Ez az ország leghangulatosabb erdei kisvasútja, és alig ismeri valaki

Anyák napja, május 1. és kisvasúti nap: Mesztegnyőn idén ezek mind egybeesnek.

Mi van Somogy megyében a Balaton déli partján, és Kaposváron túl? Sok minden, mégis kevesen ismerik. Például Mesztegnyő, és a mesztegnyői kisvasút, ami a megye szívében, a Balaton partjától mindössze 24 kilométerre fekszik. Ha átnézünk a Balaton északi partjára, és tükrözzük ezt a távolságot, közúton Kapolcsot és környékét kapjuk – van némi különbség a tájak ismertségében. A Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet még nem olyan hívószó, mint a Káli-medence, pedig kulturális és természeti értékekben ez a régió sem szűkölködik.

MesztegnyőFotó: Bugyihusztár / Indafotó

Az ezernégyszáz lakosú Mesztegnyő a Balatont a horvát határral összekötő 68-as főút mentén fekszik, korábban ezzel párhuzamosan vasútvonal is futott, ám 2009-ben bezárták – a pálya egy részén teherszállítás azóta is zajlik. A Somogyi-dombság lankái közt pöfög hétvégente a kisvasút Felsőkakra. 1925-ben épült, nemcsak a környékbeli erdők fáinak,de a nagyszámú halastavak halainak szállítására is. A kezdetben a grófi uradalom részeként működő gőzvontatású vasutat később államosították, és bevezették először a ló- később a korszerűbb dízelvontatást is. Ekkor már személyszállítási feladatokat is ellátott a vonat, sőt, a közeli kisfalvaknak ez volt az egyetlen köldökzsinór a külvilág felé. Ugyanis sem áram, sem betonút nem vezetett a mai tájvédelmi körzet területére – ez vezetett a falvak halálához.

Lassan a vasút is elvesztette létjogosultságát, illetve fenntartásából mind nagyobb részt tett ki – és mára egyeduralkodóvá vált – az idegenforgalom. A végállomás, Felsőkak, elnéptelenedett, viszont a kisvasút útvonalához közel madármegfigyelő tornyot építettek, ahonnan a Búsvári-tó háborítatlan madárvilágának megfigyelésére is lehetőség nyílik. Ez a vasúttól pár perces sétával közelíthető meg – kis szerencsével út közben még medvehagymát is találunk. A pálya erdők, tavak közt kanyarog, olyan helyen, ahová gépkocsival nem lehet eljutni, nem hiába nevezik a kisvasutat több helyen is Magyarország leghangulatosabb erdei pályájának.

Hangulatos pályaFotó: Mesztegnyői Erdei Vasút / Facebook

Hagyományosan május elsején rendezik meg a kisvasúti napot, ami idén ugyan nem jelent hosszú hétvégét – figyelem, anyák napját viszont igen! –, mégis megéri a kirándulást. Egész nap óránként indul majd a kisvasút, igaz nem Felsőkakig, csak a félúton lévő Szúnyogvárig. Innen gyalogosan megközelíthető a tóparti madárles. A jegyár a szokásosnál kedvezőbben alakul (a retúr 400, illetve kedvezményesen 200 forint).

Mindkét végállomáson változatos programkínálat várja az érdeklődőket, Mesztegnyőn kulturális műsor dalárdával, néptánccsoporttal, ütősegyüttessel, operettel, slágerekkel. Szúnyogváron pedig természetvédelmi őrök tartanak túravezetést, távcsöves madármegfigyeléssel egybekötött kirándulást. A mesztegnyői temetőben tűzszerész-emléktáblát koszorúznak, a helyi Nepomuki Szent János templom plébánosa megáldja a szerelvényt és az egész kisvasúti napot, de nem maradhat el a helyi gyerekek anyák napi köszöntője sem. Délután ingyenesen megtekinthető a helytörténeti kiállítással berendezett faluház, illetve a vasútállomásnál gyermekíjászaton lehet részt venni.

Kisvasút-ünnepFotó: Mesztegnyői Erdei Vasút / Facebook

Hozott eszközökkel és alapanyagokból bográcsozni is lehet az állomás körül, ugyanis tűzrakókat alakítanak ki, a tűzifát pedig a szervezők biztosítják. Fél nyolc és kilenc óra között pedig több távon indul az Előzd meg a kisvasutat! gyalogos teljesítménytúra Kakra.

Ha a kisvasúti napot összekötné egy kirándulással a környéken, arra is több lehetőség adódik. Mesztegnyőn áthalad az országos kéktúra útvonala, így akár a zalakomári vasútállomástól a kemenceskanzenes, szakácsmúzeumos Nagyszakácsin át Kapos-völgyig lehet túrázni. Mesztegnyőn belül – a programban résztvevő faluház mellett – megtekintésre érdemes a Dorfmeister-freskókkal díszített barokk templom és kolostor épülete. Igaz utóbbiban már nem apácák, hanem nebulók töltik napjaikat, ugyanis ez a község iskolája. Szintén mesztegnyői nevezetesség a rétesfesztivál, ez azonban nyáron, idén majd július 16-17-én várja a kulináris különlegességre vágyókat.

Erdei vasútFotó: HR-HZ / Indafotó

Kis távolságra a Balaton felé van Marcali városa, ahol Bernáth Aurél műveiből látható kiállítás, a festő ugyanis marcali születésű. Niklán pedig a niklai remetének, Berzsenyi Dánielnek áll kúriája, kiállítása, gesztenyefája és sírja (a múzeum előzetes bejelentkezéssel látogatható). Szintén nincs messze a somogyszentpál–balatonfenyvesi kisvasút, ennek a kisvasúti napja szeptember 3-án lesz.

A kisvasút indulási időpontjai

Mesztegnyőről: 8.00, 9.00, 10.00, 11.00, 12.00, 13.00, 14.00, 15.00, 16.00, 17.00

Szúnyogvárról: 8.30, 9.30, 10.30, 11.30, 12.30, 13.30, 14.30, 15.30, 16.30, 17.30

Újabb cikkünk ebben a témában:

II. Rákóczi, Morgó és Vili – kisvasúti nap lesz Kismaroson
Magyarország harmadik legnagyobb forgalmú kisvasútja Budapestről még jól megközelíthetően, de már nem veszélyesen közel működik: a Börzsöny oldalában pöfögő szerelvények valóban a nyugodt, békés természetbe repítik az utasokat. Május 7-én szombaton kisvasúti napot tartanak itt.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek