"Egy igazi verőfényes tavaszi szombat az aznapi szolgálat után békés(nek tűnő) késő délutánján megcsörrent természetvédelmi őrünk telefonja. A vonal túlsó végén izgatott hang közölte, hogy "A Bél-kőn egy sérült hódot talált egy túrázó pár, segítséget kérünk az állat lementéséhez!" – számolt be weboldalán a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság.

"Na ja, hód a Bél-kőn. Meg egér a Marson – mondjuk azt szerettük!" – körülbelül ennyire hittek ebben, bár a bejelentő a Mókuskaland Vadmentő Alapítvány volt, az őrnek pedig intézkednie kellett. Így Bél-kőre hajtott, ahol behatárolták (az akkor még azért csak feltételezett) hód feltalálási helyét. A pozíció méginkább szürreálisnak tűnt: a Bél-kő bánya ún. 730-as  szintjén lévő, ÉK-DNy irányú meghagyott, roppant meredek falú, kőgörgetes gerince.

Az őr legnagyobb megrökönyödésére, valóban egy hód lapult a Naptól megbújva a kövek alkotta kis üregben!

Gyorsan kellett cselekednie: nem lehetett tudni, mióta van ott az állat, mióta nem evett/ivott, mióta nem volt víz-közelben, nincs-e valami betegsége? Továbbá nagyon kevés idő volt már napnyugtáig, sötétben kockázatos lett volna a befogás a hód potenciális megszökésének vagy akár menekülése közbeni végzetes megsérülésének komoly veszélye miatt. 

Végül szakemberek segítségével még napnyugta előtt sikerült befogni az állatot, amit Bélapátfalvára szállítottak, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság volier-jében előkészített medencébe. Itt aztán a gondos ápolás és a bőséges táplálék meghozta eredményét. 

A nőstény hód az átélt viszontagságai okán a Szirteske nevet kapta.

Ám az mégiscsak meghökkentő, hogyan mászhatott fel a Bél-kő legtetejére? Nos, a szakirodalom azt írja, az állatok, főként párzási időszakban, képesek akár 5-6 kilométerre is eltávolodni a táplálkozó/szaporodó helyüktől. Ebbe a Bél-kő akár még bele is férhetne, lévén hogy alatta található ligetes vízfolyás és állóvíz is. Azonban nagy a szintkülönbség és azok a terepviszonyok, mint amiket Szirteskének le kellett küzdenie, összeadva a konkrét legyalogolandó távolsággal, a víz és a hozzá kötődő speciális táplálék (hínárok, algák, vízililiomok, vízitorma) szinte teljes hiányával, az állat kiszáradásával, még most is érthetetlenné teszi a felbukkanását, és rejtély is marad, mit keresett ott.

Szirteske a gondos ápolásnak köszönhetően gyorsan felépült, és szabadon is engedték Bán-patakon. Íme, az erről készült videó!

"JÓ UTAT HÁT SZIRTESKE!" – írták búcsuzóul, köszönetet mondva a Mókuskaland Vadmentő Alapítványnak, és dr. Kovács Mihálynak, illetve Borbás Sándor kerületvezető erdésznek is a segítségnyújtásért.