Amikor 1867-ben, a kiegyezés idején egy húszéves fiatalember az egyik német tartományba indul, hogy megtanulja a bognár mesterséget, maga sem sejti, hogy végül olyan tudást hoz haza, amivel több generáción át biztosítja örököseinek a megélhetést. Pláne, hogy az eredeti szakma mellett Weimarban egy másikat is eltanul, kaptafa- és sámfakészítő lesz.

Amikor pedig Pápára visszatérve 1870-ben idősebb Berta Márton megnyitja a műhelyét, és az itthoniak meglátják a munkáit, sorra adják le a cipészek és a csizmadiák a rendeléseiket - készítsen már nekik is sámfát és kaptafát.

Egészen 1911-ig kézzel készült minden az ükapám műhelyében - mondta Ferenc, Barta Márton ükunokája. A család féfitagjai mind továbbvitték a mesterséget. Akkoriban három hétig folyt a gyártás, egy hétig pedig vitték az árut eladni: Csorna, Győr, Szombathely irányába szekérrel, vesszőkosárban vagy csalánzsákban, ennyi idő alatt 3-4 zsákkal készültek el.

Kemény fából faragták

Akkoriban a kaptafa, amivel a suszter dolgozott kemény fából készült: bükkfa, gyertyán kellett hozzá. A sámfa viszont, amivel a cipőket kitámasztották, puhábból: égerre, fűzre, nyárra volt szükség a jó minőséghez.

Az ükapám idejében még csak egylábas cipők voltak - meséli Ferenc. Nem volt jobbos, balos, méretből sem kellett ennyiféle, az emberek kisebb lábon éltek. Na és persze a cipők orrformája sem volt változatos, mint manapság, amikor szögletes, kerek, búbos vagy hegyes sámfát is keresnek. A sámfa feladata viszont az idők alatt nem változott, a lépésráncokat volt hivatott kisimítani, a széttiport cipő ugyanis elformátlanodik és tönkremegy. Tisztításnál is fontos: ha csak újságpapírral tömjük ki a polírozásnál, megroggyan. Minden cipő tovább él és szebb marad, ha a levétel után sámfázzuk!

A fűrészporban nőttünk fel

Ferenc még jól emlékszik, hogy már 5-6 évesen a műhelyben téblábolt, és adogatta az édesapjának a sámfákat további megmunkálásra. A kézimunkából akkorra már gépesítés lett, kisebb szériák is készültek, 10-20 pár egyszerre.

A fűrészporban nőttünk fel, ott játszottunk az apám mellett" - mesélte Ferenc. "Az államosítás alatt azonban a gépeket be kellett adni a közösbe, ott meg aztán az enyészeté lettek. Egy idő után viszont észbe kaptak, mert hiányszakma lett a sámfakészítés. Ezért engedték meg apámnak, hogy privát folytassa, de a gépeket újra kellett neki venni. Lassan eltűnt azonban a kaptafa-, és csak a sámfakészítés maradt. Régen a fát rönkökben szállították ide, daraboltuk majd elszeleteltük, aztán egy tortaszeletet kivágva munkáltuk tovább. A fiam azonban ezen is újított: hasábburgonya formára vágatja a rönköt, így egyedül is tudja mozgatni és kevesebb hulladékfa keletkezik.

Hogy került-e híres ember gardróbjába Berta sámfa? Erre igen nehéz válaszolni. Főleg azért, - vette át a szót a legfiatalabb generáció, Berta Áron - mert a sámfa sokáig a cipésznél kötött ki, ő adta cipőtartozékként a vásárlónak. Nem tudtuk nyomon követni, kihez is került. A nagyapám csizmasámfájáról azonban megtudtuk, hogy a sorszámozott, egyedi lovaglócsizma, amit Ausztriában készítettek, Ronald Reagan felesége megrendelése volt, így a nagyapám kezemunkája, a csizmában lévő sámfa az USA-ba is kikerült.

Zöld, barna a legnépszerűbb

A LaBerta márkanevet is Áron találta ki, nem titkolt szándéka, hogy világmárka legyen a munkájukból, úgy ismerjék külföldön, mint a herendi porcelánt.

Színezzük is őket, ami mondjuk már az utolsó műveletek egyike. Lehet zöld, okkersárga, kék, barna vagy natúr – lakkozva vagy lakkozás nélkül - avatott be a részletekbe a fiatalember. A legnépszerűbb a zöld és a barna, és ma már arra is rákérdeznek a vásárlók, hogy környezetbarát módon dolgozunk-e.

Hogy mit szeretek a munkámban? Az égetett tempót, amikor egy óra alatt húsz párat csiszolok meg, ebből néha sportot űzök, de annyira igénybe veszi a csuklómat, hogy utána pihennem kell. A legkevésbé pedig a méretet beleütni, mert az lassú munka, azt szívesen hagyom apu türelmére és tudására.

Forrás: Fanny magazin