Repülős utazás négylábúval? Csak ha nem sajnálja, hogy csomagként utazik!

Ha úgy döntünk, hogy négylábúnkat is megnyaraltatjuk, figyeljünk a szigorú szabályozásokra, útlevél, chip és oltás nélkül pedig semmiképp se induljunk útnak. Szakértőtől kérdeztük, mit tehetünk, ha az állat megharap valakit külföldön, és hogy van e még karanténozás. Egy biztos, a repülőn poggyászként utazva kutyavilág vár az állatokra.

 


A vadászgörényt és a törpenyulat ritkábban utaztatják, de kutyát, macskát annál szívesebben visznek magukkal a nyaralók. A hordozóketrechez és autózáshoz hozzászokott állatoknak a repülés nem okoz gondot, míg a szobamacskák számára már a szállítódoboz látványa is komoly stressz faktort jelenthet.

Mielőtt tehát úgy döntünk, hogy magunkkal visszük házi kedvencünket, mérlegeljük, hogy tudunk-e gondoskodni az állatról, hogy jut e majd rá is elegendő idő, és hogy a szállásunkon is szívesen fogadják. Aztán persze gondolni kell a barangolások alkalmával összeszedhető fertőzésre, a hazánkban ismeretlen betegségekre, és arra is, ha utunk nagy része kulturálódással telik, a múzeumok, kiállítótermek többségében bizony nem örülnek még a legapróbb négylábúnak sem.

Indulás előtt: ellenőrizzük az oltási könyvet!

Egy kisállat életének legelső veszettség elleni oltása a beadás napjától számított 21. napon válik érvényessé. Vagyis amíg a három hét nem telt el, addig a család először oltott állata hivatalosan nem utazhat. Ha azonban már van érvényes oltása, nem kell az érvényességi időn belül újraoltatni indulás előtt.

Arra is figyeljünk, ha az állatnak már van útlevele, mindig tartsuk magunknál, amikor ismételt oltásra vinnénk az állatorvoshoz (különösen a veszettség elleni védőoltáshoz). Ezeket az oltásokat az állatorvos az útlevélbe is bejegyezi.

Fotó: Northfoto


Egy kisállat esetében a 3 hónapos életkor, a különböző országokba történő beutazáshoz, mérföldkő jelentőségű. Vannak olyan Európai Uniós tagállamok, melyek engedélyezik a 3 hónaposnál fiatalabb és oltatlan állatok mozgását, mások viszont nem. Hogy melyek ezek, ebből a táblázatból kiderül.

Legyen mikrochipe és útlevele!

Az érvényes veszettség elleni oltás mellett, egy uniós rendelet (998/2003/EK) azt is előírja, hogy a kutyáknak, macskáknak és vadászgörényeknek chippel kell rendelkezniük.
„Az utóbbi néhány év változása, hogy már kizárólag a mikrochip (meghatározott ISO szabványú) tekinthető elfogadható azonosításnak, a tetoválás nem elég erre a célra. Továbbá, míg korábban egyes veszettségtől mentes tagállamok megkövetelték a veszettség-titervizsgálatot és akár a hat hónapos várakozási időt a bevitelhez, addig erre már több mint egy éve nincs szükség. Tehát karanténozás nélkül vihetők az állatok az uniós tagállamokba."- foglalja össze az elmúlt évek legfontosabb változását dr. Pallós László, a NÉBIH Állat-egészségügyi és Állatvédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese.

Fotó: Honda / Barcroft Media / Northfoto

A határátlépésekhez az oltás és a mikrochip mellett, szükség lesz egy már fentebb említett kisállat útlevélre. Az útlevelet az állatorvos állítja ki, és a gazdi ott helyben azonnal meg is kapja. A kiállításáért fizetendő összeg általában tartalmazza az állatútlevél árát, a regisztrációval és kiállítással kapcsolatos költségeket, ami kb. 4500-6000 forint között mozog. Ha azonban nincs mikrochipe az állatnak, akkor annak beültetésére és a chip adatbázisba történő regisztrációjáért egy jogszabályban meghatározott 3500 forintos díjat kell még fizetnünk.

Utazás előtt: alaposan tájékozódjunk!

Az országos állatvédelmi főfelügyelő külön hangsúlyozza, hogy határátlépésnél a törvény a velünk utazó állatok számát is meghatározza. „Legfeljebb öt állat utaztatása tekinthető nem kereskedelmi célúnak – öt fölött már kereskedelmi célúnak minősül a szállítás, és hatósági állat-egészségügyi bizonyítványnak is kísérnie kell a kutyákat, macskákat és görényeket az EU területére történő beléptetéshez, vagy a tagállamok közötti mozgatáshoz."

Ha az Európai Unió területét szeretnénk elhagyni kedvencünkkel, azaz ún. harmadik országba tervezzük a nyaralást, javasolt a külképviseleten is érdeklődnünk a beutazás feltételeiről. Ez ugyanis mindig az adott országtól függ. Aztán persze nemcsak az országok, de a légitársaságok is különböző feltételeket írnak elő.

Ilyen esetben – már az indulás előtt – arra is gondolni kell, hogy a visszaút során háziállatunkat bizonyos esetekben csak akkor engedik be az uniós határon, ha további feltételek is teljesülnek. A NÉBIH weboldalán azonban az állatok utaztatásával kapcsolatban minden információt részletesen megtalálunk.

Állatok a repülőn

A fapados légitársaságok többsége nem szállít élő állatot, általában csak a vakvezető/segítő kutyákkal tesznek kivételt. A PetTravel.com oldal viszont 160 légitársaságot gyűjtött össze, és mindhez néhány soros információt írt, hogy melyik milyen feltételeket ír elő az állat szállításához. Az oldalon található gyűjtésért kattintson ide.

Ha megharap vagy megharapják

Talán inkább a pórázon sétáltatott kisállatok tulajdonosai körében merülhet fel nyaralás alatt a kérdés, hogy mit tegyünk akkor, ha külföldön pl. kutyánk megharap valakit, vagy épp a miénk keveredik helyi négylábú erőkkel konfliktusba. Dr. Pallós László azt mondja, hogy a hazai szabályozás szerint, ha egy állat emberre támad, még ha van is érvényes veszettség elleni oltása, akkor is a veszettség szempontjából aggályosnak kell tekinteni, és az állatot tizennégy napra hatósági megfigyelés alá kell vonni.

Fotó: Caro Fotoagentur / Northfoto


"Külföldön azonban más jogszabályok lehetnek, ezért legjobb, ha ilyen esetben felkeressük az első utunkba eső háziorvosi és állatorvosi rendelőt. Az állatorvos fogja ugyanis megmondani, hogy szükség van-e pl. hatósági megfigyelésre." Igaz ez arra az esetre is, amikor a sérülést a mi négylábúnk szenvedi el. Mivel nem tudni, hogy a sérülést okozó állat veszett volt e, ezért számítani kell arra is, hogy a betegség lappangási ideje több hónap is lehet. Ilyenkor a hazaérkezés után érdemes az itthoni állatorvost is tájékoztatni a történtekről.

Amikor négy keréken utazik a négylábú

Ha tehát van már útlevele, mikrochipe, beoltattuk veszettség ellen, és mindent alaposan átgondoltunk, hogy valóban kell a család kedvence az utazáshoz is, akkor már csak az utazás menetére kell figyelnünk. Ha az állat nincs hozzászokva az autózáshoz, akkor indulás előtt néhány órával ne adjunk neki enni, csak inni.
Meleg időben lehetőleg használjuk a klímát, különösen akkor, ha rövidorrú kutyánk van. A bulldogok, a mopszok, a masztiffok, de például a perzsa macskák is, a lerövidült orrüregük miatt nehézkesen veszik a levegőt, rosszabbul viselik a meleget és a repülést is. Egy korábbi, az amerikai közlekedési minisztérium által összeállított, öt évet átfogó statisztika szerint, az esetek közel felében tragikus véget ért a tömpe orrú kutyák és macskák nyaralása. Az állatokat elképesztően megviseli a várakozó hangárok meleg, és a rakterek túlzottan hideg levegője, ahogy az óriási nyomáskülönbség is.

Ha kocsival, kisbusszal utazunk, két-három óránként mindenképp tartsunk pihenőt, kánikula idején soha ne hagyjuk magára az állatot még letekert ablaknál se. Az árnyék tovább mozdulhat, a tűző nap akár 60 fokra is felmelegítheti az autó belsejét, egy négylábú pedig akár 40 fokos testhőmérsékletnél is hőgutát kap. Ezt az állat erős zihálással, lihegéssel jelzi, és ha kábultnak tűnik, vigyük azonnal hűvös, árnyékos helyre. Ha magánál van, itassunk vele vizet, és tekerjük be hideg vizes pokróccal.

Amikor csomagként adjuk fel

Vannak légitársaságok, amelyek engedélyezik a kistestű kutyák kézipoggyászként való szállítását az utastérben, de a legtöbb helyen általában zárt, speciális szállítóeszközöket kérnek. A szállítódoboz méretét is maximalizálják, de a lényeg, hogy az állat meg tudjon benne fordulni, fel tudjon állni, hogy elférjen a gép ülése alatt, és ketreccel együtt az állat súlya ne haladja meg az előírt súlyt (7-8 kg). A szállításuk díját túlsúlyszámítás alapján számolják ki. Ha hétkilós a kutyánk, hét kilónak megfelelő túlsúlyt fogunk fizetni.

Mielőtt azonban jegyünket lefoglalnánk, mindenképp jelezzük, hogy állattal együtt utaznánk, ugyanis egy gép fedélzetén egyszerre csak két-három ugyanolyan típusú állat utazhat. De előre kell jelezni azt is, ha a poggyásztérben utazik az állat, ilyenkor az állatokat egy számukra elkülönített raktérben szállítják. Érdemes a ketrecet egy "Live Animal" címkével felmatricázni, ráírni az adatokat, és egy képet is hozzácsatolni az állatról.

Tanácsok utazáshoz, nyaraláshoz

- Szoktassuk kedvencünket már utazás előtt a szállító boxhoz. Az indulás előtti napokban akár ez is lehet a stabil alvóhelye, az idegen szagoktól hemzsegő hotelszobában pedig ez az ismerős hely jelenti majd számára a biztonságot.

- Az útra vigyünk magunkkal ivóvizet és itatótálat, az esetleges balesetek miatt papírtörlőt vagy szivacsot. Ha tehetjük, a megszokott tápot, konzervet is csomagoljuk be a pakkunkba. Lehet, hogy az adott országban nem tudjuk könnyen beszerezni.

- Repülés előtt a legjobb, ha egy kiadós játékkal, futással készítjük fel a kutyát a hosszú útra. Így ha kifárad, nyugodtabban telik majd a repüléssel töltött idő. Ha nagyon szükséges, csak gyenge, természetes eredetű nyugtatót adjunk nekik, sok légitársaság nem engedi fel a leszedált állatot a gépre.

- Ha tenger mellé utazunk, és a kutya is megmártózik a vízben, esténként édesvízzel mossuk ki a sót a bundájából. Számítsunk arra is, hogy komoly hasmenést okozhat a kutyának, ha a sós vízből iszik.

- Mivel a kutya és a macska is a hőre érzékeny talppárnáján keresztül izzad (valamennyi hőt a lihegéssel is lead), ezért nyaralás közben is csak korán reggel és késő este, hűvös, árnyékos helyre vigyük őket sétálni.

Újabb cikkünk ebben a témában:
Most már minden vonaton utazhatunk háziállattal - 2016.04.05.
Áprilistól ugyanis a MÁV-START az összes helyjegyköteles (expressz), valamint pót- és helyjegyköteles (IC stb.) vonaton engedélyezi a kisállatok zárt hordozóeszközben szállítását.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek