A 19. században több száz vízimalom működött a vizekben gazdag Csallóközben. Bár mára alig maradt fenn néhány ezekből a faszerkezetekből, a népi építészet példája még mindig ott van a terület emlékezetében.

Egyik utolsó darabja a Kis-Duna egyik mellékága, a Tőkési-ág vizére épült a 20. század elején, egy növényekben és állatokban gazdag vidéken. A természetvédelmi területen ma is körülbelül 80 madárfaj fészkel, és kihalás fenyegette szitakötőfajok röpködnek az ártéri erdőkkel szegélyezett víz felett. Olyan védett vízinövények is előfordulnak itt, mint például a fehér tündérrózsa vagy a sárga tavirózsa.

Ebben a festői környezetben találjuk a műszaki műemlékként nyilván tartott Cséfalvay-vízimalmot. Az épületet még ma is ugyanaz a család működteti, aki annak idején felépítette, de ma már nem gabonát őrölnek benne, hanem múzeumlátogató vendégeket fogadnak. A több mint 6 méter átmérőjű malomkerék sem működik már, díszként áll a vízparton, a holland barokk tájképfestészet hangulatát kölcsönözve a tájnak.

A malom mellett egy padon élvezhetjök a fűzfák és nádasok övezte, tavirózsákkal tűzdelt tó látványát, a szél zúgását és a természet hangjait. Ha kíváncsiak a régi idők műszaki szerkezeteire, a három szintes fehárfalú épületben megnézhetik az örlőszerkezetet és a szitát, de a műemlék történetéről is olvashatnak. A kiállítás márciustól novemberig minden munkanap délután 1-től 3-ig, szombaton pedig 9 és délután 3 óra között fogad látogatókat.

Egy gigantikus vízerőmű ipari romantikája

A Magyarország és Szlovákia határán épült bősi vízerőmű története sötét és feszültségekkel teli: egy időre kiszáradt miatta a szomszédos szigetközi ágrendszer, majd környezetvédők nyomására le kellett állítani az építkezést a magyar oldalon. A helyzet a 90-es években eszkalálódott, amikor a két ország a hágai nemzetközi bíróságon ugrott egymásnak a Duna vizének Szlovákia területére történő terelése miatt. Így meglepő, hogy mégis ez a terület egyik legnépszerűbb látnivalója.

Na de mit is lehet itt pontosan látni? Elektromos vezetékeket, óceán méretűre szélesített betonmedert, gigantikus zsilipet és irányítótornyot. Nem éppen azoknak való látvány, akik szeretik, ha érintetlenül hagyják a természetet. Legtöbben így vagyunk ezzel, de ez a hely valamiért mégis magával ragadja az ember képzeletét. Minket is beszippant, szinte hipnózisba zuhanva nézzük, ahogy egy teherszállító hajó áthalad a zsilipen.

Érezni a benzingőzt, hallani a mögöttünk elsuhanó autók zúgását, miközben lent a mederben egy mérhetetlen hajó lassított felvételként kúszik be a zsilipbe, és a kapu komótosan záródni kezd, maga előtt tolva egy elpusztult halat a barna vízben. Hosszú perceken keresztül alig észlelhető, hogy a víz már emelkedésnek indult, a falon lévő foltokból lehet csak megállapítani, hogy már haladt valamennyit. A majd fél órás bemutatót az irányítótoronyból követjük tovább. Innen jól belátni a szinte óceán méretűre szélesített Duna-medert, és a legizgalmasabb pillanatot, amikor a víz végre felér a zsilip tetejéig és átbukik a korláton, útjára engedve az ipari hajót. Az erőmű szabadon látogatható.

A templom, ahol Szűz Mária képe könnyeket hullatott

Azt mondják, az a jó művészi élmény, ami a várakozásunk ellenére változtat meg bennünk valamit. Valami hasonlóban lehet része annak, aki a bacsfai Páduai Szent Antal templomba és kolostorba érkezik. Egy fából készült kapun lehet belépni a tágas, fás kertbe, ahol a könnyező Szűz Mária kegyképéről ismert 17. századi templom és kolostor áll, valamint egy kálvária domb, amely valószínűleg egy árpád-kori Szent György templom maradványait rejti.

