Hírek
44 éves korában elpusztult a nyelvzseni, kőszerszámkészítő bonobó, Kanzi

A fogságban nevelkedett Kanzi megtanulta, hogyan kell szimbólumokkal kommunikálni az emberekkel, így számos tanulmány főszereplője volt, amelyek célja a majmok gondolkodásának, valamint az emberi nyelv és eszközhasználat eredetének megvilágítása volt. Kanzi, a nyelvzseni bonobó március 18-án, 44 éves korában elpusztult. 

Az 1980-ban született Kanzi 2005-ben; a bonobó híres volt arról, hogy szimbólumok használatával kommunikált és kőeszközöket is tudott készíteni - illusztrációForrás: Wikipedia/William H. Calvin

Elpusztult Kanzi, a szimbólumokkal kommunikáló bonobó

Nem Kanzi volt az első majom, amely megtanulta, hogyan kell szimbólumokkal kommunikálni az emberekkel. Koko, a gorilla és Washoe, a csimpánz olyan jeleket tanultak, amelyeket az amerikai jelnyelvből adaptáltak.

De ellentétben elődeivel, akik készségeiket a kutatók közvetlen képzése során sajátították el, Kanzi, a bonobó önmagában is érdeklődést mutatott az ilyen szimbólumok iránt, amikor örökbefogadó anyját, Matatát a billentyűzet lexigramjainak (kétdimenziós absztrakt jelek érintésérzékeny képernyőn vagy billentyűzeten) használatára tanították a kommunikációhoz.

Kanzi ezután több száz szimbólumot tanult meg, amelyek különféle tárgyakat és tevékenységeket ábrázoltak, illetve néhány elvontabb fogalmat is. Esetenként kombinálta ezeket a szimbólumokat, hogy új jelentést teremtsen.

Kanzi lexigramok segítségével tudott kommunikálni gondozóival - illusztrációForrás: Wikipedia/William H. Calvin, PhD

Kanzi egyfajta technológus is volt. Nicholas Toth és Kathy Schick, az Indiana Egyetem régészei, 1990-ben kezdtek dolgozni Kanzival, hogy megtanítsák neki és nővérének, Panbanishának, hogyan készítsenek kőeszközöket úgy, hogy az egyik sziklát kalapácsként használják, hogy azzal eltávolítsák az éles rétegeket egy másik kőzetről, az úgynevezett magról.

„Kanzi az idő múlásával lassan ügyesebbé vált a kő formálásában" – emlékszik vissza Toth. Képzésének korai szakaszában saját technikát talált ki a kőszerszámok készítésére.

Kanzi szerszámkészítő készségei azonban elmaradtak a modern kori emberétől és őseinkétől.

Amikor Toth és Schick összehasonlította Kanzi és Panbanisha munkáját a sajátjukkal és a 2,6 millió évvel ezelőtt élt emberi ősökével, azt találták, hogy a bonobóknak sokkal több sikertelen kísérletük volt az élek eltávolítására a magról – és hogy a bonobók által levágott éles rétegek kisebbek voltak, mint az embereké.

Kanzi (jobbra) és nővére, Panbanisha (középen) lexigramok segítségével kommunikáltak Sue Savage-Rumbaugh főemlőskutatóval - illusztrációForrás: Wikipedia/William H. Calvin, PhD

„Úgy érezzük, hogy a korlátaik biomechanikai és kognitív jellegűek is voltak" – mondja Toth. „Fel kell ismernie a magélek hegyesszögeit, és a megfelelő helyre és megfelelő szögben kell ütnie a kőkalapácsával, hogy sikeresen eltávolítsa az éleket."

Szakértői emlékek

Jill Pruetz, a Texas Állami Egyetem primatológusa (a főemlősökkel foglalkozó tudományág), aki Szenegálban vadon élő csimpánzokat tanulmányoz, a Facebookon osztotta meg Kanzival kapcsolatos emlékeit:

„Volt szerencsém találkozni Kanzival néhányszor, sőt, a szimbólumtábláján keresztül még beszélgethettem is vele" – írta. „Csak akkor volt nehéz megértenie a kimondott szavaimat, ha a szóban halk „a" hang volt, amiért a texasi akcentusomat okolom.

Pruetz egyik kedvenc történetét is megosztotta Kanziról: a bonobó két szimbólumát használta egy ijesztő hód leírására, amelyet új iowai szabadtéri élőhelyén fedezett fel. „Összevonta a „víz" és a „gorilla" szimbólumait (az utóbbi valami ijesztő dologra utalt az ő világában), ezért azóta mindig úgy gondolok a hódokra... mint valamiféle vízi gorillákra" – írta.

Kanzi több száz tetszőleges szimbólumot tanult meg, amelyek szavakat, tárgyakat és ismerős embereket jelképeznek - illusztrációForrás: Wikipedia/William H. Calvin, PhD

De „ki" is volt valójában Kanzi?

Kanzi 1980-ban született az Emory National Primate Research Center Field Station területén. Őt és Panbanishát 1985-ben helyezték át a Georgia Állami Egyetem Nyelvkutató Központjába.

Innen a testvéreket az iowai Des Moines-i Great Ape Trustba küldték. A kutatóintézet végül az állatok elhanyagolásával és egyéb problémákkal kapcsolatos vádak miatt bezárt, röviddel azután, hogy 2012-ben Panbanisha elpusztult.

Az Ape Conservation and Cognition Initiative (ACCI) 2013-ban vette át a létesítményt. 2025. március 19-én az ACCI bejelentette, hogy Kanzi előző nap, március 18-án elpusztult.

A délelőttöt még azzal töltötte, hogy reggelit keresett, majd unokaöccsét, Tecot kergette, végül elhelyezkedett egy padon, és többet nem mozdult. Kanzi halálának oka egyelőre ismeretlen; arra majd a boncolás eredménye ad választ, minden esetre Kanzit szívbetegséggel kezelték.

 

 

Ezek is érdekelhetnek