Íme, az úszó házikók 22. századi, környezetbarát verziója

„Tiny eco hotel", vagyis „apró öko hotel" néven fut Max Zhivov projektje, melynek célja, hogy egy újfajta szálláskoncepcióval vigye közelebb az embereket a természethez.

A járgány, vagyis a szállás tulajdonképpen egy lakóhajó továbbfejlesztett változata – amolyan vízi „tiny house", vagyis apró házikó, amiben minden kényelem megtalálható. Aki ilyenen utazik, az bármilyen tavon, folyón, vagy akár fjordon békésen ringatózhat, miközben dolgozik, olvas, vagy csak szemlélődik.

Forrás: Good De/Facebook

A 4,5 x 3 méter nagyságú úszó házikóba négy ember számára van hely, és minden olyan funkció megtalálható benne, ami egy normális házban is, tehát van konyha és vécé is, írja a designboom.

Forrás:Good De/Facebook

A tervező ezen kívül egy kellemes kis teraszt is tervezett az építményre, ahol nyugodtan lehet lazítani, vagy egyszerűen csak belefeledkezni a környező táj látványába. A tetőn a tervek szerint természetes anyagok lesznek, azaz kövek, fűfélék és homok, így az ott pihenő utazó úgy érezheti, hogy teljes mértékben beleolvad a környezetébe.

Forrás: Good De/Facebook

A házikó oldala a tervek szerint színezett üveglapokból készül, így belül izgalmas hatásokat lehet elérni, amikor besüt a fény. Az építmény ezen kívül elektromos motort kap, hogy ezzel is minimalizálják a zajt és a szennyezést.

A ház ráadásul okos ház lesz, azaz nem kell majd vezetni sem, egyszerűen egy telefonos applikáció segítségével lehet majd kiválasztani a kívánt úticélt, és az úszó hotel egyszerűen odaviszi a lakókat.

Ezek is érdekelhetnek