Nemrégiben a The Week című hetilap részleteket közölt Jacob Tomsky könyvéből, melyben a szerző állítása szerint olyan tudnivalókat oszt meg a szállodákkal kapcsolatban, amiket eddig még sehol nem publikáltak. Hogy valóban világraszóló titkokat fecseg-e ki, egy rövid részlet alapján nem tudjuk megítélni, mindenesetre érdekesnek valóban érdekesek a volt hoteles megállapításai. Persze ezek az amerikai helyzetet jellemzik, de azzal például a világ minden táján jó tisztában lenni, hogy ha bunkók vagyunk a recepcióssal, biztosan nem kapjuk meg a legjobb szobát – még akkor sem, ha felárat fizettünk érte.

„Több mint egy évtizedet húztam le hotelekben. Nálam jelentkeztél be és ki, én mutattam meg neked, mi merre van az épületben, italt hoztam, én halásztam ki a fehér alsód a fehér ágynemű közül, és én parkoltam le a kocsidat. Én kóstoltam bele a szobádba rendelt ételeidbe, én pucoltam a vécédet, és én nem engedtem meg, hogy tovább maradj a szobában. Én ébresztettelek, én ettem ki az édességet a minibárodból, én nevettem a vicceiden, és én vettem el a pénzed. New Orleanstől New Yorkig a hotelek szabályai szerint játszottam, és alaposan megismertem minden szempontból ezt az iparágat" – mondja magáról Jacob Tomsky.

Soha ne mondja a recepciósnak, hogy...

„Elutasították a hitelkártyámat? Lehetetlen! Próbálja újra."

A szerző könyörögve kéri, ne tegyék ezt vele: „ha a hitelkártyát egyszer elutasította a bank, másodszorra is el fogja. A kártya nem egy régi pénzérme, amit ha megdörzsölünk az automata oldalán, működni fog." A vendégnek ilyenkor a bankját kell hívnia, és nem, a recepciós nem adja oda a telefonját – jelenti ki Jacob Tomsky. Lehet, hogy Amerika a tökéletesen működő bankkártya-terminálok földje, de nálunk más a helyzet. Gyakran fordul elő, hogy a kártyalehúzó hibát jelez, majd minden gond nélkül sikerül a fizetés – így szerintünk kissé túlzás azt állítani, hogy ez lenne a legrosszabb dolog, amit a recepción mondhatunk.

„Azt mondták, kérhetek jobb szobát is."

„Kik mondták? Ja, hogy ők. Nekem meg azt mondták, adjon borravalót a portásnak" – írja Jacob Tomsky. Biztos idegőrlő lehet, ha a vendégek folyamatosan azért nyaggatják az embert, hogy a legjobb lakosztályt adja oda nekik, miközben csak a standard szobáért fizettek. Ettől függetlenül előfordulhat, hogy főszezonon kívül, alacsony kihasználtság esetén tényleg odaadják a jobb szobákat azoknak is, akik kevesebbet fizettek. Így nem mindig hülyeség erről érdeklődni – akár tetszik a mogorva recepciósnak, akár nem. Sőt, az About.com azt javasolja, ne is csak egyszer próbálkozzunk, hiszen lehet, hogy a tartózkodás első napján még telt ház van, de a harmadik naptól átköltözhetnénk egy sokkal menőbb lakosztályba is.

„Nem emlékszik rám?"

Ha egy nagy szálloda recepciósa átlagosan ötszáz vendéggel beszél egy nap alatt, és a vendég legutóbb két éve járt az adott hotelben, az negyedmillió embert jelent a recepciós számára – írja Tomsky. Így aztán tényleg ne lepődjünk meg, hogy bár jóban lettünk azzal a kedves alkalmazottal az alatt a három nap alatt, amit a szállodában töltöttünk évekkel ezelőtt, most mégis idegenként köszönt.

Mit tegyen, és mit ne a recepción?

Tegye le a telefont, amíg bejelentkezik!

A beszélgetése csak várhat addig az öt percig, amíg bejelentkezik a szállodába, nem? Senkinek nem esik jól, ha gépként kezelik. A hotel alkalmazottja pedig garantáltan megbosszulja majd, hogy automatának néztük. „A szoba, amit ezért kapsz, az egész tartózkodásodat megkeseríti majd" – fenyeget Jacob Tomsky.

Unalmában ne csattogtassa a bankkártyáját a recepciós asztalán!

Ez nem szorul különösebb magyarázatra – attól még, hogy unjuk a várakozást, ne idegesítsük a többi embert magunk körül. Gyorsabban nem fog dolgozni a recepciós emiatt, de legalább jól megutál minket.

Ne tartsa a kezét a visszajáróért!

A szerző szerint ez szintén az őrületbe kergeti a hotelek alkalmazottait, ráadásul szerinte ilyenkor az emberek leginkább egy ötévesre hasonlítanak, akik az édességet várják a tenyerükbe. Elhisszük, hogy frusztráló lehet a vendég előtt pénzt számolni és minél gyorsabban visszaadni, ami neki jár. Ugyanakkor sajnos többször tapasztaltuk, hogy ha nem jelzi az ember egyértelműen, hogy vár a visszajáróra, azt hajlamosak borravalónak nézni.

Soha ne fenyegesse, vagy hozza kellemetlen helyzetbe a recepcióst!

„Vettem már el csodálatos szobákat olyanoktól, akiknek nem tetszett a hozzáállása. Soha nem tudták meg, hogy eredetileg egy Central Parkra néző sarki szobát kapták volna, hatalmas fürdőszobával. Elvettem tőlük, mert kiabáltak a feleségükkel, vagy a könyökénél fogva rángatták – ezt a viselkedést nem tudom elfogadni. A recepción én döntök a vendégek sorsáról. Véletlenül tudom, hogy a 3217-es szobában nem lehet elhúzni a függönyöket, és reggel csak úgy árad be a napsütés. Sok szerencsét az alváshoz!" – írja Jacob Tomsky.

New Yorkban pedig az a legegyszerűbb módja, hogy rossz perceket okozzon a recepciós a vendégnek, ha a 1212-es szobát adja neki. Nagyon sokan elfelejtik ugyanis, hogy a szállodai telefonon egy 9-est is be kell ütni ahhoz, hogy külső hívást indíthassanak. „Éjjel-nappal idióták fogják hívogatni a szoba lakóját. Ha felkapják a telefont, és automatikusan az 1-212-t ütik be egy helyi híváshoz (így kezdődnek a New York-i telefonszámok), garantáltan a hotel 1212-es szobájában veszik fel a telefont, akárhogyan is folytatódjon a szám. Hajnali háromkor pedig egy részeg lakó hablatyolását hallgatni a hotel telefonján nem a legjobb program" – írja Tomsky.

Bár a fentiek alapján nem tűnik túl életvidám és segítőkész embernek a szerző, remek tippeket is ad ám a vendégeknek – a második részben ezekről lesz szó. Hogyan kerüljük ki, hogy fizetni kelljen a minibárfogyasztásért, és mik a legnagyobb hazugságok, amik a recepciósok száját elhagyják? Hamarosan kiderül.