Sokaktól hallottuk már, hogy Lillafüred hazánk egyik legfestőibb tája. Főként a Palotaszállót, a függőkertet és a vízesést dícsérték többen. Mivel nekünk valamiért eddig kimaradt ez a környék, májusban úgy döntöttünk, bepótoljuk a lemaradásunkat. A palota tényleg dögös, a függőkertből a felújítás miatt viszont épp nem láttunk semmit – de ha elkészülnek, állítólag szebb lesz mint új korában. A Hámori-tó, a Szent István barlang, a hűs erdő, a pisztrángtelep és a kisvonat viszont a helyén várt, hogy a Palotaszálló előtt talált építési területért kárpótoljon minket.

Már a Budapest-Lillafüred távot teljesíteni is kalandos

Ha nem autóval érkezik az ember kirándulni, már Lillafüredre eljutni egy nagy kaland. Budapestről vonatozás Miskolcra, a Tiszai Pályaudvartól irány az 1-es villamossal át az egész városon Felső-Majláthig, innen pedig még az 5-ös, vagy 15-ös buszra is fel kell szállnunk, ami Lillafüredig visz.

Érkezés után bőven ráfér az emberre, hogy kifújja magát, akár a Palotaszálló patinás lobbijában – bár a központi helyen található nagy plazmatévé, mely non-stop kereskedelmi csatornák fergeteges műsorával szórakoztatja a betérőket, igencsak belerondít a korhű hangulatba –, akár a közeli Tókert étteremben. Ez utóbbi egyébként azért is érdekes, mert a Palotaszálló építésekor az ezen a területen álló 22 ház közül ennek az egyetlen épületnek a gazdája nem volt hajlandó lemondani pihenővillájáról, a Weidlich-villáról, pedig még egy fiumei cserevillát is felajánlottak neki. Így ez a szép épület most is látható, étteremként és panzióként üzemel.

Andalgás a barlangban, csónakázás a tavon

Lillafüreden a Palotaszállón és környékén kívül a Szent István-barlang érdemel említést. A kúraszerűen légúti betegségek gyógyítására is használt barlang talán nem is cseppkőcsodái miatt a legérdekesebb, bár persze azok is szépek. Sokkal inkább belsőépítészetileg izgalmas: a barlang kialakítása, a kilátószerűen megépített pihenőhelyek régi korok üdülési szokásairól mesélnek. A belépő ide 1000 forintba kerül. Állítólag érdemes meglátogatni az Anna-mésztufa barlangot is, de a függőkert építési munkálatai miatt nem kíséreltünk meg elkommandózni a bejáratáig. Majd legközelebb, amikor már a szépen elkészült kertet is megcsodálhatjuk – előreláthatólag őszre lesznek készen.

 Ha elég Lillafüred épített szépségeiből, irány a természet! Jó idő esetén szuper program csónakázni a Hámori-tó vidám színes ladikjain, de persze remek túrákat is tehetünk a környéken. Mivel mi inkább céllal szeretünk kirándulni, a pisztrángtelepet tűztük ki kirándulásunk végpontjául, majd kisvasúttal tértünk vissza Lillafüredre.

Fekete gólya spotting és őskohó az erdőben

A szállótól nézve a tó bal oldalán kellemes, jól járható idilli sétaösvény vezet a tó végéig. Innen azonban választásra kényszerülünk: vagy az egyre keskenyebb patakparti ösvényt választjuk, vagy kimegyünk az aszfaltra. Mi inkább a patakra szavaztunk, ha már egyszer kirándulunk, amivel nem is lett volna gond, ha nem eső után, sártól csúszós talajon kellett volna megtenni ezt a szakaszt. Viszont valamit valamiért: így, hogy a természetes útvonalat választottuk, volt szerencsénk viszonylag ritka fekete gólyát látni.

Egy idő után sajnos a maradék ösvény is elfogyott, ezért a kisvonat sínje mellett folytattuk utunkat. Aggodalmaskodók inkább nézzék meg a menetrendet indulás előtt, és akkor nem rettegnek ezen a szakaszon attól, hogy a Lillafüredi Állami Erdei Vasút teszi el őket láb alól. (Egyébként elvileg el lehet férni a vonat mellett, de jobb a békesség.)

 Kisvártatva az ómassai őskohót pillantjuk meg, ami azért egyedülálló, mert hasonló ipari emlék Európában csak három helyen található. Az őskohó mellett egy 18. századi, rekonstruált vasverő, és a Massa Múzeum áll. Magáról a kohóról azt kell tudni, hogy Fazola Frigyes építtette 1813-ban, és fél évszázadon keresztül itt állították elő a nyersvasat, melyet további megmunkálásra a közeli Hámorba szállítottak.

Idilli halsütöde mennyei pisztránggal

A kohó után mindenki eldöntheti, hogy a kisvasúttól, vagy az autóktól, motoroktól és a menetrendszerinti buszjárattól fél jobban, ugyanis innen tíz percnyire fekszik a pisztrángtelep, de ezt az utat vagy a kisvonat sínje mellett, vagy az aszfaltúton kell megtenni. A pisztrángtelepet elérve próbáltuk kideríteni, hogy mi vagyunk-e ennyire szerencsétlenek, vagy a turistaútvonalak teljesen más felé futnak, és csak nagy kerülővel lehetne kihagyni a buliból a vasúti sínt és az aszfaltot? Mivel azt az instrukciót kaptuk, hogy ha az állomásra szeretnénk kimenni, kövessük a sínt, gondolom mindenki sejti a választ.

 A telepen egyébként idilli hangulat fogadott, amibe csak a halak agyonütésének zaja zavart be olykor. De aki egy halétterem padján ül, és az ebédjére vár, az ne panaszkodjon amiatt, hogy bántják a halakat. A környéken egyébként itt láttuk a legtöbb turistát, nagyon népszerű helyről van szó. Ehhez mérten az erdei halsütő árai sem szívbajosak: egy adag sült pisztráng 1990, egy füstölt 2100 forintba kerül, cserébe a bort olcsón mérik. Egyébként lehet elvitelre is venni füstölt pisztrángot, úgy valamivel kedvezőbb az ára, és otthon elkészítve is mennyei! Főként, hogy az elkészítés abból áll, hogy bevajazzuk, majd megmelegítjük sütőben a füstölt jószágot.

Hogy minden mókát kipróbáljunk a környéken, kisvonattal zötykölődtünk vissza Lillafüredre, fejenként 700 forintért. Ha pedig a végállomásig fent marad az ember a hegyen-völgyön-viadukton-alagutakon át zakatoló vonaton, a közelben lévő Diósgyőri várat is megnézheti. Ha a vár is megvolt, irány Miskolc belvárosa, ahol – bevalljuk, még mi sem gondoltuk volna, de – szuperül lehet turistáskodni. Hol érdemes ebédelni, milyen látnivalókat lehet felkeresni erre? A következő részből kiderül.