Lakászsinagóga a félemeleten, panoráma a tetőn

Április 6-7. között, vagyis most hétvégén megnyitják kapuikat az érdeklődők előtt Budapest százéves házai. A Travelo sorozatában kedvcsinálóként bemutatunk pár ünnepeltet. Ezúttal a Teleki tér 1-2. alatt álló ház a soros.

„A Budapest100 lényege, hogy ezen a hétvégén nem kizárólag a jó karban lévő épületekbe vagy a műemlékekbe látogathat el a közönség. A program épp annyira szól a valamikori Budapestről, mint a mairól, a gyakran elhanyagolt, a felismerhetetlenségig szétszabdalt házakról. A Budapest100 közös gondolkodást kezdeményez a megújulásról, összetartó lakóközösségek születését ösztönzi. A szervezők küldetésüknek tekintik, hogy felhívják a figyelmet a körülöttünk lévő építészeti és épített környezeti értékekre, és egy civil városi ünnep létrehozásával mérsékeljék a társadalmi elszigeteltséget" – olvasható a kezdeményezés honlapján.

54 lakás található a házban
Galéria: Teleki tér
(Fotó: dá / Urbanista blog)

Ha valahol, a Teleki tér 1-2. alatt biztosan kiderül minden látogató számára, hogy a fenti célkitűzések nem csupán üres lózungok, a program tényleg közelebb hozza egymáshoz a házak lakóit. Az egykori zsibvásár tér szélén álló, többségében zsidó kereskedők által lakott ház ötödik emeleten Csizmadia Gabriella, és tüneményes édesanyja fogadott minket lakásukban. Ők fogják össze a lakóközösséget, a Budapest100 programmal kapcsolatban, de a hétköznapokon is számíthatnak rájuk az itt lakók.

Csizmadia Gabriella a tetőn mesél a házzal kapcsolatos emlékeiről az újságíróknak
Galéria: Teleki tér
(Fotó: dá / Urbanista blog)

A barátságos és tágas lakásban tartott háztörténeti gyorstalpaló – az 1913-as átadástól egészen 1944-ig a félemeleten zsidó imaház működött, majd egy ideig pártközpont is volt itt, később 54 lakást alakítottak ki, az eredeti épületet pedig úgy kell elképzelnünk két kapuval, mint a Gozsdu-udvart kicsiben – után a behavazott tetőre vezetett utunk. A minket fogadók kedvessége mellett az itt elénk táruló kilátás a háznézés csúcspontja. Aki ide ellátogat a hétvégén, mindenképpen vegyen részt a házat a légópincétől a tetőig vezető sétán, érdemes!

Hasznos tudnivalók
A 2013-as Budapest100 április 6-7. között kerül megrendezésre, a részletes programfüzet és térkép innen letölthető. A programok ingyenesek, a népszerűbb, vagy helyhiánnyal küzdő helyszíneken azonban előzetes regisztrációra van szükség. A Travelo Budapest100 sorozatának első részét itt olvashatja.

Programok a Teleki László tér 1-2. alatt

SZ-V Minikiállítás a földszinten a ház tervrajzaiból és Teleki téri fotókból, életképekből, továbbá zsibvásár, mint régen a Telekin.

SZ-V 10:00, 12:00, 14:00, 16:00 Vezetett háztörténeti túra a pincétől a padláson át a háztetőre, ahol lenyűgöző panoráma várja a látogatókat. A túra közben érintjük a félemeleti Guttman Ignác Egylet és a Józsefvárosi Imaház-egyesület egykori helyszínét.

SZ-V 15:00 Ötödik emeleti kultúrpresszó – itt élt Giorgio Pressburger író, rendező. Munkásságáról rövid ismertetőt, VIII. kerületi novelláiból felolvasást hallhatunk. Az ötödik emeleten kis szíveslátás kíséretében beszélgethetünk a lakókkal.
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek