesz az emberi testnek, különösen a bőrnek – nekem tízpercnyi vízben tartózkodás után lett olyan a bőröm, mint amilyen csecsemőkoromban volt utoljára – , és néhány napon belül elmulasztja a legmakacsabb ekcémát és pikkelysömört is. Sokan jönnek ide gyógyulni a világ minden pontjáról, gálánsabb országok támogatják is az ilyen gyógyutakat. Az ásványi anyagokat a helyben gyártott kozmetikumokban is használják, melyek tapasztalataink szerint a reptéren kb. ugyanannyiért kaphatók, mint a környéken. És akkor ott van még az iszap is, amivel bátran kenjük be magunkat tetőtől-talpig; az ember azonnal megérti, mit élveznek ebben a disznók.

Régóta tartja magát a hiedelem, miszerint nem lehet leégni a Holt-tengernél, mivel egyrészt ugye 400 méter mélyen van, másrészt vastag páraréteg plusz még sivatagi por is borítja. Emiatt több helyen, még útikönyvekben is olvasható, hogy a rövidhullámú UVB sugarakból itt 30 százalékkal kevesebb éri el az embert.

Nos, szerencsére német tudósok utánajártak ennek a legendának, melynek egyszerű végeredménye, hogy bár tény, hogy az UV-sugárzás nagyobb a hegyekben és alacsonyabb a Holt-tengernél, és valóban segít elnyelni a káros sugarakat a sivatagi por, de mindezek együttesen sem eredményeznek akkora különbséget, hogy megvédenének a leégéstől. Szóval vigyünk csak magunkkal naptejet!

És aki még el akarja csípni a Holt-tenger élményt, jobban teszi, ha igyekezik: a 80-as évek óta évente közel egy métert süllyed, az elmúlt három évtizedben a felszíne egyharmaddal zsugorodott. Itt egy szomorú és szemléletes gif arról, hogyan.

Helyszíni benyomásaink alapján következő cikkünkben arról lesz szó, hogy kell-e rettegni Izraelben és általában, milyen a hangulat. Az utazáson magyar újságírók egy kis csoportjával az izraeli turisztikai minisztérium meghívására vettünk részt.

Újabb cikkünk ebben a témában:

Kell-e rettegni Izraelben? - 2014.09.23.
Nyugalom, napsütés, meleg, remek ételek, 28 fokos tenger, pompás kultúrtörténeti helyszínek és kegyhelyek – ezek fogadtak minket szeptember közepén, szemben a nyári hírek puskaropogásával. Furcsaság vannak persze. Körbejártuk Izraelt.