Újra látható volt a sarki fény hazánkban

Hétfőn éjszaka az ország több részén is látható volt a sarki fény. A lilás fényben pompázó jelenséget fényoszlopok tarkították, amit Fonyódon le is fotóztak.

Újra lefotózták Fonyódon a sarki fényt (Fotó: Kajetán Jácint engedélyével)Forrás: Kateján Jácint

Újra megjelent a sarki fény Magyarországon

Hétfőn éjszaka 23 órakor Kőszegen, Füzéren és Fonyódon is észlelte az Időkép kamerája.

Kajetán Jácint, fonyódi fotósnak ezúttal is sikerült lencsevégre kapnia az égi jelenséget, a sarki fényt. Mint mondta, van egy bevált helye, ahonnan jó fotókat tud készíteni. Ott nincs túl nagy fényszennyezés. 

Idén már negyedszer fotózta le a sarki fényt a fonyódi fotós

Mindig figyelem a sarki fényt előrejelző applikációt, és hétfőn éjszaka is kiültem, hogy jó képeket készítsek. Ezúttal szép, oszlopos megjelenésű volt a fény, bár a korábbiaktól eltérően halványabb volt a derengés – mondta a Travelonak Kajetán Jácint, aki hozzátette, idén már negyedik alkalommal sikerült megörökíteni az égi tüneményt. Ezek közül az augusztusi fényjelenség volt a legszebb, de a mostani is különlegesnek számít, hiszen érdekes fényoszlopok tarkították az eget.

Úgy tűnik, hogy nem kell Skandináviába utaznunk, hogy sarki fényt láthassunk. Idén már ötödször tűnt fel Magyarország fölött a furcsa, lilás, vöröses látomás.

A sarki fényForrás: Shutterstock

A sarki fény a Föld északi és déli sarkánál a légkörbe behatoló töltött részecskék (elsősorban protonok és elektronok) által keltett időleges fényjelenség. Erős naptevékenységet követően, mágneses viharok idején látható. A fény színe a gerjesztett atomok típusától függ. A vörös és a zöld szín a leggyakoribb, de ritkábban kék és lila sarki fényt is lehet látni.

A következő, felgyorsított videóból látható, milyen gyönyörű ez a jelenség:

 

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek