Egy harminc órás non-stop buszút a Sarki Fény nyomában és egy firenzei zsebelés is lehet vicces kaland, ha az úti beszámoló szerzője humoránál van. Szerencsére az amerikai származású Bill Bryson nem egy savanyú ember, így aztán európai kalandjait olvasva hangos röhögésben törhet ki az ember nagyjából minden második oldalon. Könyvajánló.
Új sorozatunkban olyan utazással kapcsolatos könyveket mutatunk be, amik valamiért nagyon a szívünkhöz nőttek. Lehet élménybeszámoló, klasszikus útikönyv vagy szépirodalom, a lényeg: utazásra inspirálják az embert, sőt, akár utazás helyett is megállják a helyüket. Elsőként az imádni való humorú Bill Bryson Egyik lábam itt... – Utazások Európában című könyvébe pillanthatnak bele.
Az amerikai szerző könyve először 1991-ben jelent meg, ám a magyar fordításra egészen 2014-ig kellett várni. A kötet Bill 1990-es európai körútjáról szól, illetve visszaemlékezéseket tartalmaz 1972-es és '73-as európai utazásairól. Aki itt le is mondana a kötetről, mondván a huszonöt évvel ezelőtti Európáról szól, az meg már olyan régen volt, semmiképp se tegye! Igaz, hogy a könyvben nyilván szó sincs okostelefonokról, közösségi oldalakról és internetről, viszont ettől eltekintve akár ma is írhatták volna – a szöveg friss, ráadásul hangosan röhögősen szórakoztató.
A modern technika hiánya pedig egyébként határozottan jót tesz a könyvnek. Sokkal érdekesebb arról olvasni, hogy többhétnyi egyedül kalandozás után társaságra vágyva egy random svájci nénivel elegyedik beszélgetésbe a főhős. Ahelyett, hogy mondjuk ötpercenként Instagramra posztolná a festői olasz tájat, unalmában pedig Gmail cseten tartaná a kapcsolatot az otthoniakkal.
Európa repülőről nézve: "Titokban Európát lestem az ablakból. Még mindig emlékszem arra az első pillantásra. A repülő kiszakadt a felhők közül, és hirtelen ott volt alattam egy mágikus tájkép kis zöld mezőkkel és tornyos falucskákkal a hullámzó dombokon, akár egy kirázott takaró, amit újonnan terítettek vissza. Amerikában sokat repültem, de sosem láttam mást a gép ablakából, mint végtelen aranyszín mezőket Belgium nagyságú farmokon, kanyargó folyókat és fekete országutakat, amelyek olyan egyenesek, akár a kifeszített drót. (...) Európában a táj vasúti terepasztalt idéző rendezett tökélyt mutatott. Minden olyan zöld és gondosan megművelt volt, olyan arányos, olyan rendes, olyan megejtő, olyan... olyan európai. Beleszerettem. Azóta is rendületlenül szeretem."
Az első benyomások: "Akkora hátizsákot cipeltem magammal, hogy arra számítottam, a vámnál megkérdezik: - Van elvámolnivalója? Cigaretta? Alkohol? Egy döglött ló? -, és egész nap Luxembourg város ősi utcáin tántorogtam alatta egyfajta élénk kábaságban, amely az izgalom, a kimerültség és az intenzív optikai ingerek ismeretlen keveréke volt. (...) Úgy éreztem, mint aki életében először lép ki az ajtón. Minden teljesen más volt: a nyelv, a pénz, az autók, az autók rendszámtáblái, a kenyér, az étel, az újságok, a parkok, az emberek. Még sosem láttam zebra gyalogátkelőt, sosem láttam trolibuszt, sosem láttam szeleteletlen kenyeret (eszembe sem jutott ez a lehetőség), sosem láttam olyan embert svájci sapkában, aki elvárta, hogy komolyan vegyék, sosem láttam, hogy valaki a vacsorához szükséges minden egyes hozzávalóért más-más boltba menjen, vagy maga vigye a bevásárlószatyrot. (...) És az emberek mind luxemburgiak voltak! Fel nem foghatom, ez miért nyűgözött le annyira, de így volt. Állandóan eszembe jutott: az a férfi ott luxemburgi. És az a lány is."
