Moszkvában tornádó pusztított, többen meghaltak a viharban

Míg Európa turistalátványosságai közelében, Görögországban és Olaszországban a tomboló lángokat próbálják megfékezni, addig Moszkvában és környékén csütörtökön tornádóval kísért vihar csapott le, amelybe legkevesebb 2 ember belehalt, 18-an pedig olyan súlyosan megsérültek, hogy kórházi ápolásra szorulnak. Az anyagi károk is jelentősek.

A vihar komoly pusztítást végzett Moszkvában - illusztrációForrás: David Mark/Pixabay

A viharos széllel, csapadékkal és tornádóval kísért viharban az egyik áldozat halálát egy kidőlt fa, a másikét egy állványzat leomlása okozta. Három sérült állapota súlyos. Egy villamos két utasának sérülését egy leszakadt fémlemez okozta, amely betörte a jármű ablakát. Az érintett villamosvonalon elővigyázatosságból leállították a közlekedést. A fővárosban a polgármesteri hivatalhoz tartozó parkokat szintén ideiglenesen bezárták.

Pjotr Birjukov polgármester-helyettes közölte, hogy több mint hétszáz fa dőlt ki, és több mint háromszáz gépkocsi megrongálódott, egyes területeket elárasztott az esővíz. Moszkvában egy óra alatt 22 milliméternyi eső esett, ami az átlagos havi mennyiség harmada.

A Fobosz meteorológiai intézet szerint a fővároson a 12 fokozatú Beaufort-skálán mérve tízes erősségű vihar vonult át, amelynek széllökései a 90 kilométeres sebességet is elérték óránként. Az ilyen erősségű szelek gyökerestől tépik ki a fákat, a tengeren pedig 7-10 méter magasra korbácsolják fel a hullámokat.

Tornádót Isztra és Lobnya településen észleltek. A moszkvai régióban az első adatok szerint mintegy kétszáz fa dőlt ki, és kéttucatnyi autó rongálódott meg. A vihar fennakadást okozott a vasúti közlekedésben is.

 

Ezek is érdekelhetnek