Pécset bemutató útikalauzunkat ott folytatjuk, ahol az előző részben abbahagytuk: a városnézésnél. Ha jó helyen szállunk meg, már a kezünkbe is kaparinthatjuk az ingyenes Irány Pécs! kártyát. Nem kell a család minden tagjának külön kis plasztiklapot igényelni, ahányan vagyunk, annyi főre érvényesítik a szálloda recepcióján. Ezer forint letét ellenében már meg is kapjuk a kártyát, és egy kis füzetkét is, amiből kiderül, mire jó ez az egész. Elvileg a kártya addig érvényes, amíg ki nem csekkolunk a szállodából, de azt tapasztaltuk, hogy ha még utolsó nap is nézelődnénk, gond nélkül meghosszabbítják az érvényességet.

Ingyenes látnivalók dögivel

És mire jó ez a kártya? Ingyenesen nézhetjük meg vele a Székesegyházat, annak kincstárát, a püspöki pincészetet, és az ide tartozó múzeumot is. Nem kell fizetni a Tourinform irodától rendszeresen induló városnéző sétáért sem. Szintén ingyenes a Zsolnay-negyedben található Rózsaszín kiállítás. A „múzeum utca" vagyis a Káptalan utca kiállításaiból – Zsolnay múzeum, Csontváry múzeum, Schaár Erzsébet: Utca, Martyn múzeum, Vasarely múzeum – is választhatunk egy teljesen ingyeneset, és a természettudományi, a várostörténeti és a néprajzi gyűjtemények közül is az egyik ingyenes. Ez utóbbiaknál arra érdemes odafigyelni, hogy vasárnap zárva tartanak, így mindegy, melyiket választjuk, ha aznapra tervezzük be. Mi sajnos így jártunk.

De ettől a malőrtől eltekintve szinte az összes ingyenes lehetőséget kihasználtuk: láttuk a Székesegyházat, aminek az érdekes, színes altemploma tetszett a legjobban. A kapuja egyébként a firenzei keresztelőkápolna híres kapujának másolata. És a Csontváry múzeumot is megnéztük, ahová most azért különösen érdemes ellátogatni, mert jelenleg itt van kiállítva a magyar festmények közül legdrágábban elkelt, majd – a teremőrök állítása szerint nem is a kép, hanem a szép keret miatt – ellopott Szerelmesek találkozása.

Nem is unalmasak a sírkamrák

Ha már a környéken jártunk, az UNESCO Világörökségének részét képező ókeresztény sírkamrákat is megnéztük. Ide sajnos nem volt érvényes a kártyánk, de megérte kifizetni a felnőtteknek 1200, diákoknak 600 forintos belépőjegyet a Cella Septichora Látogatóközpontba. Főleg azért, mert régi emlékeink között valami nagyon unalmas dolognak maradt meg ez a fontos lelet, most pedig azt láttuk, hogy egy kifejezetten izgalmas kiállítási helyszínt varázsoltak belőle. A leleteket körbebetonozták, és különböző rámpákon és folyosókon bolyonghatunk, miközben klasszul rá lehet látni a sírkamrákra, és más építményekre.

Persze érdekesebb kiírásokkal, érintőképernyős tájékoztatókkal (egy volt, de az nem működött rendesen) és gyerekeknek tervezett foglalkoztatókkal még szórakoztatóbbá lehetne varázsolni ezt a helyet, de az irány egyértelműen jó. Azt mondjuk nem teljesen értettük, hogy a kiállítási helyszíntől pár lépésnyire miért kéne a szintén ugyanezekhez a leletekhez tartozó ókeresztény mauzóleumnál is újabb belépőjegyet váltanunk – a teremőr néni sem tudta –, úgyhogy ide már csak azért sem mentünk be.

Lakatok, préselt falevelek és egy szerecsen

A Székesegyház környékén érdemes még benézni a Barbakánba, és ha az időjárás engedi – tűző napon nem igazán ajánlott – egy elég hosszú darabon végigmehetünk az egykori városfal mellett, és a Kálvária domb kápolnáját is megnézhetjük érdekes, törökös építészetet idéző tetejével. A Székesegyháztól a Széchenyi tér felé indulva előbb a szerelmesek lakatjait vehetjük szemügyre – vagyis még előbb a Papucs borozó nevű műintézményt, ahol a helyi Cirfandlit szerettük volna megkóstolni, de végül sajnos az pont elfogyott, viszont a hosszúlépés Chardonnay-ból brutálisan olcsó volt – majd kijutunk a szépen felújított térre, a város szívébe.

