Megnyílt a reptéri imaszoba Ferihegyen

Néhány évnyi kényszerű szünetet követően ismét megnyílt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér ökumenikus kápolnája.

Az 1998 decemberében átadott „Dona nobis pacem" elnevezésű kápolnát az új repülőtéri utascsarnok, a SkyCourt 2009-ben megkezdett építési munkálatai miatt kellett átmenetileg bezárni. Az új, ökumenikus imaszoba/kápolna a 2B terminál galéria szintjén helyezkedik el és nyitva áll minden felekezet és vallás követői előtt.

 

Galéria: Room of SilenceFotó: Bud Péter

A Budapest Airport célja elsődlegesen az volt, hogy a korábbiakhoz hasonlóan ismét megfelelő helyszínt és körülményeket biztosítson mindazon utasai és vendégei számára, akik a repülés előtt, vagy utazás után belső, lelki csendre, megnyugvásra várnak. Ennek megfelelően az ökumenikus imaszoba/kápolna a repülőtér valamennyi látogatója számára nyitva áll, felekezeti hovatartozástól függetlenül.

A korábbi gyakorlatnak megfelelően az imaszoba/kápolna a Repülőtéri Lelkészség elhelyezésére is szolgál, míg üzemeltetési feladatait a Budapest Airport látja el.

Kapcsolódó anyagok:

Új beszállókaput ad át a Budapest Airport

Négy év után újra kinyit a reptéri kilátó

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek