Tinder randipartnere brutálisan megölte a turistát Mauritius szigetén

Tinder randipartnere brutálisan megölte a 29 éves oroszországi turistát a paradicsomi Mauritius szigetén. A nőt mellkasán több szúrt sebbel holtan találták, a kórbonctani vizsgálat során kiderült, hogy elvágták a torkát és kivágták a nyelvét.

Tinder randipartnere brutálisan megölte a turistát Mauritius szigetén - illusztrációForrás: Myroslava Bozhko/shutterstock.com

Köztéri kamerafelvételek kerültek elő arról, hogy az egyetemi oktatóként dolgozó nő, Zaliya Shamigulova beszállt egy kék autóba, nem sokkal az augusztus 17-i támadás előtt. Úgy tudni, Puryavirsingh Sundurral, a Tinder randipartnerével találkozott.

A szintén 29 éves mauritiusi informatikai mérnök bevallotta a meggyilkolását, és elmondta a rendőröknek, hogyan szúrta és csonkította meg a turistát. Zaliyát utoljára augusztus 17-én látták élve a Flic-en-Flac strand környékén lévő bérelt lakása közelében, az eltűnését az útitársa jelentette. A nőt később meztelenül, egy sekély sírba temetve találták meg.

Miután megölte, sekély sírba temette Tinder randipartnere a turistát Mauritius szigetén

Helyi sajtóorgánumok szerint a nyomozók továbbra is keresik a nő eltűnt testrészét és a ruháját. A nyomozók azt gyanítják, hogy a gyilkos fel akarta vágni a testét, de végül egy ideiglenes, sekély sírba temette el.

A gyanúsított vezette a sírhoz vezette a rendőröket La Marie-ban, egy lakónegyedben. „Azt mondta, hogy nagyon szerelmes Zaliya Shamigulovába, akit feleségül akart venni. Ám a nő hűtlenségéről értesülve féltékenységi rohamot kapott, kést rántott, brutálisan megölte, majd levetkőzte és eltemette a holttestét."

Zaliya nemrég közzétette a közösségi médiában, hogy mauritiusi nyaralásán „minden nap elkapja a boldogságot" – írja a Mirror.

Mauritus egy paradicsomi sziget, ahol szerencsére ritkán történnek szörnyűségek. Nézd meg, miért keresi fel annyi turista:

 

 

Ezek is érdekelhetnek