Mátyás-emlékév: Mecénás és katona vándorkiállítás érkezik hazánkba

Március 29-től – egyetlen magyarországi helyszínként – lesz látható Székesfehérváron a Mátyás király - Mecénás és katona című vándorkiállítás, amely Pozsonyban kezdte meg Kárpát-medencei körútját.

A Mátyás-emlékév egyik kiemelt eseménye lesz a fehérvári tárlat megnyitója, amelyen Somodi András és Merényi Zoltán közös, rézből, acélból és textilből készült, igen nagyszabású kompozíciója lesz a főszerepben. Az alkotás kivitelében nagyon modern és mai, viszont a 20. század elején és közepén dolgozó történészek tollából olyan idézetekkel tarkított, amelyek Mátyás korából eddig nem ismert részleteket mutatnak meg. A nagy kompozíció mellett több kisebb színesíti a tárlatot: megjelennek például Mátyás életterei és a Corvinák, a visegrádi múzeum pedig fegyverzetek másolataival járult hozzá a kiállításhoz. Ezenkívül vár- és ostrommakettek is megtekinthetők lesznek.

A kép bal oldalán a székesfehérvári Mátyás-emlékmű, mely halálának 500. évfordulójára készültForrás: Flickr.com

A tárlat jelenleg a Pozsonyi Magyar Intézetben van, majd csaknem egy hónapig lesz Székesfehérváron. Ha azt tervezi, hogy felkeresi, itt mutattunk még néhány érdekességet egy tavaszi fehérvári városlátogatáshoz. Ezt követően Délvidékre, Horvátországba, Szlovéniába és Erdélybe is elviszik a tárlatot.

Az emlékévben összesen tíz, kárpát-medencei helyszínen lesz látható a kiállítás. 

Ehhez kapcsolódik a témában, hogy a Hadtörténeti Intézet és Múzeumnak köszönhetően április végétől Mátyás halotti pajzsának hű mása is látható lesz a városban.

Hunyadi Mátyás koronázása és esküvője révén is kapcsolódik Székesfehérvárhoz, ezt a városban az évfordulókhoz kötődő eseményekkel méltóképpen tervezik megünnepelni. A városban február 23-án kezdődtek az emlékév programjai, amelyek december 12-én, Mátyás esküvőjének évfordulóján zárulnak. A több hónapos programsorozatban kiállítások, múzeumpedagógiai foglalkozások, Kinizsi-erőverseny, fáklyás tárlatvezetés várja majd az érdeklődőket.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek