Nincs több kifogás: az alábbi alkalmazásokkal a hotelszobában is letudhatja a napi edzést - akár hét perc alatt! De a tengerparton futni is könnyebb, ha utána az app megmutatja hány kalóriát égettünk, és túrázni is jobb okostelefonos támogatással.
A tavasz közeledtével belátható távolságba kerül a bikiniszezon is. Újra eszünkbe jutnak hát az újévi fogadalmak – igen, azok, amiket azóta már teljesen elhanyagoltunk. Ilyenkor ki meglátogat egy gyógyfürdőt, ki léböjt kúrába fog, ki többé-kevésbé rendszeres testmozgásba kezd. Én az utóbbi csoportot gyarapítom, ráadásul okostelefon-függőként ehhez különböző androidos alkalmazásokat használok. Ezekkel szórakoztatóbb, és jobban is ellenőrizhető a testmozgás. De ami a legjobb: nem vagyok edzőteremhez, vagy személyi edzőhöz kötve. Így aztán akkor sem kell szünetet tartani, ha elutazom valahová. Mutatom is a kedvenceimet!
Nike+ Running
Az abszolút kedvenc. Tavaly ilyenkor még utáltam futni, és persze nem is igazán ment, nekiiramodtam, kifulladtam és hagytam is az egészet a francba. Aztán letöltöttem a Nike+ Running appot, és – közhelyesen hangzik bár, de – minden megváltozott. Kiválasztottam a teljesen kezdő programot, aminek bárki bátran nekivághat, aki másfél kilométert képes egyben legyalogolni, illetve egy percen át futni laza tempóban. A program lassan építkezik, vannak csak sétálós napok, és olyanok is, amikor egy perc futást egy perc gyaloglással kell váltogatni. Később nyilván egyre kevesebb a séta, viszont egyre hosszabbak a futó intervallumok.
Különösen tetszett, hogy a programban vannak keresztedzés napok is, amikor valami mást kell csinálni, illetve, hogy még a pihenőnapok is szerepelnek az edzéstervben. Ha betartjuk az app utasításait, a kezdő programmal nyolc hét alatt eljuthatunk addig, hogy le tudunk futni öt kilométert. Nem mondom, hogy nem fáradok el, de képes vagyok rá. Én mindig zenével a fülemben futok, a kedvencem Inkei Bence cinkes futómixe, ajánlom önöknek is sok szeretettel.
Az ingyenes Nike+ Running ide kattintva tölthető le Androidra, és persze van iOS verzió is. Aki pedig futás helyett más mozgástípust választ az utazás alatt – legyen az akár kerékpározás, túrázás vagy éppen kajakozás – az Endomondót próbálja ki. (Ide kattintva töltheti le.)
Daily Yoga
És hogy mit csináljon az ember azokon a napokon, amikor a futóapp azt kéri, hogy valami más típusú mozgást végezzen? Én a jógára szavazok. Amikor tehetem egy remek stúdióba járok, de ha éppen elutazom, a Daily Yoga app például egy jó alternatíva lehet. (Fontos: angol nyelvtudás nem árt hozzá!) Az ingyenes jógasorozatok között választhatunk kifejezetten futóknak szánt gyakorlatokat, de például irodistáknak, vagy éppen fájós hátúaknak is vannak benne ászanák. Aki pedig fizetni is hajlandó érte, az például jó alváshoz, vagy egészséges menstruációhoz hozzásegítő gyakorlatsorokat is letölthet.
A típus kiválasztása után dönthetünk, hogy tíz, tizenöt, vagy húsz percen át szeretnénk-e végezni a gyakorlatsort, és kezdődhet az edzés. Animáció mutatja mit kell csinálnunk, és közben hangosan mondja is a program a feladatokat. Kifejezetten szimpatikussá teszi az appot, hogy csak a nekünk szükséges csomagokat kell letölteni, így ami nem kell, az nem foglalja a helyet a telefonon. Az is jó, hogy tartalmaz jógázáshoz alkalmas zenéket is, így ezzel sem kell bajlódnunk.
Az ingyenes keretprogramot, amibe a különböző gyakorlatsorokat letölthetjük, itt találja.
7-minute workout
Hét perc nem túl sok idő, de ha egyszer kipróbálja a 7-minute workout appot, megváltozik a véleménye. Viccesen hangzik, de ha becsületesen csináljuk, szabályosan megváltásként éljük meg, ha véget ér a hét percnyi kőkemény edzés. A feladatok egy átlagos hotelszobában is gond nélkül megcsinálhatók, az izzadás ilyen rövid idő alatt is garantált. Hét perce pedig biztosan akad bárkinek, legyen akármilyen feszített tempójú nyaralásról vagy üzleti útról szó. Úgyhogy félre a kifogásokkal, töltse le innen az ingyenes alkalmazást, és hajrá.
Ugyan ez az app is angolul (esetleg németül vagy spanyolul) beszél, de annyira egyértelmű, hogy nyelvtudás nélkül is menni fog. Ha pedig az animáció alapján mégsem értenénk pontosan a teendőnket, a videó ikonra kattintva listázza a vonatkozó YouTube videókat, így megnézhetjük, mások hogyan csinálják az adott feladatot.
Élesben még nem próbáltam, mert csak a napokban hívták fel a figyelmemet a létezésére, de egy szép tavaszi hétvégén feltétlenül tesztelem a magyar fejlesztésű, ingyenes Túrám alkalmazást. Az app 2014 őszén jelent meg, a fejlesztők közleménye szerint rövid idő alatt az egyik legnépszerűbb androidos turisztikai alkalmazás lett hazánkban. Az alkalmazásban nem látnivalók listáját és elérhetőségét kapjuk meg, hanem túraútvonal leírásokat, ami lehet akár egy kiállítás, de lehet egy városnéző séta vagy erdei kirándulás is. Jelenleg több mint százhetven hazai túra tölthető le a programba. A letöltött túrák offline módban is megtekinthetők és végigjárhatók.
Az Android verzió (melyet itt lehet letölteni) mellett egy hónapon belül elérhető lesz az iOS verzió is.
Használ olyan appot, ami ebből a felsorolásból kimaradt, de szívesen ajánlaná? Írja meg nekünk az olvir@travelo.hu címre, hogy egy következő válogatásba az ön kedvence is belekerülhessen!
Tavaszi zsongás a Danubius wellness szállodákban! Töltődjenek fel Hévízen, Bükfürdőn, Sárváron vagy Budapesten lazító termálfürdőzéssel vagy frissítő csobbanással, forró szaunákkal, kényeztető masszázsokkal! Az egészségtudatosakat léböjtkúrák, az aktív kikapcsolódás híveit mozgásprogramok, bakancsos kirándulások várják! További információért kattintson ide!
Ha közben adna egy esélyt a szerencsének is, wellness utalványt egy Danubius szállodába itt nyerhet! (x)