Horgászok figyelem! Kifogtuk álmaink halát? Így készítsünk róla fotót!

Ha horogra akadt a nagy hal, fontos, hogy olyan fotót tudjunk készíteni, ami később örök emlék lesz. A Magyar Országos Horgász Szövetség főigazgatója, Dr. Dérer István ad néhány tanácsot, melyek segítenek a legjobb képek elkészítésében.

Horgászok figyelem! Kifogtuk álmaink halát? Így készítsünk róla fotót! - illusztrációForrás: Shutterstock

Fotózásra a kora reggeli és késő délutáni napállás ideális, mivel délelőtt 10 órától 15 óráig nagyon erős a fény, ilyenkor mindenképpen árnyékban lehet csak fényképezni. Ha ez nem megoldható, ügyeljünk, hogy a nap mindig a fotós háta mögött legyen. Éles fényben jobb, ha a sapka lekerül, mert a horgász nem lesz felismerhető.

Koromsötétben vakuzni kell

Ha az éjszaka közepén akadt horogra a zsákmány, csak akkor tegyük a halat egy sűrűszövésű pontyzsákba, ha ez a helyi horgászrend szerint bejelentés után lehetséges, és biztosak vagyunk benne, hogy halunkat biztonságban, sérülések nélkül tárolhatjuk kora reggelig a vízben. Ha ez nem megoldható, használjunk vakut és mielőbb kerüljön vissza a vízbe a hal.

Forrás: Facebook/Diana és Zoltán Horgásztó és Pihenőpark

Nézzünk szét magunk körül

Még egy jól sikerült fotót is tönkre tehet, ha figyelmetlenül választjuk ki a hátteret. Törekedjünk arra, hogy a víz és a vízpart természetes környezete látszódjon és semmilyen belógó, szétdobált felszerelés, étel és ital, kéztörlő rongy, szemét ne csúfítsa el a képet.

Alaposan tisztítsuk meg

Mielőtt megörökítenénk, friss vízzel öblítsük le róla az esetleges sarat, fűszálakat, nyálkát, vért. A színezett fertőtlenítőket csak fotózás után javasolt használni. Ekkor az esetleges élősködők eltávolítása mellett a hal minden látható sebét alaposan fertőtlenítsük le.

Bánjunk vele óvatosan

A nagyobb példányok a szárazföldön jóval sérülékenyebbek, mint az átlagos halak, ezért fokozottan ügyeljünk a kíméletes kezelésére, mozgatására. Tegyük a zsákmányt egy halmatracra vagy halbölcsőre. Közvetlenül fotózás előtt takarjuk le a szemét a vizes pontyzsákkal, így hamarabb megnyugszik és nem vergődik. Egy nagyobb halnál már elkél a segítség a felemeléshez, a beállításhoz

Tilos állva fotózni

Ha készen állunk, térdeljünk vagy guggoljunk le, majd fogjuk meg a halat vízszintesen a mellúszók és a hasi rész alatt, és tartsuk mellmagasságban. A legszebbnek akkor tűnik a hal a fotón, ha nem szorítjuk közvetlenül a testünkhöz, hanem a hal súlyától függően körülbelül félkarnyira eltartjuk magunktól. Figyeljünk arra, hogy a kézben tartott hal tengelye a vízvonal szintjét kövesse.

Az óriás ponty jelenleg 27 kilósForrás: Facebook/Látóképi-tározó

Ha kiugrana a kezünkből

Mindig tartsuk a halat a matrac felett, hogy ne sérüljön meg, ha mégis kiugrana a kezünkből. Arra figyeljünk, hogy a fényképen a halvédelmi eszköz lehetőleg csak részlegesen legyen látható.

Csukott szemek a fényképen

Érdemes több felvételt készíteni, hiszen becsúszhat néhány pislogás vagy véletlen mozdulat. Rögtön ellenőrizzük az elkészített képet, hiszen visszaengedés után már nincs lehetőség korrigálásra. Különösen arra figyeljünk, hogy a horgász és a hal semmilyen testrésze ne lógjon ki a képből.

Jó hír a horgászoknak

2022-től a MOHOSZ Országos Horgászrendje (OHR) etikai szabályai alapján más által fogott hallal is készíthetünk fényképet, így akár barátunk gigászi harcsáját is kölcsönkérhetjük egy fotó erejéig, de kizárólag saját felhasználásra. Az OHR ugyanis tiltja, hogy más fogott halával rekordfogást jelentsünk be, valamint terítékfotókat sem készíthetünk, kivéve, ha azok horgászversenyek mérlegelésekor és szakcikkek illusztrációjaként kerülnek elkészítésre.

 

Ezek is érdekelhetnek