Azoknak is érdemes itt eltölteni egy kis időt, akiket hidegen hagy a jelenleg katolikus templomként működő Gázi Kászim pasa dzsámija. Egyébként érdekes, és a belépő sem borsos, nézzék meg! Akit mégsem érdekel, keresse meg a dzsámi mögött a tér legújabb szobrát, a Hunyadi kutat, ami egy márványtömbbe mart hársfalevelet mintáz. Jópofa még a téren az 1908-ban közadakozásból épített időjárásjelző házikó, a Zsolnay-kút, és a térkőben a nagy bronz fűszál is a városháza előtt. Ha a Ferencesek utcája felé sétálunk tovább, a sarki patika mókás szerecsenjét, és az egykori villamos síndarabját is érdemes meglesni.

Tudásközpont és hangversenyterem a benzinkút és a Meki mellett

A Corso Hotelben azért is jó megszállni, mert így pont a belváros és az új Zsolnay-negyed között félúton lakhatunk. Nem messze a szállodától, a vasúti sínek mellett, egy gyorsétterem, egy élelmiszerbolt és egy benzinkút mögött található a két, hírekben sokat szerepelt épület: a Tudásközpont és a Kodály Konferencia és Koncertközpont. Ritka hülye helyen vannak, és az is zavaró, hogy nincs olyan pont, ahonnan a két szép épületre a fent említett zavaró tényezőktől mentesen rá lehetne látni. Ha ezen kimérgelődtük magunkat, menjünk be mindkettőbe, és nézzük meg belülről is őket! Ha sokkal tovább nem is jutunk, az előteret és annak környékét mindkét helyen meg tudjuk nézni.

A Tudásközpontban a gyönyörű csempékkel kirakott Kaptárt mindenképp látogassák meg, bár nekünk felemásak voltak a benyomásaink: szép-szép, de minek? Ha esetleg a nagy lámpák helyett valami ülőalkalmatosságok kerültek volna a lépcsők szélére... Na sebaj, azért nézzék meg, érdekes. A Kodály központ lépcsőire is érdemes felbaktatni, érdekes fényképeket lehet gyártani a modern építészetről. Csak aztán ne lepődjenek meg, hogy a lépcsők sehová nem vezetnek. Ebbe az épületbe is érdemes bemenni, nagyon szép az előtér is, csak a furcsa fellógatott molinók és a jegypénztár ne lenne.

Figyelem, nyomokban Güell-parkot tartalmazhat!

Innen már csak egy botrányosan gondozatlan parkos részen kell átsétálnunk, és már a Zsolnay-negyedben is vagyunk. Nemcsak a fent említett épületek, de az elegáns gyaloghíd látványa miatt is érdemes inkább ebből az irányból, mint a Felsővámház utca felől megközelíteni a negyedet. Ezen az oldalon fa halak, és az egyetem épületei fogadnak. A dögös hídon átsétálva pedig mintha csodaországba érkeznénk a sok színes épület és mintás gyárkémény közé. Egyszerűen érthetetlen, hogy bár egy időben a csapból is az folyt, hogy készül a Zsolnay kulturális negyed, arról egy szó sem esett, hogy a dolog pontosan hogyan is fog kinézni, mire is lesz jó. Az előbbi egyszerűen pazar, az utóbbira szerintünk még mindig erősen keresik a választ.

Amire ezen felül még panaszunk lehetett az az árnyék hiánya: ugyan van pár fa az egyik téren, de ettől eltekintve semmi. Pedig negyven fokban is látogatják a népek a negyedet – mi vagyunk rá az élő példa. A másik panasz az érthetetlen okból lezárt sétányokra és lépcsőkre lehet, a harmadik pedig a rossz tájékoztatásra. A legtöbbször nem tudja az ember, hogy most egyetemi épületek közt jár, vagy ez már a múzeum, vagy micsoda. No igen, múzeum: az sem egyértelmű, hogy pontosan mit láthat az ember itt, és mennyiért.

Van ugyanis egy gyártörténeti, egy Gyugyi–gyűjtemény névre hallgató, a Rózsaszín, a látványmanufaktúra, és a Zsolnay-mauzóleum. Mindegyik külön helyszínen a negyeden belül, különböző árakon, és nem teljesen világos például, hogy ha az összeset meg akarnánk nézni, arra lenne-e valami kedvezményes csomag, vagy össze kellene adnunk az egyes belépőket – ami viszont nagyon húzós. Mi végül addig matekoztunk, hogy megnéztük a Rózsaszínt ingyen az Irány Pécs! kártyánkkal, és befizettünk 800 forintért a mauzóleumra. Előbbi egy három szobából álló minikiállítás, ami ingyen szuper volt, mókás kutya alakú füllel ellátott edényekkel és hasonlókkal, de ha ezért fizetünk kellett volna újabb 800 forintot, morcosak lettünk volna.

Mondjuk a mauzóleum is kicsit túl van árazva a látnivalók mennyiségének fényében, de mivel a negyedben ingyen lehet barangolni, és az egyik kiállítást is láttuk az Irány Pécs! Kártyával, annyira nem fájt a szívünk a beugróért, mert végül is szépnek tényleg szép volt. Azt nem teljesen értettük, hogy ha a mauzóleum egészét és környezetét gyönyörűen fel tudták újítani, a szarkofág fölötti mennyezet miért tűnt annyira elhanyagolt állapotúnak, de úgy néz ki, itt minden pozitívum mellé gyorsan jár egy negatívum is.

A mauzóleum bejárása után még visszakanyarodtunk kicsit a negyedbe, ahol épp kézműves vásárt tartottak, ittunk egy életmentő fröccsöt a Bóbita Bábszínház mesebeli épületének teraszán, majd magunk mögött hagytuk a nyomokban – főként a színes mozaikok és cserepek, illetve a meglepő részletek miatt – Gaudí Güell-parkjára emlékeztető negyedet. Nagyon szép és hangulatos hely, reméljük, hogy minél előbb megtalálják a valódi funkcióját, és a helyiek is belakják. Megérdemelné.

Sárkány és panoráma egy helyen

Látogatásunk utolsó napján még egy pillantást akartunk vetni az egész városra, így esett a választásunk a panorámás Tettye városrészre, Pécs egyik legfestőibb tájára. A Király utcától (és a Corso Hoteltől) pár perces sétával elérhető részen először a 2008-ban újranyitott mésztufa-barlangot látogattuk meg a Tettye téren. A századfordulón barlangi angolpark működött ezen a helyen a Pokol Kapuja néven, ahol többek között egy nagy papírsárkánnyal ijesztgették az úri közönséget. Ma már kevésbé ijesztő – bár aki tart a denevérektől, annak nem hangzik túl jól, hogy sokan szoktak közülük itt telelni – viszont kifejezetten érdekes. A Mésztufa-barlangban minden nap hétfő kivételével, minden félkor és egészkor, reggel tíztől este hétig tárlatvezetést tartanak. Megismerkedhetünk az érdekes barlang múltjával, de van berendezett barlanglakás, és különböző kőzeteket is taperolhatunk bent.

A barlang mellett jó kis játszótereket találunk, feljebb sétálva pedig a Szathmáry-villa romjait nézhetjük meg. Ez utóbbihoz egy remek kilátót is építettek az Európa Kulturális Fővárosa 2010 projekt keretében – egyébként az egész környék akkor újult meg, és tényleg érdemes megnézni. Innen már csak pár lépés a Havi-hegy, ahol a kápolna mellett gyönyörű panoráma várja a kirándulókat. Az mondjuk itt is furcsa, hogy a szépen felújított sétányt igencsak sufnitunning kerítésekkel vágták el a helyi lakosok a kilátástól, árnyékos részt pedig itt sem nagyon találtunk a kánikulában. Illetve mégis: a Havihegyi Havas Nagyboldogasszony kápolna tövében jól esett a magunkkal hozott Szalon sör. Klassz lezárása volt ez a mozgalmas hétvégénknek.

Összességében elmondható, hogy egy rendkívül gazdag és tartalmas hétvégét töltöttünk Pécsett, és még a pénztárcánk is megúszta súlyosabb összegek kiperkálása nélkül. Fanyalgás ide vagy oda, az EKF2010 projektből megvalósultak többsége hihetetlenül nagyot dobott az egyébként sem unalmas városon. Az izgalmas Zsolnay-negyed, a hangulatos Széchenyi-tér, a klassz épületek nemzetközi mércével is izgalmas célponttá teszik Pécset. Valószínűleg ezt nem csak mi látjuk így: találkoztunk franciákkal a Havi-hegy tetején, és egy angol pár Booking.com-os foglalási papírját is kilestük a recepciónál...