A Holme I néven is ismert Seahenge 55 félig kettévágott tölgytörzsből állt, amelyeket ovális alakban helyeztek el, középen egy nagyobb, felfordított tölgyfacsonkkal – írja a Magyar Hírlap az IFLScience nyomán.

Mindenki ismeri a délnyugat-angliai Stonehenge egymásra rakott szikláit, de az ország keleti partvidékén van egy másik őskori emlékmű, amely nem kevésbé lenyűgöző. A Seahenge néven ismert helyet egy kutató újra megvizsgálta, hogy kiderítse, ez a titokzatos építmény milyen célból épült több mint négyezer évvel ezelőtt.

Az emlékmű 55 félig kettévágott tölgyfa törzsből állt, amelyek egy 7x6 méteres ovális alakban állítottak fel. Középen egy nagyobb, felfordított tölgyfacsonkot helyeztek el egy gödörben. Mindössze 100 méterrel arrébb egy másik hasonló építményt találtak, amelyet Holme II néven ismertek.

A mindkét építménynél talált évgyűrűk arra utalnak, hogy egy időben, i. e. 2049 körül épültek – néhány száz évvel azután, hogy a mintegy 250 kilométerre lévő Stonehenge-ben elhelyezték az ikonikus köveket.

Korábban azt feltételezték, hogy a kettős építményeket egy kiemelkedő személyiség, például egy harcos vagy egy helyi törzsfőnök halálának jelzésére hozták létre, míg mások szerint égi temetkezésre használták őket, a halottak testét belehelyezték, hogy a madarak tegyék a dolgukat.

Egy új tanulmányában Dr. David Nance, az Aberdeeni Egyetem munkatársa egy másik elméletet terjeszt elő, amely éghajlati és környezeti adatok, csillagászati és biológiai bizonyítékok, valamint a regionális néphagyományok kombinációját használja.

Azt állítja, hogy a Holme I-et egy keservesen hideg éghajlati időszakban építették, talán a meleg időjárás visszatérését megidéző rituálékhoz.

„A Seahenge faanyagainak datálása azt mutatta, hogy tavasszal vágták ki őket, és a legvalószínűbbnek azt tartották, hogy ezeket a nyári napforduló napfelkeltéjéhez igazították" – mondta Dr. Nance, az Aberdeeni Egyetem Földrajzi és Környezetvédelmi Tanszékének kutatója egy nyilatkozatban.

„Tudjuk, hogy a négyezer évvel ezelőtti építésük idején a légkör hőmérsékletének csökkenése, a kemény telek és a késői tavaszok elhúzódó időszaka volt, amely stressznek tette ki ezeket a korai tengerparti társadalmakat" – tette hozzá.

Bár mindkét emlékművet azért építették, hogy elhárítsák ezt az egzisztenciális fenyegetést, szerinte kissé eltérő szerepük volt. A Seahenge-t úgy tervezték, hogy hasonlítson a néphagyományban leírt madárkalitkára, amely a madár nélküli kakukk éneklését hivatott fenntartani, és így meghosszabbítani a nyarat.

„A nyári napforduló volt az a dátum, amikor a néphit szerint a termékenységet szimbolizáló kakukk hagyományosan abbahagyta az éneklést, visszatért a Túlvilágra, és vele együtt a nyár is" – tette hozzá Dr. Nance.

„Úgy tűnik, hogy az emlékmű formája a kakukk két feltételezett téli lakhelyét utánozza, amelyekre a néphagyományban emlékeznek: egy üreges fát vagy "a Túlvilág fészkeit", amelyet a középpontjában álló felfordított tölgyfacsonk képvisel. Erre a rituáléra emlékezik az „üregi kakukk mítosza", amelyben egy nem kirepült kakukkot egy tüskebokorba helyeztek, és a madarat "befalazták", hogy meghosszabbítsák a nyarat, de az mindig elrepült" – magyarázta.

Eközben Holmes II temetkezési dombnak készült. Nance rámutat azokra a bizonyítékokra, amelyek szerint a vaskori Írország és Britannia „szent királyait" feláldozták, ha szerencsétlenség érte a közösséget, hogy ezzel próbálják megbékíteni az istennőt. A kemény telek és nehéz idők hátterében a helyi király felajánlotta magát az istennek, és itt helyezték örök nyugalomra – javasolja Nance.

„A bizonyítékok arra utalnak, hogy rituális áldozatot mutattak be nyolcévente Samhainkor (ma Halloween), amely egybeesik a Vénusz nyolcéves ciklusával. A Holme II-ben lévő berendezési tárgyak, amelyekről úgy gondolták, hogy koporsót tartottak, Samhain 2049-ben, amikor a Vénusz még látható volt, a napfelkelte felé tájoltak" – jegyezte meg.