A párizsi közlekedési morálról: "Párizsban az ember állandóan monumentális terekre és nyílt részekre ér ki, amelyeken gyalog szinte képtelenség átkelni. A feleségemmel ide utaztunk nászutunkon, és botor módon át akartunk kelni a Place de la Concorde-on úgy, hogy előtte nem adtuk le a nevünket a nagykövetségen. A feleségem még üggyel-bajjal eljutott a központi obeliszkig, én viszont megrekedtem a gyilkos automobilok circus maximusában, megszeppenten integettem a nőnek, aki két egész napja volt a hitvesem, és halkan nyöszörögtem, miközben több száz kis barnássárga Renault vett célba, mindegyik sofőr arcán olyan kifejezéssel, mint Jack Nicholsoné a Batmanben. (...) A helyzet azóta sem változott. Az a gond, hogy a gyalogosátkelő-lámpákat egyértelműen azzal a céllal tervezték, hogy a külföldi látogatót összezavarja, megalázza, és - ha minden jól megy - megölje."
A svájci konyháról: "A Restaurant de la Place név kegyetlen tréfának bizonyult. Itt is németül volt a menü. Étel szempontjából igenis ez a legtaszítóbb nyelv. Ha a kávéhoz kérünk tejszínhabot, németül azt mondják, mit Schlag. Na most ez minek hangzik: habos fincsi ínyencségnek, vagy olyasminek, amit a dohányosok reggel felköhögnek? A menü minden pontja a párzó disznó röfögését idézte bennem: Knoblauchbrot, Schweinkotelett ihrer Wahl, Portion Schlagobers (és ez volt a desszert!)."
Részletek: Bill Bryson: Egyik lábam itt... – Utazások Európában, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2014
A kötetben Bill hátizsákkal vág neki Európának, heteket tölt egy isten háta mögötti norvég településen a Sarki Fény megjelenésében reménykedve, de jár Franciaországban, Belgiumban, Németországban, Hollandiában, Dániában és Svédországban is. Göteborgban aztán elege lesz a szakadó esőből, és egy huszárvágással a napfényes Olaszországban folytatja útját. De elnéz Svájcba, a röhejesen aprócska Liechtensteinbe (ahol Vaduz két hoteléből is kitiltatja magát), Ausztriába, Bulgáriába, Törökországba és az akkori Jugoszláviába is.
A legviccesebb részek nyilván azok, ahol valami nyomora van a szerzőnek, legyen szó egy harminc órás nonstop buszútról a kietlen norvég tájban (ráadásul cigi nélkül!), vagy arról, amikor kizsebeli egy kedvesnek tűnő kislány Firenzében, amikor idegesen lamentál egy számára teljesen érthetetlen nyelven írt étlap fölött (nehogy valami belsőséget rendeljen ki) vagy éppen amikor a vad párizsi sofőrök elől próbál minduntalan elugrani. Egyáltalán nem azért, mert kárörvendő típusok lennénk, hanem mert ezeknél a részeknél jön elő leginkább a szerző fanyar, önironikus humora.
De persze a boldog pillanatok sem unalmasak, Sorrentóba és Capriba például legszívesebben most azonnal útnak indulnánk Bill Bryson leírása alapján.
Bill Bryson (született 1951. december 8.) amerikai író, tudományos ismeretterjesztő, humorista. Élete jelentős részét Angliában töltötte. 1995-ben vált ismertté, amikor megjelent angliai utazásairól szóló könyve, a Notes from a Small Island, aminek nyomán 1998-ban tévésorozat is készült. 2003-ban jelent meg bestseller tudományos ismeretterjesztő könyve Short History of Nearly Everything címmel (magyarul Majdnem minden rövid története, 2006-ban adták ki). Bryson 2005 és 2011 között a Durhami Egyetem kancellárja volt, melynek könyvtárát leköszönése után Bill Bryson Library-nak nevezték el. 2012-ben a King's College London díszdoktorává avatta, 2013-ban pedig első nem brit származásúként a Royal Society tiszteletbeli tagjává választották.
Forrás: Wikipedia
A könyv az Akadémiai Kiadó gondozásában jelent meg, 3800 forintos áron lehet hozzájutni, például a kiadó honlapján. (Illetve a Bookline-on épp akciós, 3040 forintért rendelhető.) Aki pedig hozzánk hasonlóan ez alapján a könyv alapján elkötelezett Bill Bryson fanná vált, további műveit itt találja, néhány közülük magyar nyelven is elérhető.