Halloween a Fővárosi Állatkertben – Boszorkányos és zombis programok várnak

Bár a Halloween, azaz mindenszentek előestéje csak néhány nappal később lesz, a Fővárosi Állatkert már október 25-én este megünnepli. Napközben még a megszokott állatkert vár, hiszen a park az októberi hétköznapokon szokásos nyitvatartási rend szerint látogatható, azaz 17 óráig. Ezt követően zombitánc, boszorkánykonyha, bátorságpróba, kreatív kézműveskedés, fényzsonglőr-show és arcfestés is lesz.

Halloween lesz a Fővárosi ÁllatkertbenForrás: zoobudapest.com

Halloween alkalmából kitárul a rémségek kapuja az állatkertben

18 órakor azonban újra megnyílnak a Fővárosi Állat- és Növénykert kapui, immár a Halloween-i estére érkező nagyközönség számára. A misztikus programsorozat 22 óra után zárul. Az állatkert területén 23 óráig tartózkodhatnak majd a látogatók, ezt követően el kell hagyniuk a helyszínt.

Gólyalábasok várnak az állatkert főbejáratnál

Már a nyitás előtt is gólyalábasok várják az érkezőket a főbejáratnál, a kaput pedig nem más, mint Drakula tárja majd szélesre a látogatók előtt. A látnivalók egy része állatos élményprogram lesz. Részt vehetünk az oroszlánfókák tréningjén, az elefántcsalád bemutatásán és egy tevetalálkozón is, de lesz merüléses cápaetetés is.

A Varázshegyben a denevérek izgalmas világába pillanthatunk be. Az est során három alkalommal tartanak a denevérek világát megismertető bemutatót a Varázshegyben.

A tűz megannyi formája fellángol az állatkerti Halloween során

Többféle tüzes produkciót, tűzzsonglőr-bemutatót, LED fényzsonglőr show-t és zombitáncot is rendeznek. Részt vehetünk rémkereső játékokban, Halloween-i témájú kézműves foglalkozásokon, találkozhatunk élő szobrokkal, készíthetünk majd digitális karikatúrát és kipróbálhatjuk magunkat a logikai asztalnál.

Tudod, hogy mi az az ördöglakat?

Banyatanyával, boszorkány-konyhával, bátorság-próbával, ízeltlábú-bemutatóval, óriáspókháló-szövéssel és boszorkányos arcfestéssel is készülnek az állatkertben Halloween alkalmából, s természetesen az is kiderül, hogy mi köze van a borzongós rendezvénynek az ördög lakatjához.
Az este során filmvetítéseket és ismeretterjesztő előadásokat is tartanak.

A részletes program az állatkert honlapján érhető el.

Sok izgalmas családi program vár Halloweenkor a Fővárosi Állat- és Növénykertben - illusztrációForrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Ulrich Perrey

A mexikói az egyik legkülönlegesebb Halloween a világon

Színes koponyákkal és jó hangulatú felvonulással emlékeznek a halottakra Mexikóban. Día de los Muertos-ban ez az ünnep főként a halottakra való emlékezésről, mintsem a szomorúságról vagy a rettegésről szól.

Temetőkben rendeznek ünnepséget a Fülöp-szigeteken

A Fülöp-szigeteken pedig temetőkben tartanak Halloween-ünnepséget. Ennek keretében a hozzátartozók ételeket és italokat visznek a kegyhelyekre és ott, a temetőben fogyasztják el azokat – így emlékeznek meg a szeretteikről.

Mi az a Halloween?

A Halloween szó az All Hallows' Eve (mindenszentek előestéje) kifejezésből ered és a szentekre, valamint az előestére is utal. Az ünnep eredete egy több mint 2000 éves kelta ünnepre vezethető vissza, amely a kelta naptár szerint az újévet jelentette. A kelták hite szerint,  október 31-én elmosódik a határ az élők és a holtak világa között. ez lehetővé teszi, hogy a halottak szellemei visszatérjenek a földre. A kelták ezért ilyenkor tábortüzeket gyújtottak és jelmezekbe öltöztek, hogy elűzzék gonosz szellemeket.

További érdekességeket tudhatsz meg erről az ősi ünnepről az alábbi videóból:

 

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek