Ez már nem temető

Vagyis annál jóval több. És most nemcsak arra gondolunk, hogy itt már nem lehet temetkezni. Hanem arra, hogy sokan nem tudják, mennyi mindent rejt a Fiumei úti kőfal mögötti terület. Nem tudják, hogy van egy hatalmas zöld hely a belvárosban, ahol a sokat látott öles fák lombkoronái alatt, fürge mókusok társaságában és több száz, építészetileg is különleges síremlék között lehet nagyokat sétálni. De legfőképp azt nem sejtik, hogy van egy temető, ahol olyan programokkal lehet találkozni, amelyeket egyébként csak néhány európai ország nagyobb nemzeti sírkertjeiben lehet tapasztalni.

Amióta ugyanis a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) átvette a sírkert működtetését, néhány dolog megváltozott. Szakképzett idegenvezetőkkel, történészekkel vezetett, tematikus sétákat indítottak, meghívott előadóik különböző korszakok temetkezési kultúrájáról és az egykor színházi előadáshoz hasonló temetésekről mesélnek, vagy egyszerűen csak a múlt könyvekből ismert alakjairól, akiknek történetét a jelenben is izgalmas hallgatni. Nem is nyújtjuk tovább a sorokat, inkább mutatjuk, milyen vezetett csoportos sétákat tartanak a kertben, vagy merre indulhatnak sztorikeresőbe szólóban.

Keressenek például világhírű magyarokat!

Valamivel több mint másfél kilométeres túrát építettek felkutatásukra, ahol Eötvös Loránd sírjától indul a 45 perces felfedezés parcelláról parcellára. Az út során láthatják majd Rothschild Klára divattervező sírját, aki a közép-kelet-európai szocialista elit hölgyei mellett a jugoszláv államfő, Tito feleségének is tervezett ruhákat; de egészen biztosan nem mennek majd el szó nélkül a telefonhírmondó berendezést feltaláló Puskás Tivadar, vagy az atombomba láncreakcióját megfejtő Szilárd Leó sírja mellett sem.

És ha már megnézték a sírkert legutóbb eltemetett híres emberét, a szintén Nobel-díjas Kertész Imre sírját, akkor nem sokkal később azt is elolvashatják, hogy mit írtak Lengyel Árpád, a Titanic utasait a Carpathia hajóról mentő orvos sírjára, akinek nevét a katasztrófa túlélői életük végéig imába foglalták. A felfedező túra végén aztán annak a kémiai Nobel-díjas Hevesy György tudós sírhelyéig jutnak el, akiről néhány éve még egy 50 kilométeres krátert is elneveztek a Holdon.

Vagy induljanak vörös túrára!

És ha már egyszer így tesznek, akkor például kezdhetik útjukat a szovjet katonai parcellától indulva, ahol Budapest ostromától kezdve mesélnek a kétezres évek közepéig tartó időszakról. Egészen pontosan 2007. május második napjáig, amikor Kádár János sírjának fedelét leszedték, fémkoporsóját felfeszítették, majd ellopták csontvázának egy darabját és felesége urnáját. Ekkor vették észre azt is, hogy valaki a sírhoz közeli Munkásmozgalom Panteonjára fekete festékkel a Kárpátia zenekar Neveket akarok hallani című számából a "Gyilkos és áruló szent földben nem nyughat" idézetet firkálta fel.

De a séta során láthatják majd a kevésbé fontosnak tartott kommunista áldozatok számára létrehozott Mártírok Sírkertjét, és a legtöbb golyónyomokat őrző sírokat is. A második világháborúban ugyanis a temetőt elfoglaló szovjet csapatok nemcsak kirabolták a sírokat, de idejük nagy részét a síremlékekre lövöldözéssel múlatták, és köztük is főként az emberalakokat vették célba. Ha azonban önök arra is kíváncsiak, hogy kiket, miért és hogyan temettek a korszak szimbolikus épületébe, az előbb már említett Munkásmozgalmi Panteonba, akkor egyszer mindenképp nevezzenek be "A Párttal, a néppel ..."- a szocializmus halottkultusza című sétára!

De tehetnek egy gasztrosétát is!

Fogadjunk, hogy nem gondolta volna, hogy a főbejárattól 50 méterre már a palóclevest fogja emlegetni. Még pedig azért, mert ott találja Mikszáth Kálmán sírját, akinek egyik novellájáról nevezte el Gundel János (a szakácskönyvíró Gundel Károly apja) a kapros, zöldbabos, tejfölös gulyáslevest. És talán teljesen véletlen, hogy a sírhely szomszédjában már a Gundel-palacsinta receptjének kitalálója, vagyis Lola, Márai Sándor felesége nyugszik (persze Máraival együtt), akinek desszertjét a Gundel étteremben pl. egykoriban Márai-palacsintaként lehetett rendelni.

Na, de ne hagyják ki a Jókai-bableves, az Újházi tyúkhúsleves, a Deák-torta, a Kossuth-kifli, a Kugler, az Unicum, a Zserbó vagy a Krúdy-fröccshöz tartozó legendákat őrző sírhelyeket sem – még akkor sem, ha könnyű kitalálni, kik állnak (fekszenek) ma mögötte. Bár a világhírű feltalálókhoz hasonlóan ez sem vezetett séta, egy ilyen tematika mentén nagyjából 2 kilométer bejárva, fél óra alatt akár 150-et is elégethetnek a több ezer kilokalóriás sztorizgatás alatt!

Tényleg nézzék meg, járjanak a legendák után!

Mert ez a sírkert egy kicsit olyan, mint egy szabadtéri törikönyv teletűzdelve nevekhez rendelt szobrokkal és díszes épületekkel. Miközben van benne valami arborétumszerű is az árnyat adó platánfáinak, a csicsergő madarainak és a több kilométer hosszú sétaútjának köszönhetően. De mindegy is, hogy olvasóink melyiket keresik.

Merjenek bátran belépni a Fiumei úti főkapun akár egy vasárnapi ebéd utáni sétára, akár csak babakocsit tologatni egyik hétköznap délután. Hátha önöknek is sikerül elvonatkoztatni attól, hogy egy temető nemcsak egymás közelében szomorkodó sírok gyűjteménye lehet, hanem egy gondozott, izgalmas sztorikat rejtő park, ahol tényleg nem csak az '56-os parcellának van története.