Kétszázötvenezer fontba is kerülhetett a British Airways-nek az egér a gépen

Kétszázötvenezer fontba is kerülhetett a British Airways-nek az egér a gépen

Kétszázötvenezer fontjába kerülhetett a British Airways-nek, hogy a San Franciscóba tartó járata a nem tudott időben felszállni a Heathrow repülőtérről a héten – írja az Independent.

Az egér egyik sajátossága, hogy mindent megrág, ami szembejön Fotó: Martyn Fletcher / Flickr.comForrás: Travelo

 Az utasok már a gépen ültek és becsatolták öveiket, amikor a légikísérők jelentették, hogy egeret találtak a gépen. Több órába telt egy másik Boeing 777-est találni, amire átterelhették a kétszáz utast, akik a várakozás során egy ebédet is elfogyaszthattak a légitársaság jóvoltából. A gép végül több mint négy óra késéssel rajtolt el, és mivel ennyi késést nem sikerült behoznia, a British Airways-nek súlyos kárpótlást kell fizetnie az utasoknak. Azoknak az utasoknak pedig, akik a késés miatt csatlakozást késtek le, éjszakai szállást is fizetnie kellett Kaliforniában.

Az egér nem pusztán a jelenlétével okoz gondot ilyen esetben. Rágcsáló lévén előfordulhat ugyanis, hogy éppen a repülőgép kritikus fontosságú kábeleit rágja meg, így műszaki hibát okoz a gépen repülés közben. A British Airways szóvivője viccesen fogalmazott: megértik, hogy ilyen árak mellett mindenki velük akar repülni San Franciscóba, de ezt a kis utast sajnos nem vihették magukkal.

Travelo tipp: a késésért kártérítést kérhetünk
Sok utazó nincs tisztában a jogaival, pedig a késésért vagy járattörlésért a légitársaságnak kárpótlást kell fizetnie. Korábbi cikkeinkből megtudhatja:
– késés esetén milyen kártérítésre számíthat, illetve járattörlés esetén milyen lehetőségek közül jogosult választani;
– hogy fapados késése esetén akár szállást is igényelhet;
– hogy akkor is jár a kártérítés, ha műszaki okok miatt késik a gép.
Tájékozódjunk tehát jogainkról és lehetőségeinkről, mert több brit légitársaság is kezdeményezte: bírságolják meg azokat az utasokat, akik késés vagy járattörlés miatt beperlik a légitársaságot, és a bíróság a légitársaságnak ad igazat.
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek