A félárú kuponokkal a vesztükbe rohannak a szállodák

Holt szezonban még mindig jobban megéri féláron kiadni egy szállodai szobát, mint üresen hagyni. A kuponozásnak azonban több a hátránya, mint a haszna. A kuponos vendégek ritkán vacsoráznak a hotelben, esetenként jogtalanul hőbörögnek, és ha egy szálloda túl gyakran kínálja féláron a szolgáltatásait, az rontja a hírnevét. Az árversenyben sok hotel tehetetlen, de van néhány eszköz, amivel javíthatnak a helyzetükön.

Egyre nagyobb az árverseny a vidéki szállodák közt, ezért gyakran a félárnál is olcsóbban kínálják szobáikat, vagy csomagba foglalt szolgáltatásaikat szezonon és kiemelt időszakon kívül. Ahogyan arról nemrég a Napi Gazdaság beszámolt, a kiéleződő verseny szállodacsődöket eredményezhet, ha a vendéglátók nem változtatnak értékesítési stratégiáikon.

Magyarokra lőnek

Galéria: Vidéki hotel, félárú akciókFotó: La Contessa Kastélyhotel

Az árverseny azonban nem a közelmúltban kezdődött. Egy korábbi cikkünkben a bükfürdői Danubius Health Spa Resort igazgatója a wellness hotelek helyzetén keresztül mutatta be azokat a problémákat, amelyekkel főként a vidéki hotelek küzdenek. Azért elsősorban a fővároson kívüli házak érintettek, mert ha csak nem Hévízről, vagy más, kiemelt gyógyturisztikai helyszínről, például Hajdúszoboszlóról van szó, a vidéki vendéglátók elsődleges bevételi forrása a kevésbé fizetőképes magyar utazó.

Ahogyan a hotel igazgatója, Katz Péter elmondta, a kétezres évek második felében, a wellness-boom időszakában történt egy jelentős elmozdulás a hazai utazóközönség felé. Gombamód szaporodtak a wellness hotelek országszerte, amelyek építtetésére a szállodatulajdonosok egy része hitelt vett fel. A válság a belföldi turizmust erősen sújtotta, sok hotel a kétezres évek végén már nem tudta kitermelni a hitelét, csődbe ment, bezárt, vagy pedig a ház visszakerült a bank tulajdonába. A küszködő hotelek kénytetelen voltak a szolgáltatásaikat áron alul kínálni, és az akciókkal együtt elkezdődött a kuponozási őrület. Sokan máig sem tudtak ebből kilépni, bár már szembesültek minden hátrányával.

A Malév csődje után Budapest is küszködik

Ami Budapestet illeti, a kuponozás kevésbé jellemző, viszont árverseny a fővárosi hotelek közt is tapasztalható. A nemzetközi konferenciaturizmusra, mint bevételi forrásra sokáig lehetett számítani, de 2011-től, a Malév megszűntével a külföldi piac egyre kevésbé érdeklődik ezen lehetőség iránt. A vállalatok, üzletemberek számára a menetrend szerinti (nem fapados) járatok jelentik a megbízható utazási formát, ezért például Prága sokkal inkább vonzó konferenciahelyszín lett. Hazai szervezésű workshopok, vállalati rendezvények természetesen vannak továbbra is, de az elmúlt években sok cég takarékossági okokból legfeljebb a négycsillagos hotelekben foglalt ilyen céllal, ez pedig az ötcsillagosok számára nem volt jó hír.

A nemzeti légitársaság csődjével a főváros a tehetősebb turisták egy részét is elveszítette, viszont az európai fiatalok számára vonzó fapadossal ide repülni.Budapest elsősorban a a szállodai árak kényszerű csökkentése miatt a legolcsóbb úticélok egyike lett. Egy friss brit felmérés szerint amíg fővárosunkban 45 ezer forint is elég ahhoz, hogy egy pár két éjszakára foglaljon, addig Koppenhágában már közel 160 ezret fizethet ugyanezért két felnőtt turista. Hasonlóan olcsó, bár Budapestnél árnyalatnyival drágább a litván főváros Vilnius, illetve Varsó. A budapesti buliturizmus élénkül ugyan, de ez a szállodák bevételeit nemigen érinti.

Ha messze van, több akció kell

Galéria: Vidéki hotel, félárú akciókFotó: Maurizio Polverelli / Northfoto

 A Malév megszűnése a gyógy- és egészségturizmust is érintette, bár kisebb mértékben, ugyanis miután Csehország, Lengyelország, és Ausztria is kiépítette a saját gyógyturisztikai szolgáltatásait, a régióban már évek óta versenytársai a magyaroknak. Hévízt pedig Sármelléken keresztül könnyű elérni, ez a zömében orosz vendégek számára kényelmes megoldás.

A nehezebben megközelíthető, vidéki szállodák számára már sokkal inkább létszükséglet, hogy kreatív megoldásokat találjanak az utazók megszólítására. Az all inclusive ellátás, az előfoglalási kedvezmények és akciós csomagajánlatok mellett a legtöbb magyart a látványos engedményt ígérő kuponos akciókkal lehet utazásra rábírni.

Hogyan juthatunk kedvezményhez?

A közösségi vásárlói oldalakon kétféleképp juthatunk kedvezményhez. Az egyik módja, ha bizonyos termékre a regisztráltak körében csoportos érdeklődés mutatkozik, akkor a kereskedő árengedményt tud adni. A másik módja pedig az, hogy a kuponos honlap sales-e egy termékre kialkudja az árengedményt, cserébe garantálja, hogy oldaluk a saját csatornáikon, hírleveleiken, közösségi oldalukon keresztül egy bizonyos számú vevőt mindenképp eljuttat a kereskedőhöz.

Ez utóbbi a szolgáltatásokra vonatkozik főleg, a szusikészítő kurzustól a póthajbevarráson át a szállodai foglalásokig széles a kínálat, és az árengedmény akár ötven százalékos is lehet. A piacvezető oldalak, a Bónusz Brigád vagy a Kupon Világ akciós kínálatában rengeteg a kedvezményes utazási ajánlat.

Ha egyszer féláron jött, nem jön többé drágán

A szállodák, ha okosan élnek a lehetőséggel, leginkább szezonon, illetve ünnepeken kívül fogadnak kuponnal érkező vendégeket, mert holt időszakban még a féláron - illetve a kuponos oldal hasznát is számítva annál olcsóbban - kiadott szoba is jobban megéri, mint az, amit üresen hagynak. A kuponozás előnyei közé lehetne sorolni még, hogy a vendég a félárú akciónak köszönhetően megismeri a hotelt, mesél róla ismerőseinek, és ha mindennel elégedett volt, később talán teljes áron is igénybe veszi a szolgáltatásokat. Ez utóbbi azonban csak elvétve fordul elő a Danubius Hotels PR-igazgatója szerint.

"Ha egy kuponos vendég egyszer féláron kapott egy szobát, azért később nem valószínű, hogy dupla árat fizet, inkább elmegy egy másik hotelbe, ahol szintén van félárú akció" - mondta Fodor-Kassai Mónika hozzátéve, a szállodalánc a kuponozás elenyésző számú előnye és sok hátránya miatt nagyon ritkán él ezzel a lehetőséggel.

Cirkusz az ebéd miatt, ami nem is jár

A szállodai körökben a kuponos vendégekről megoszlanak a vélemények. Ahogyan hallottuk, és tisztelet a kivételnek, sokan nem rendszeres utazók, nem tudják, mely szolgáltatásokat vehetik ténylegesen igénybe, és hajlamosabbak követelőzni. "Egyszer egy wellness hotelbe utaztunk a férjemmel hosszú hétvégére, és mi, mint rendes fizető vendégek éreztük magunkat kellemetlenül, amikor láttuk, hogy egy kuponos pár milyen cirkuszt csap amiatt, hogy nem jár nekik az ebéd. Történetesen mi is félpanziós ellátásban részesültünk, ami mindannyiunk számára ugyanazt, a reggelit és a vacsorát jelentette, délután pedig nassolhattunk a süteménypultról. El tudom képzelni, hogy egy-egy kényesebb vendéget elriaszt, ha a szállodában sok a kuponos, mert abból úgy látszik, romlik a hely színvonala" - mondta egy utazó, Anita, aki egyébként maga is vett már igénybe kuponos akciót, de rossz tapasztalata volt.

"A kuponos foglalás lutri. Lehet, hogy januárban, vagy más halott időszakban szerencséd van, de az is lehet, hogy az adott szálloda tele van a teljes árat fizető turistákkal. Mi így jártunk, teltház idején érkeztünk, és egy kicsi, kényelmetlen, udvarra néző szobát kaptunk. Nagy kedvem lett volna lehúzni a szállodát a review-ban, de ha felaannyit fizettem, mi jogon hőbörögnék? Azóta inkább a csomagajánlatokat keresem, azokban is van valamennyi engedmény, és a hotelben sem bánnak úgy veled, mint a szegény rokonnal."

A kuponos vendég nem költ a szállodában

Galéria: Vidéki hotel, félárú akciókFotó: Danubius Health Spa Resort

 A szállodák szempontjából nem a kuponnal érkező turista az álomvendég. A La Contessa kastélyhotel onlinemarketing-menedzsere szerint az akciós ajánlatokra érkező vendégtől nem várhatja el a szálloda ugyanazt a költési kedvet, mint a teljes áron foglalóktól.

"A kuponos vendégekre nem annyira jellemző, hogy igénybe vennék a szálloda egyéb, fizetős szolgáltatásait, így ez a hotelnek kevésbé éri meg. Nem étkeznek az éttermünkben, nem vásárolnak wellness kezeléseket. Az elmúlt években gyakran működtünk együtt kuponos oldalakkal, de már egyre ritkábban használjuk ezt a lehetőséget. Ezzel párhuzamosan szeretnénk elmozdulni az utazásra többet költő célközönség felé" - mondta Csépányi Réka. A kastélyszálló javarészt magyar vendégeket fogad, a külföldiek számára Szilvásvárad nem annyira vonzó. Főbb bevételi forrásaik közt az esküvők is szerepelnek.

Jó lenne, ha mindent teljes áron adhatnánk

Azzal tisztában vannak a szállodák, hogy ha a kuponos akciókat túlzásba viszik és egyszerre sok oldalon is jelen vannak áron alul kínált ajánlataikkal, az árt a hírnevüknek. A herceghalmi Hotel Abacus Business és Wellness hotel értékesítési igazgatója szerint időnként megéri élni a kuponos oldalak adta lehetőséggel, de nem túl gyakran. A hotel a két legismertebb közösségi vásárlói oldalon kívül a Csak1nap és a Maiutazás oldallal működik együtt.

"Akkor lenne a helyzet ideális, ha nem kellene akciós ajánlatokat kínálnunk, hanem mindent teljes áron értékesíthetnénk, de a jelenlegi helyzet nem teszi ezt lehetővé" - mondta Lipták Andrea. A négycsillagos hotel legjelentősebb bevételi forrása egyébként a konferenciaturizmus. Hazai cégek konferenciái mellett jellemzőek a hazaiak által szervezett, nemzetközi workshopok is. A hotel előfoglalási kedvezményt, illetve a partner vállalatok számára engedményeket szokott kínálni, így inkább megéri nekik a herceghalmi kiruccanás.

Tömeges elbocsátások és más, költségcsökkentő megoldások

A válság és az elmaradó vendégek hatására sok hotel kénytelen volt csökkenteni az üzemeltetési költségeit. Ez magyarra lefordítva általában tömeges elbocsátást jelent, de vannak ezenkívül más megoldások is. A Danubius például átállt a klaszter rendszerre, amelyben bizonyos terület szakemberei teameket alkotnak, és kiszolgálnak több házat is, épp ahol szükség van rájuk.

Hosszú távon az átállás a környezetbarát megoldásokra szintén csökkenti a szállodák működési költségeit. Az Accor szállodacsoport Planet 21 névre keresztelt projektje például a helyi közösségeket támogató, a víz és energiafelhasználást optimalizáló gyakorlatot foglalja össze, amelyekkel a hotelek ökológiai lábnyoma csökkenthető. A Novotel Budapest Danube tavaly tavasszal csatlakozott a programhoz, és fogyasztásuk csökkent a fenntartható megoldásokkal.

A medical wellnesstől az all inclusive ellátásig

A nyereséges működést azonban ezek a megoldások még nem garantálják. A büki Greenfield Hotel Golf & Spát 2011 májusa óta üzemeltető Accent Hotel Management Kft. marketing igazgatója, Kerek Péter a napokban közleményben fogalmazta meg, milyen lépéseket kellett tenniük annak érdekében, hogy a szálloda nyereséges legyen. A korábban Radisson SAS, majd Birdland név alatt futó hotel a marketingvezető szerint akkoriban 80 százalék feletti kihasználtsága ellenére is negatív hozamot produkált. Az új üzemeltető a brand átpozicionálása mellett a marketinges eszközökre helyezte a hangsúlyt, például az online kommunikációra, keresőoptimalizálásra, és a magyar vendégek számára tervezett, direkt kampányokra.

Ezután a szolgáltatásokat bővítették, például újra bevezették a termálvizet, fejlesztették a gyógyászatot, vagyis trendi és eladható kifejezéssel élve a medical wellnesst, és átálltak az all inclusive ellátásra, amelynek gyakorlatáról a Travelón korábban beszámoltunk. Az új stratégia Kerek nyilatkozata szerint sikeres, a bevételek emelkedtek.

Az all inclusive ellátás egyik fő célközönsége a kisgyerekes családok, akik számára kényelmes, hogy a nap bármely szakában ehetnek, nem gond, ha lekésik a reggelit, vagy ha a gyerek nem lesz éhes pontban délben. Ez azonban hosszú távon tudja kitermelmi a bevezetéshez szükséges plusz költségeket, emellett erősen szezonfüggő, mikor utaznak a magyarok. Egyértelmű, hogy ez sem jelent minden szálloda számára megoldást a kuponozás helyett.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek