A csongrádi főváros két fontos évfordulóról is megemlékezik idén: 300 éve kapta vissza szabad városi rangját, és 140 éve döntötte romba a települést történetének legnagyobb természeti katasztrófája. Számos rendezvénnyel készülnek mindkettőre, köztük a Klauzál téren egy interaktív kiállítással, ahol átélhetjük majd azt a Nagy Árvizet is, amelynek nyomát az egyes házfalak az akkori vízállást jelző tábláikkal őriznek.

Ezeket a táblákat nagyjából térdmagasságban kell keresni, a ma látható épületek alapjai ugyanis 1879. március 12. előtt legalább 150 centiméterrel alacsonyabban álltak. Sokan talán nem is tudják, hogy olyan házak előtt sétálnak el nap mint nap, amelyek pincéit egykor földdel töltötték fel, hogy egy biztonságosabb, új utcaszintet alakítsanak ki a városban.

A medréből kilépő Tisza új időszámítást hozott a helyiek életébe: minden történést az árvíz előtti és utáni időszakhoz viszonyítva emlegetnek, de ha úgy vesszük, ugyanennek a pusztító erejű árvíznek köszönheti a város a mai arcát is.

Persze, ha a túlélő házak beszélni tudnának 

... akkor elpanaszolnák, hogy az árvíz után mindössze a város legősibb, alföldi településhez képest a legmagasabban fekvő része, a Palánk környéke maradt csak szárazon. Aztán mesélnének arról a több mint kétezer emberről, akiket láttak a víz miatt meghalni, és arról az ötezernél is több épületről, amelyek közül némelyik egyetlen nap alatt dőlt romba. A nagy árvízben mindössze 265 ház tudta tartani magát, ezeket ma a szegediek igazi túlélő házként emlegetik, és aki ma részleteiben is kíváncsi történeteikre, az az idei évtől már vezetett sétán is bejárhatja ezek környékét.

Itt, a Palánk városrészen állt egykor az a Szent Demeter-templom is, amelynek emlékét ma már csak egyetlen megmaradt darabja, a zömök szögletes tornya őrzi. A hozzátartozó, árvizet ugyan túlélő, de súlyosan megrongálódott templomot végül lebontották, és bár előbb a várost kellett újjáépíteni az árvíz, majd a világháború után, 1930-ra sikerült befejezni, és helyére állítani a Fogadalmi templomot is, amelyre közel húsz évig vártak a szegediek.

Az elmúlt években hozzá kialakított látogatóközpont szinte minden évszakban igyekszik egy-egy újabb tárlattal a templom alá is becsábítani a látogatókat, és leginkább azzal a céllal, hogy életkortól függetlenül egy kicsit mindenkihez közelebb vigye a vallás és az épület több száz éves történetét.

Itt látható például egy, a Mátyás király palástjából készített és 824 igazgyönggyel díszített miseruha, és az előbb említett, keresztelő kutat tartalmazó Dömötör-torony meseszerű felfedezéséről szóló kiállítás is. A négy éve megújult, de február óta már idegenvezetővel is látogatható, pár négyzetméteres alapterületű toronyba már csak Aba-Novák Vilmos gyönyörű freskói miatt is érdemes bemenni.

Ha azonban a magasból szeretnének rálátni a Dóm térre és a városra, akkor ne legyenek restek, vállalják be azt a 287 lépcsőfokot! A feljutókat ugyanis gyönyörű 360 fokos panorámával jutalmazzák, egy-egy lépcsőfordulóban pedig kisebb sátrakba ülhetnek be megpihenni, miközben a templommal kapcsolatos érdekességekről készült rövidfilmeket nézhetnek meg, vagy interaktív paneleken kattinthatják végig a dóm építéstörténetét.  

Nyitvatartás: keddtől vasárnapig 9-től 17 óráig. A templom liturgikus teréből induló lifttel mozgáskorlátozottak és babakocsisok lejuthatnak a látogatóközpontba, ahol baba-mama szoba és akadálymentesített mosdók találhatók.

Belépő: a Dóm tornyaiba és a Dömötör-toronyba külön jegyet kell váltani, ezekért felnőtteknek 800, diákoknak és nyugdíjasoknak 500 forintot, családi belépőért 2400 forintot kell fizetni. A látogatóközpont kiállítását felnőttek 500, diákok és nyugdíjasok 300 forintért látogathatják, de a három helyre kedvezményes árú kombinált jegyek is válthatók. Minderről bővebben itt.  

De városnézőbe akár a Reök-palotából is indulhatnak!

Néhány évvel ezelőtt, ha az utcán leszólítottak valakit, hogy megkérdezzék tőle, merre találni ezt a díszes épületet, nem biztos, hogy tudta. De ha segítségként a "lófarát" emlegették neki, egyből elirányította egy kisebb térre, a villamosmegállóba, a Reök-palota elé. Az itt álló lovas huszárszobor ugyanis régen pont a hátsó fertályát mutatta az épületnek.

Azóta a szobrot már elforgatták, az aljába épült étterem helyén pedig egy ízlésesen berendezett cukrászdát nyitottak. Az egykoriban jó néhány családnak – nem utolsó sorban Magyar Ede tervező irodájának is – otthont adó lakópalota már nemcsak Európa egyik legszebb szecessziós épülete, de több mint tíz éve élő, pezsgő, összkulturális központként is látogatható. Az előtte található lovas szobros térnek két éve nevet is adtak, vagyis a kék vízililiomokkal díszített, hullámzó falfelületű és különleges erkélyekkel felszerelt épületet ezentúl a Magyar Ede tér 2. szám alatt kell keresni!

De persze, menjenek is be! Bármikor, mert mindig találnak valami izgalmas kiállítást. Falaira Picasso, Goya, Chagall, Dali és Rembrandt műveket is függesztettek már, de gyakran gyűlik össze termeiben egy-egy zenei és színházi társulat is, vagy esetleg egy kisebb násznép – mert a Zöld Szalon eleganciája valahogy mostanában a házasulandókat is megihleti, egyre gyakrabban bérlik ki a selyemtapétás helyiséget esküvői szertartásokhoz.

Ha mostanság járnak arra, április 28-ig még megnézhetik a geometriai formákkal és színekkel játszó, idén 70. születésnapját ünneplő Aknay János életművét átfogó, több mint 200 festményt felsorakoztató tárlatot, akinek az angyal témájú képei között a kilencéves korában elvesztett kislányáról készült portrékat is látni lehet. 

Nyitvatartás: keddtől vasárnapig 10-től este 6-ig
Belépő: 500 forint (Április 25-én és 26-án a kiállítás tárlatvezetéssel együtt ingyenesen látogatható!)

Járják be a beszédes falak utcáit is!

Mert egy várost talán a helyiek vezette sétákon, az ő történeteiken, és az utcákhoz, épületekhez kapcsolt érzésein keresztül a legélvezetesebb megérteni. És Szeged ebből a szempontból bizony jól áll, a Széchenyi téren álló Tourinform iroda közel harminc féle tematikus sétát szervez. Többek között a fentebb említett Palánk-környékre és a Túlélő házakra is építettek már sétákat.

Az ott töltött két napunk alatt három különböző témán keresztül járhattuk be a belvárost – az ujjainkat állandó kattintásra ingerlő gyönyörű szecessziós épületektől kezdve, a leghíresebb szegedi nők szobrain át az egykori zsidó negyedig, miközben több tucatnyi élettörténetet és legendát hallottunk a városról.

Az utóbbit egyébként a Borháló szegedi üzletével közösen szervezik, és azt találták ki, hogy a kultúrát a gasztronómiával, annak is a folyékonyabb, beszéltető élvezetével vegyítik. A program során négy különböző íz világú, de jellemzően azonos pincészetből érkező borral kínálják a jelentkezőket, és mindezt úgy, hogy a kétórás séta alatt a megtett lépésekkel arányosan fogynak a poharakban a kóstolómennyiségben adagolt nedűk. A túra a borkereskedésből indul, ahol a borok világába vezető kiselőadás közben az első közösen elkortyolt, ismerkedős pohár után a következő tétellel a poharukban útnak indulnak, mellé pedig két-három másik, műanyag fiolába töltött tételt kapnak, amit a táskájukba tesznek.

Ezt követően a túravezető végigkalauzolja a csoportot azon a zsidók lakta területen, amely köré egykor falat húztak, amelyet lakói sárga csillaggal a mellkasukon és bőröndjeikkel együtt hagytak el, és ahova a legtöbben már sosem térhettek vissza. De mesél azokról a házakról is, ahol az első, borral és fűszerpaprikával kereskedő zsidó családok telepedtek le, és az olyan, ma már kevésbé élő hagyományról, miszerint a kézművességgel foglalkozó zsidók egykoriban csak úgy árulhatták portékáikat, ha műhelyeik ajtaját nyitva tartották. 

"Mindaz, amit ebben a városban látsz, a Szegedi zsidók nélkül nem létezne" – fogalmazott Hódi Nóra a Szegedi Tourinform idegenvezetője utalva arra, hogy Szeged ebben az időben az a fontos kereskedelmi, így aztán könnyen befogadó város is volt, ahol nem hagyták, hogy a vallási különbségek embereket válasszanak el egymástól.

Kollégánk a Tourinform Szeged vendégeként járt Szegeden.