Látványra ez a templom is olyan, mint a legtöbb barokk templom: hagymasisakos torony, erőteljes párkányok, falból kiemelkedő pillérek, bár azt meg kell jegyezni, hogy a frissen felújított homlokzattal és a templom arányos tömegével egy kiemelkedően szép darabról van szó. De nem az esztétikum, ami igazán magával ragadó itt. Inkább valami megmagyarázhatatlan atmoszféra, amit nem lát, hanem érez az ember.

Talán a plébános lassú és átszellemült előadása a templom véres könnyeket hullató Szűz Mária kegyképéről, talán maga a józan ésszel felfoghatatlan történet, hogy egy festmény előbb vizes, majd véres könnyeket hullat, vagy talán az oltár felett lógó kép az oka annak, hogy itt még a nem hívő is megérezhet valamit az érzékfeletti világ hangulatából. Dr. Schrankó László plébános egyéni látogatóknak és csoportoknak is bármikor bemutatja a templomot, a hívőket pedig vasárnaponként 11-től, illetve hétköznap este 6 órától mise, szeptemberben pedig búcsú várja.

A park, ahol a macskarajongók tobzódhatnak 

A nagymacskáknak szinte minden fajtája előfordul a Diósförgepatonyban lévő Malkia Parkban: van oroszlán, bengáli tigris, hópárduc, leopárd, jaguár és hiúz is. Ez nem állatkert, hanem egy civil szervezet által működtetett menedékhely, ahol bántalmazott vagy már nem kívánt nagymacskákat és más állatokat vesznek a pártfogásukba. Az állatok között van, amelyet azért hoztak el az állatkertből, mert konfliktus alakult ki közte és az apja között, és van, amelyik cirkuszból szabadult. Mivel mindannyian fogságban születtek, már nem lennének képesek visszaszokni a természetbe.

Mindenképp gondoskodásra szorulnak, és a törődést itt meg is kapják, mégpedig úgy, hogy a gondozók mindent megtesz azért, hogy az állatok önmaguk lehessenek. Például tiszteletben tartják a macskák vadászó természetét, és hogy a természethez hasonló körülményeket teremtsenek számukra, nemcsak egyszerűen tányéron kínálják az ételt, hanem olyan helyre teszik, hogy kihívás legyen megszerezni a zsákmányt.

Na persze nem élő eleségről van szó, mint a vadonban, az nem lenne fair az áldozattal szemben, mert a ketrecben nem lenne esélye elmenekülni. Helyette inkább föllógatják a húst mondjuk egy fatörzsre, hogy mászni kelljen érte és le lehessen vadászni, bár egy kissé ez is horrorisztikussá teszi a helyet. Mert amikor a házimacskánk szalad fel a fára, hogy elkapjon egy verebet, az egészen más minőségű élmény, mint amikor egy 90 kilós leopárdban éled fel a vadászösztön a több kilónyi hús szagától.

Már az a tény is hátborzongató kicsit, hogy az állatokat előbb egy ketrecbe kell csalni, és csak utána léphet be a gondozó, hogy felakassza az ennivalót, különben félő, hogy maga is vacsorává válik. De épp ez az, ami miatt izgalmas ez a hely. Itt úgy láthatjuk az állatokat, amilyenek valójában: vadnak és harciasnak. A gondozók nem civilizálni próbálnak, hanem a végletekig alkalmazkodni az állatok természetéhez.

Nyitvatartás: Augusztusban keddtől vasárnapig 10 és 19 óra között, szeptemberben 10 és 17 között, októberben, novemberben és decemberben 10 és 16 között.

Belépő: Felnőtteknek 10 euró, gyerekeknek 3 és 18 év között 7 euró. A Malkia Parkban meg is szállhatunk, így egész nap élvezhetjük az egzotikus állatok közelségét. Az állatparknak fizetett összeggel a menedékhely fenntartását támogatjuk.

Újságírónk az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program szervezésében vett részt a sajtóúton.