Székesfehérvár után egy újabb Budapesthez viszonylag közel eső, mégis talán a fő turista-csapásirányból egy kicsit kieső célpontot, Tatát látogattuk meg. A legismertebb és legszebb látnivalója kétségkívül az Öreg-tó, de ezen kívül is tartogat számos klassz dolgot ez a város. Különböző fesztiválokat rendeznek, kerékpáros és gyalogtúrákra indulhatunk, de persze hajózni is lehet a tavon – ez főként naplementekor, némi borkóstolással megtámogatva a legjobb móka.

Hajózás a naplementében

Estefelé a városba érkezve ezért gyorsan a régi vízi vágóhíd épületéhez igyekeztünk, hogy még elcsípjük a nap utolsó sugarait, mielőtt lebukna a vár mögött. Itt szálltunk ugyanis be a sétahajóba, amelyről megcsodáltuk a tavat egy egyórás út keretében. Giccsesnek hangzik, de inkább lélegzetelállítóan szép látvány volt. Persze az is lehet, hogy csak túl sok bort kóstoltunk. Bárkinek lehetősége nyílik kipróbálni ezt az élményt, a sétahajó indulási időpontjairól a helyi Tourinform irodában érdemes érdeklődni az Ady Endre út 9. alatt.

És ha már erre járunk: a további garantált túrákra itt lehet jelentkezni, és ez a kirándulások kiindulási pontja is. Városnéző sétán a hét minden napján részt vehetünk magyar nyelven, de kínálnak német és angol nyelvű idegenvezetést is. A kerékpárosok a hétvégén tobzódhatnak: szombaton a Gerecsében kalandozhatnak képzett vezetővel, vasárnaponként Tatát barangolhatják be két keréken. Bicajt természetesen a szervezők biztosítanak. A gyalogos túrák 3500, a kerékpárosak 4500 és 6000 forintba kerülnek, időpontjukról erre informálódhat.

Kerékpártúra a tó körül

Mi végül a 14 kilométeres tatai kerékpáros túrára neveztünk be, és nagyon örültem, hogy így tettünk, mert a látottak teljesen felülírták azt, amit eddig Tatáról gondoltam. Bár az út nagy részét az Öreg-tó körül tettük meg, mégis az derült ki számomra, hogy ez a város jóval több, mint ez az egy szép tó. Az út során megnéztük, mi maradt a régi malmokból – nem sok –, illetve egy kicsit szusszantunk a vár mellett is. Itt megtudhattuk, hogy jelenleg egy kávézó, és egy helytörténeti jellegű múzeum működik az épületben, amit eredetileg Luxemburgi Zsigmond király építtetett. A mai formáját az Esterházy családnak köszönhetjük, ők építették újjá a korábbi vár romjait.

Ha már Esterházyak: a vártól a kastélyuk felé gurultunk tovább. Bár anno még koronás fők is megszálltak itt – például I. Ferenc magyar király a kastély északi toronyszobájában írta alá a napóleoni háborúkat lezáró schönbrunni békét – ma igen siralmas képet mutat. Kívülről nem annyira vészes, de belül állítólag nagyon romos állapotban van. 1945-től elmegyógyintézet működött itt, így a régi pompából már semmi nem maradt meg, sőt. Ezért aztán nem is látogatható, pedig nagyon klassz lenne, ha felújítanák. Tervek vannak, megvalósítás nincs. Talán majd egyszer.

Innen az amúgy kifejezetten sík terepen vezető túra egyetlen meredek része, a Kálvária-domb felé vettük az irányt. Miután kifújtuk magunkat, és megnéztük a torzó formában megmaradt szobrokat és a kis kápolnát, visszagurultunk a sajnos nem működő lovarda, majd a tópart felé. Itt egy árnyas erdei úton kerekeztünk egy jó ideig, majd a jópofa sárkányhajósok és más vízi sportok főhadiszállásánál lyukadtunk ki. Errefelé sok fürdőzővel is találkoztunk, pedig elviekben nincs kijelölt strand a tó körül.

Az Öreg-tótól eltávolodva az Angol park és a Cseke-tó felé mentünk tovább. Ide a Griffes kapun át érkeztünk, ahol a szabadtéri színpadot, a kisebb, de hasonlóan szép tavat, az Esterházyak mű-templomromját, és a Pálma rendezvényházat is megnéztük. Ez utóbbit ugyanaz a cég üzemelteti, mint a Kristály Imperial Hotelt, ahol az éjszakát töltöttük. Az Ady Endre úton fekvő szálloda 1776-ban épült az Esterházyak megbízásából, és eredetileg is szállóként – egészen pontosan lóváltó helyként – funkcionált Szarka Szálló néven.

Szökőkút rózsaszínnel kivilágítva

A szállodát 2006-2011 között újították fel, és igyekeztek helyreállítani a hely korábbi szépségét és eleganciáját. Ez többnyire sikerült is, bár néhol azt éreztem, hogy a kevesebb több lett volna. Az étterem a zongorával például nagyon elegáns, és az itt dolgozó pincérek is rendkívül képzetten és udvariasan végzik a dolgukat. Az udvaron rózsaszínnel kivilágított szökőkutat, illetve a wellness részleg egyes díszítőelemeit viszont kissé túl giccsesnek éreztem. Mi standard szobákban kaptunk szállást, ami annyit jelent: normális méretű, tiszta és átlagos.

Talán csak a fürdőszoba miniatűr mivolta – be kellett zárnom az ajtót ahhoz, hogy fel tudjam akasztani a törölközőmet –, és a konnektorok limitált száma az, amire panaszom lehetett. Egy négycsillagos szállodában elvárható lenne, hogy az éjjeli szekrény mellett be lehessen dugni az ember telefonját, bár az is lehet, hogy csak túl sok kütyüt vittünk magunkkal.

A szálloda rendelkezik felújított, az épület külsejéhez jobban passzoló, egyedien berendezett szobákkal is, de ezeket nem volt módom megnézni: egy esküvő miatt ottjártunkkor mindegyik foglalt volt. Pedig nagyon kíváncsi voltam, mert olyan nagy árkülönbség nincsen az alap kétágyas (29 500 forint) és a superior (35 000 forint) szobák között, viszont az volt a benyomásom, hogy valószínűleg jobban megéri azok közül választani. Ha másért nem, már csak azért is, mert ezek a szobák a főépületben vannak, így a kilátás valószínűleg szebb lehet, mint például a fotósunk szobájából látható kihalt és lehangoló hátsó udvar.