Ha kevés szabadidőnk van egy pihentető utazásra, adja magát az ötlet, ugorjunk el egy napra a Velencei-tóra. De mi van akkor, ha nem vagyunk vízimádók, esetleg hidegnek érezzük még a tavat a lubickoláshoz? Marad a parton ücsörgés újságolvasással és lángos evéssel? Íme, néhány tipp, ha úgy szeretnénk Velencén és környékén eltölteni egy kellemes napot vagy délutánt, hogy közben ne legyünk vizesek és ne is unjuk magunkat halálra.

Először is érdemes Velencére érkezve kerékpárt bérelni. Erre az állomással szemben rögtön alkalmunk is nyílik a kissé eldugott Zilaj bringakölcsönzőben. Nem árt persze előre egyeztetni velük, hogy ha csak egy napunk van, ne azzal menjen az idő, hogy esetleg pont nincsenek bent. Kérésre ugyanis ki is szállítják a bringákat a tó körüli településekre. Ha kicsevegtük magunkat a bringakölcsönző tulajával, aki nagy lokálpatrióta, így sok érdekességet megtudhatunk tőle a városról, csak szigorúan ez után álljunk neki felkeresni a helyi Tourinform irodát, hogy beszerezzük a bringaút térképet és a látnivalók listáját.

Érthetetlen módon az állomástól gyalog elég messze, sajnos nem a legfrekventáltabb helyen található, a Halász utca 37-ben. Szóval, ha nem célzottan őket keressük, valószínűleg nem fogunk beléjük szaladni. Ráadásul a Tourinform irodát keresve jó, ha semmiképp sem hagyatkozunk az állomástól elvezető út menti információs táblákra, azok ugyanis következetesen éppen ellenkező irányba kalauzolnak minket. Ha viszont megtaláltuk, nagyon jó tippeket és térképet is kaphatunk a további időtöltéshez. Ezt pedig érdemes kihasználni, mert a Velencei-tó körül ezen kívül már csak Pákozdon vagy Gárdonyban tehetjük meg, ott találhatóak még irodáik.

Ha úgy döntünk, hogy egy kicsi mozgalmasabbra vesszük a figurát, és nem riaszt el minket a tavaszi kánikula, nekiállhatunk körbetekerni a tavat, ami mintegy 30 km-es utat jelent. Amennyiben ennél picit lájtosabban képzeljük el a napunkat, komótos tempóban elindulhatunk, mondjuk észak felé a bringaúton és időnként megállhatunk, hogy gyönyörködjünk a tóban és a szép időben. Mi ezt az utat választottuk.

Velencén ugyan még mindig félkész állapotban áll a majdani szabadstrandi építkezés, ami a bódékat körbevevő drótkerítéssel nem éppen felemelő látvány, de arrébb tekerve, a Tóbíró Strandnál már le tudunk menni a tóhoz, ahol most még hétköznapi nyugalom honol, és békésen lehet heverészni a vízparton.

A strandbüfék májusban már nyitnak hétvégente, júniustól pedig már minden nap nyitva lesznek, tudjuk meg az egyik épület előtt sütkérező büfés nénitől. A látványon ugyan szerintünk sokat rontanak a wakeboard pálya vízből kiálló oszlopai, de legalább ezt is lehet majd itt csinálni a nyáron, ha valakinek ahhoz támad kedve.

Tovább haladva északra, a sportos hangulatúak és panorámát igénylők megmászhatják a városközponttól öt kilométerre fekvő Bence-hegyet. Van egy meredekebb, de rövidebb útvonal, ahol biztosan tolni kell majd a bicajt, de választhatjuk a szerpentinest is, amihez azért szintén kell egy kis erőfeszítés, de felváltva tekerve és tolva nem túl nehéz feljutni. A hegyre felfelé menet nemcsak a szép házakban és kertekben gyönyörködhetünk, de érdemes a panorámát is figyelni, mivel helyenként sokkal szebben és teljesebben tárul elénk, mint felérve a hegytetőre, ahol sokat eltakarnak belőle a bokrok és a fák.

A hegyre felérve ne számítsunk kilátóra, egy parkolóban végződik az út, onnan lehet nézegetni. Lefelé gurulni viszont igazi jutalom. Ekkor a hűsítő szembeszélben elénk táruló Velecei-tó panorámája tényleg kárpótol azért, hogy már most teljesen leégtünk a napon.

 Velencét elhagyva a tó menti úton Sukoróra érkezünk, aminek neve még a töriórán tanult 1848-as sikeres pákozd-sukorói csatából ismerős. A kissé emelkedő bicikliúton hamarosan elérünk egy elágazást jobbra, ami a Pákozd-Sukorói Arborétumhoz vezet. Rejtélyes módon ezt nem jelöli tábla, így csak bizonyos kavargás és kérdezősködés után találtuk meg, pedig amúgy jobbra lekanyarodva az út éppen oda vezet. Az arborétumban aztán több órát is el lehet bóklászni, különösen kicsikkel érdekes.

Van játszótér, tanösvény, tájház, amelyben a Velencei-tó kialakulásának történetét, élővilágát mutatják be, de van egy hangulatos belső tó is, aminek a partján akár piknikezni is lehet, az arborétum kilátójából pedig a Velencei-tóra nyílik remek panoráma. A belépő felnőtteknek 700, gyermekeknek 400 forint. Továbbhaladva elmegyünk egy erdei tornapálya mellett, így akinek még nem volt elég a testmozgásból, az információs tábláról remek ötleteket meríthet egy egész gimnasztikai gyakorlatsor à la erdő kivitelezéséhez. Az arborétumban érdekes szakmai vezetéseket is tartanak, melynek során a közeli híres ingókövekhez is elvezetik az érdeklődő kirándulókat.

Ha visszafordulunk, és ismét rátérünk az eredeti bringaútvonalra, hamarosan elérjük a katonai emlékparkot, ami egyrészt kellemes pihenő, másrészt főleg gyerekeknek érdekes látvány, nézegethetnek tankot, ágyút vagy éppen délceg műanyaghuszárt, és még be sem kell hozzá menni a múzeumba. Akit viszont a téma jobban érdekel, meglátogathatja a magyarok a békefenntartásban kiállítást, vagy a kissé magasabban fekvő, az aradi vértanúk emlékfái mellett álló Pákozd-Sukorói Csata emlékmúzeumát. Itt szerencsére találunk büfét is, ahol végre lehet vizet venni.

A múzeumi belépő 1000 forint, ezzel négy állandó kiállítást is megnézhetünk a parkban. Szúnyogsziget felé a parkon továbbhaladva vezet a kerékpárút. Itt balra felfelé a Doni Kápolnát nézhetjük meg, majd továbbhaladva elérjük a Szúnyogszigetet, ahol egy patinás halászcsárdába ütköztünk. Itt meg is kóstoltuk a vegyes halászlét, nagyon finom volt. A szúnyogszigeti hajóállomásra lesétálva sok érdekes nem vár már ránk, esetleg a hely névadóiról szóló információs tábla, amiről tényleg érdekes dolgot megtudhatunk a vérszívókról, akik a hajóra várva betámadnak minket.

Mi a bringákkal visszafelé indultunk Velence felé, ahová visszaérkezve nem érdemes rögtön felpattanni a vonatra. Sok szépséget rejt még a kisváros. A Tópart utcán visszafelé gurulva a vasútállomás felé, a még félig kész Velence kapujával szemben, mely egykor majd a szabad strand főbejárata lesz, áll az egykori Manndorf kúria, amiben ma a Polgármesteri hivatal épülete áll. A kellemes kis parkban üldögélhetünk a padon, de érdemes inkább még pár métert gurulni, hogy elérjük az egykori Wenckheim Kúria épületét.

Az 1890-es években épült villa, ahogy a város számos épülete, egykor a Meszleny család birtokában állt, de a gazdasági körülmények miatt 1921-ben a Wenckheim család vásárolta meg – tudjuk meg a város holnapjáról. Ma házasságkötő terem és városi könyvtár működik itt. Lépcsőjén üldögélve épp a tóra látunk, igaz a strand bódéi sajnos sokat levesznek a látványból. A kastély melletti focipályán akár meccset is nézhetünk, ha pont jókor sétálunk arra.

A Széchenyi és Tópart utca sarkán áll a Meszleny család híres keresztje, melyet 1859-ben emeltettek annak emlékére, hogy lovas kocsijuk mellé villám csapott, a kocsi felborult, a család mégis megúszta a balesetet. A város másik híres kastélya a Régi posta utca 1. sz alatti Beck kastély, melyhez már a vasúti síneken át kell gurulnunk. A magántulajdonban levő épületre az utcáról nehezen lehet rálátni. Aki nagyon kíváncsi, megpróbálhat a villa melletti általános iskola udvarára bekéredzkedni, hogy meglesse az 1895-ben épült kúriát. Igazi velencei kuriózum a Beck kastéllyal majdnem szemközt található Babák Rózsakertje, melybe minden év októberében az abban az évben született gyermekek szülei ütetnek rózsát és szögezik ki gyermekeik nevét kis táblákon a park közepén álló faépületre. A kert most még nem volt túl látványos, de ha figyelmesen sétálgatunk, a fű között sünikbe botolhatunk.