Budapesttől mindössze egy órára található Magyarország egyetlen olyan faluja, amely szerepel az UNESCO világörökség listáján. Íme top 3 nevezetesség Hollókőn, amelyeket érdemes felkeresni egy hétvégi, őszi kirándulás alkalmával.
A Nógrád megyében található falu története a 13. századig nyúlik vissza, amikor a tatárjárás után a Szár-hegyen vár épült. A települést sokszor sújtotta tűzvész, mivel a házakat itt fából építették, és könnyen gyulladó zsúptetővel fedték, a szabad tűzhelyek felett pedig kémény helyett csak füstlyukakon szellőztettek. Az 1909-es nagy tűzvész után az immár vályogfalú házakat kőalapra emelték, és szarufás tetőszerkezettel, cserépzsindellyel fedték, megőrizve eredeti formájukat. Hollókőn a népi építészet a falusi élet olyan páratlan példája, amelyet sikerült a mai napig eredeti állapotában megőrizni.
A község 2 részből, egy ófaluból és egy újfaluból áll, hagyományőrző lakói a legtöbb épületet most is eredeti rendeltetésének megfelelően használják. Továbbá a vár egyes részeit helyreállították, valamint 2020-ban egy igazi, modern kilátóval is bővült a falu, ahova mindenképpen érdemes elkirándulni. Íme a 3 legfontosabb látnivaló Hollókőn.
A Fő utca az Ófaluban
Hollókő házai egyetlen út mentén épültek meg. A kőházak a palóc népi építészetnek releváns példái, melyek mindegyike több szobával rendelkezik: hálószoba, konyha és kamra. A tetők oromzattal díszítettek. A faluban lévő 58 ház közül több múzeumként üzemel (babamúzeum vagy bábmúzeum, falumúzeum és postamúzeum). Ezen kívül a falu rendelkezik egy fatornyos, katolikus templommal is, amely Hollókő címerében is szerepel, és ikonikus helyszíne a húsvéti és pünkösdi ünnepeknek.
A hollókői vár
A hétvégén ellátogattunk a falu egyik leghíresebb látványosságához, a szikla csúcsára épített várhoz is. A vár legendájából ered a falu neve is, miszerint a szomszédos Pusztavárhegy ura, Kacsics András egyszer elrabolt egy szép lányt és az épülő vár egyik termébe záratta. A lány dajkája viszont az elrabló nagy szerencsétlenségére egy boszorkány volt, aki szövetkezett az ördöggel, hogy a lányt kiszabadítsák. Az ördögfiak holló képében esténként újra és újra megjelentek és elhordták az épülő vár köveit, egészen addig, míg a vár ura szabadon nem engedte a lányt.
A várat a történelem során többször ostromolták, és bár az elmúlt kétszáz évben falainak egy részét építőanyagnak elhordták, még így is Hollókő a vármegye legépebben maradt, a középkori építkezés jegyeit is tükröző vára. A várat 1970-ben kezdték restaurálni, majd 2014 nyarán elkezdődtek a belső felújítások is, melynek során helyre állították a felső várban található várkapitányi lakrészt és ebédlőt; az alsó várban két gazdasági épületet újítottak fel, ahol megtekinthettük a vár építéstörténetét bemutató 3D-s animációs filmet is. A várba a felnőtt belépőjegy 2500 forintba kerül.
Kéz kilátó (Isten tenyere kilátó)
Az Országos Kéktúra útvonalán, a vártól körülbelül 3 kilométerre található a Csíkszentmihályi Benjámin által kivitelezett Kéz kilátó. A kilátó ötlete a Farkaskútvölgy lovaspark ötlete volt. A lovas parkról azt érdemes tudni, hogy nem csak oktatásokkal foglalkozik, de családbarát programokat, céges rendezvényeket, és még szállást is kínál. Az itthoni lovardák közül azzal tűnik ki, hogy ménese kunfakó lovakból áll. Az Isten tenyerét ábrázoló Kéz kilátót három útvonalon tudjuk megközelíteni, a legkönnyebben a farkaskútvölgyi lovardából, egy kicsit hosszabb és meredekebb túra során pedig Felsőtoldból vagy Hollókőről a Kéktúra jelzését követve.
A fából készült isteni kéz négy ujja felfelé mutat, hüvelykujja majdnem vízszintes pozícióban helyezkedik el. A kéz megépítése egyébként nagyjából 2-3 hónapba telt, mind a váz, mind a külső borítás kizárólag holtfa felhasználásával készült. Az Isten tenyere kilátóból lenyűgöző kilátás tárult elénk a Farkaskútvölgyi lovardára, valamint a Cserhát meseszép vidékére.
Hétvégi kirándulásunkat a hollókői Hotel Castellumban egy mennyi vacsorával zártuk, ahol a séf, Oláh Zoltán („Magyarország Étele" zsűribizottságának tagja) finomabbnál-finomabb, hagyományos palóc ételkülönlegességeit kóstoltuk meg modern köntösbe csomagolva.
Forrás: Hetedhétország, Trekhunt, Cserhát Natúrpark