Decemberben a villányi bortúránkhoz hasonlóan újra bizonyításra került a tétel, miszerint a pincejárás nem évszakfüggő tevékenység. Egerben és Egerszalókon látogattunk végig pár kiváló borászt, első napunk megkoronázásaként pedig még egy borvacsorán is részt vettünk az egri Imola Udvarház borétteremben. Második napunkon pedig az egerszalóki Saliris Resortban áztattuk és szaunáztuk ki magunkból az előző nap fáradalmait.

Bolykiéknál Patrícia, a kutya fogad

Látogatásunk fő célja – a borkóstoláson és pihenésen kívül – az volt, hogy az új egri bor, a bikavér „fehér párja", az egri csillag nyomába eredjünk. Az ismerkedést jó korán, reggel tízkor kezdtük Egerben, a Bolyki pincészet riolittufába vájt birodalmában. Összebarátkoztunk Patríciával, a pincészet ördögforma kutyájával, akiről bátran mintázhatnának boros címkét is – Bolykiék amúgy is egyedülállók a műfajban. Vörös nyulat körbeálló katonazenekaros, pockos, rókás és feldarabolt bikás címkéik közé bőven beleférne a borzas kutya is.

A kóstoló előtt egy gyors pincebejárást is abszolváltunk, ami „kő meg kő, meg tufa meg tégla meg ilyenek, (...) és minden benne van, ami egy jó bornak kell, hogy szuper komfortosan érezze magát" – hogy a borász, ifj. Bolyki János szavait idézzem a pincészet honlapjáról. Ott jártunkkor személyesen hozzá nem volt szerencsénk, cserébe édesapja, id. Bolyki János vendéglátását élvezhettük, aki olyan természetes és egészséges szerénységgel beszélt boraikról, hogy öröm volt hallgatni.

Megkóstoltuk többek között a pincészet Pocok a szántásban névre hallgató egri csillagát, de nagyon tetszett a pinot noir és bikavér is. A remek borok fényét még tovább emelik a már említett, művészi címkék is – ezekről galériánkban talál jó pár fényképet. Ha valaki hozzánk hasonlóan szívesen tenne látogatást ebben a pincében, bejelentkezés után, hétfőtől szombatig, 17-22 óra között teheti ezt meg.

 Csokoládétorta bikavérrel

Bolykiék után a Gál Tibor pincészet következett, ahová már igen vidáman érkezett kis csapatunk, pedig homályos emlékeink szerint ekkor még csak alig múlt dél. A pincét gyorsan körbesétáltuk, majd újra kóstolás következett. Itt ifj. Gál Tibor volt az idegenvezetőnk, aki profin, az apai örökséget ápolva, de ezzel együtt újító szellemben gondolkodik borászatról és vendéglátásról. Nem véletlen, hogy pár éve itt született meg az egri csillag alapötlete.

Igaz, náluk mégsem a Csillag, hanem a Bikavér Superior volt a kedvenc. Tekintve, hogy az ebédünket is Gál Tiboréknál fogyasztottuk el a Fehérszarvas étterem jóvoltából, és juhtúrós sztrapacskát ettünk vörösboros-erdei gombás vadpörkölttel, nem meglepő, hogy a testesebb vörösek csúsztak jobban. És bár nem rajongok az édességekért, a nap egyik fénypontja még szerintem is a tömény csokoládétorta volt, amihez bikavért kínáltak. A torta és a bor együtt egyszerre volt édes és keserű, nagyon fűszeres, mégis harmonikus. Már ezért érdemes Egerbe utazni, komolyan. Kóstolni természetesen a Gál Tibor pincészetben is lehet, telefonos bejelentkezés után.

Vallásos tisztelettel a borról

És az egerszalóki St. Andrea pincészet csak ez után következett. Igaz, hogy mire ide értünk, már annyira belehúztunk a kóstolásba, hogy itt már csak nagyokat szuszogni, és csak minimálisakat kortyolgatni maradt erőnk. A borászat egri csillagával, a Napborral már régóta jó ismeretséget ápolunk, – így bár szomorkodtunk kicsit, mert tudtuk, miről maradunk le – mégsem volt akkora tragédia, hogy rá már nem maradt erőnk. A többi tételnél viszont már nagyon bántuk, hogy a reggel óta tartó ivászatnak köszönhetően már alig bírtunk borra nézni, és inkább a vizespoharat és a finom friss kenyérszeleteket és sajtokat emelgettük a szánkhoz szorgalmasan.

Szerencsénkre két üveg remek bort hazavihettünk magunkkal, így az utat kipihenve, otthon, méltó módon is megkóstolhattuk a pincészet superior egri csillagát, az Örökkét, és egri bikavérét, a Hangácsot, ami az azonos nevű dűlőről lett elnevezve. A pincelátogatást és a kóstolást a pincészet tulajdonosa, Lőrincz György vezényelte le, akinek szelíd vallásossága minden szavát áthatja, és ettől egészen ünnepélyesnek hat a nála töltött idő. Itt kóstolni szintén bejelentkezés és időpontegyezetés után lehet.

Borétterem, ahol Jimi Hendrix néz vissza a falról

Vacsorára az egri Imola Udvarház borétterembe voltunk hivatalosak, de a fentiekből kitűnik, hogy eddigre már senki nem volt se éhes, se szomjas. Persze azért nem kell sajnálni a csapatot, pár nagyon kellemes órát töltöttünk itt. A mangalicapástétomtól kezdve, a csicsóka krémlevesen és rozmaringos bárányon át a csokoládés-túrós brownie-ig ívelő menüsor fogásonként kóstolt borokkal nagyon ízletes volt, és ügyesen megtalálták az egyensúlyt az adagokkal a fine dining minimalizmusa és aközött, hogy a vendégek jól is lakjanak.

Ez esetünkben nyilván nem volt nagy kihívás, tekintve hogy már az étterembe jövet is tele voltunk, de úgy gondolom, ha éhesen érkeztünk volna, akkor sem távozunk elégedetlenül, így meg aztán pláne. Az ételek és italok mellett a hely berendezése is nagyon rendben van, otthonos bisztróhangulatot áraszt: itt egy kuckó borosüvegekkel kirakva, ott meg Jimi Hendrix néz vissza a falról. Az étterem egyébként déli menüvel is várja vendégeit, akkor igazán barátságos áron lehet kipróbálni a fogásokat.

Szoba kilátással a sódombokra

Estére már tényleg csak annyi erőnk maradt, hogy becsekkoláskor megcsodáljuk az elegáns lobbit, utána egy pillantást vessünk erkélyünkről a kivilágított sódombokra, majd eldőljünk a Saliris Resort szobáiban. Másnap alaposabban szemügyre vettük hol aludtunk, és kifejezetten tetszett, amit láttunk. A berendezés finoman elegáns, de nem olyan eklektikus és nagyzoló módon, ami mostanában dívik a hazai szállodákban.

Különösen tetszett, hogy ügyeltek a részletekre, jók a képek a falon, és egyedi a fürdőszoba megoldása is. A szobába lépve ugyanis jobbra egyből egy csappal találjuk szembe magunkat, innen nyílik egyik irányban a vécé, másikban a tágas zuhanyzó. Bár nagyon szép a matt üvegajtós megoldás, el tudom képzelni, hogy van, akit esetleg feszélyezhet, hogy nem tudja magára zárni az egész fürdőszobát, lévén nincs külön ilyen. Egyedül viszont nagyon kényelmes volt, és kis újdonságot csempészett az itt tartózkodásba a sok egyforma hotelfürdőszoba után.

A reggeli változatos és bőséges volt, sem a hideg, sem a meleg ételkínálatra nem lehetett panasz. Volt egészségsarok, de sokféle sütemény is, így tényleg mindenki talált kedvére valót. Egyedül a kávé lehetett volna jobb, de az is igaz, hogy reggelinél igazán finom kávét még egyetlen szállodában sem ittunk. Az ebéd- és vacsorakínálatról sajnos nem tudunk beszámolni, mert a délelőtti wellness után fájó szívvel bár, de haza kellett indulnunk. A szálloda kávézója által az útra csomagolt szendvicsek mindenesetre finomak voltak, igaz, kicsit talán túl sok volt a jóból, már ami a töltelék mennyiségét illeti. De soha ennél nagyobb problémát, mint hogy sok volt a sonka és a saláta.

A fürdőrészleg inkább funkcionális, mint szép

Reggeli után a wellnessrészleget fedeztük fel, aminek érdekessége, hogy előbb volt ezen a helyen városi fürdő formájában, mint maga a szálloda. Ez érződik is, a fürdőrészlegre átérve mintha egy másik világba lépnénk: a szálloda eleganciájából és intimitásából itt semmi nem marad, medencék sora és egy nagy világos tér fogad. Használhatóság szempontjából nincsen vele egyébként semmi gond, a gyerekeket csúszda és játszómedence, a felnőtteket melegvizes medencék várják.

A termálvíz nagyon kellemes, és ki is lehet úszni a szabadba, hogy szemügyre vehessük a sódombokat. Amik bár kisebbek és algásabbak, mint amire számítottunk, de a miénk. Visszatérve a fürdőrészlegre: kellemesen el lehet pancsolni itt, csak jó tudni, hogy a medencetér nem olyan exkluzív, mint amire az ember a szállodában látottak alapján számítana. A szaunavilág viszont nagyon tetszett: beltéren klasszikus finn, gőz, bioszauna sorakozik, élményzuhanyokkal, merülőmedencével, és egy törökfürdőket idéző, hatalmas pezsgőfürdővel. Kültéren pedig egy eredeti, Finnországból származó fa szaunában zajlanak a szeánszok. Nem árt tudni, hogy itt a fürdőruha erősen opcionális, tehát ne lepődjünk meg, ha pucér vendégekkel találkozunk.

A pihentető délelőtt után kisbuszunkkal Budapest felé vettük az irányt. Az itt töltött másfél nap tapasztalatai alapján elmondhatjuk, hogy érdemes időt szánni Eger és környékének felfedezésére: borászatban, gasztronómiában és vendéglátásban is igyekeznek a lehető legjobbat nyújtani a vendégeknek. A pincelátogatások pedig a borhoz teljesen laikus fogyasztóként állóknak is tartalmas és izgalmas élményt nyújtanak.