Európában is megjelent a halálos majomhimlő

Miután a WHO globális vészhelyzetet hirdetett a kelet-és közép Afrikában tomboló majomhimlő (mpox) járvány miatt, egy nap múlva a magas halálozási rátával rendelkező vírus Európában is megjelent. A betegség első Afrikán kívüli diagnosztizálása Svédországban történt.

Európában is megjelent a halálos majomhimlő - illusztrációForrás: Shutterstock/Dotted Yeti

Mi is beszámoltunk róla, hogy a majomhimlő (mpox) járvány aggasztó méreteket ölt Afrikában, ráadásul most a mutálódott, súlyosabb variánsa terjed. A kutatók aggodalmukat fejezték ki, hogy a járvány globális méreteket ölt és íme, megjelent az első Afrikán kívüli fertőzés Svédországban.

„Ez az Mpox-Klade I első olyan előfordulása, amelyet Afrikán kívül jegyeztek fel. Az illető egy olyan afrikai régióban fertőződött meg, ahol ez a változat súlyos járványt okozott" - közölte Olivia Wigzell, a svéd közegészségügyi hivatal vezetője. Hozzátette, hogy a svéd lakosság nincs veszélyben az egy eset miatt.

Szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi horderejű egészségügyi veszélyhelyzetet rendelt el a majomhimlő Afrikában terjedő új variánsa miatt. A WHO főképpen egy olyan vírusvariáns miatt aggódik, amelyet 2023 végén mutattak ki a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén. Az Mpox-Klade I változat Ib jelű alvariánsáról van szó. Bár részletekbe menő tanulmányok még nem készültek, szakemberek abból indulnak ki, hogy fertőzőbb és súlyosabb megbetegedést idézhet elő az eddig ismert variánsoknál.

Az Mpox-Klade I változat az utóbbi hetekben a Kongói Demokratikus Köztársaság mellett Ugandában, Ruandában, Burundiban és Kenyában is megjelent. "Világos, hogy létfontosságú az összehangolt nemzetközi fellépés a járványkitörés megfékezése és emberéletek megmentése érdekében" - húzta alá Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója.

A Kongói Demokratikus Köztársaság csütörtökön közölte, hogy az év eleje óta a vírus már legkevesebb 548 ember halálát okozta az országban - írja az MTI. 

Így terjed a majomhimlő

A majomhimlő szoros érintkezéssel terjed, például szexuális úton, bőrről bőrre történő érintkezéssel, valamint egy másik személyhez közel állva beszélgetéssel vagy légzéssel.

Ha többet szeretnél megtudni a majomhimlőről, nézd meg az alábbi videót:

 

 

Ezek is érdekelhetnek