Csokibarna alpakacsikók születtek

Csokoládébarna alpakacsikó született a Szegedi Vadasparkban szeptember utolsó napján, az egészségesen fejlődő, életrevaló kancát már a látogatók is láthatják a dél-amerikai tevefélék kifutójában.

Tavasszal és nyár elején az alpakacsapat (Lama pacos) két, szintén barna, újszülött csődörrel örvendeztette meg a gondozókat. A kéthetes nőstényt, amely a Pimpa nevet kapta, nem csak kora miatt könnyű megkülönböztetni féltestvéreitől, a homlokán látható hófehér folt is segíti azonosítását - írja az MTI. 

AlpakaFotó: Szegedi Vadaspark Nonprofit Kft

 A Szegedi Vadasparkban – a magyarországi állatkertek közül egyedüliként - valamennyi dél-amerikai teveféle megtalálható, a vad vikunya és a guanakó éppúgy, mint a háziasított láma és alpaka. Sokáig úgy vélték, hogy az alpaka és a láma egyaránt a guanakótól származik, mára azonban már bebizonyosodott, hogy az alpaka őse a vikunya.

Az alpakát ötezer éve háziasították, az 55-65 kilogrammos testtömegű állatok vérében magas a vörösvérsejtek száma, így alkalmazkodnak a ritka magashegyi levegőhöz.

A Vadasparkban kétévente nyírják az alpakákat, de nem pénzszerzési célból, hanem a nyári meleg elviselését könnyítik meg így számukra. Egy-egy példány egyszerre 2,5-3 kilogramm gyapjút ad. Néhány éve a vadasparkban lenyírt alpakagyapjúból egy a természetvédelmi mentőközpontban nevelt menyétkölyöknek készítettek hálózsákot.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek