„Amikor a kerékre fellógatott gyertyákkal dolgozom, hiába tűnik a munka monotonnak, mindig eszembe jutnak az őseink, akik egykor pont ugyanígy készítették a mindennapi gyertyáikat" – ezt a hatgenerációs mézeskalács-készítő és gyertyaöntő családból származó Petrits Péter mondta, aki szerint abban a családban ahol gyertya ég, ott nincs veszekedés. Vele beszélgettünk százéves eszközökről, Szüret gyertyákról, és arról, hogy mit jelent számára ez a mesterség.
Nagyon mást jelent a mai ember számára a gyertya?
Régen ugye csak világítóeszköznek használták, ma már egy romantikus vacsora sem maradhat el gyertyafény nélkül. Az utóbbi időben pedig egyre inkább dísztárgyként tekintenek rá, amit ajándékba lehet adni. Mi a családommal azért még mindig törekszünk arra, hogy megmaradjon eredeti valójában is, ezért rendszeresen égetünk otthon gyertyát. Teljesen más hangulatot varázsol a szobába, mint a lámpafény.
Önteni vagy mártani könnyebb a gyertyát?
Mártogatni a gyertyát egy jóval termelékenyebb eljárás, és nagyon szép asztali gyertyákat lehet így készíteni. Amikor pedig öntésről beszélünk, akkor meg különböző, előre faragott formákba öntjük a viaszt – ennek a módszernek az az előnye, hogy jóval nagyobb, vastagabb gyertyákat lehet vele készíteni.
Kizárólag régi, hagyományos módszerekkel dolgoznak, ez mit jelent, hány éves eszközök, felszerelések sorakoznak a műhelyben?
Az egyik legrégibb felszerelésünk egy gyertyahúzó szerkezet, amely egy évszázados darab, még a dédapám használta. Ez egy három méter hosszú asztal, amelynek a közepében egy teknő, abban megolvasztott viasz vagy paraffin van, az asztal két végén pedig egy-egy henger található. A kanócot az egyik hengerről húzzuk át a másik oldalon található hengerre, eközben a teknőben a kanócra rakódó réteg – ahogy ide-oda mozgatjuk – szépen, fokozatosan vastagszik.
Van jellegzetessége, védjegye a Petrics-féle gyertyáknak?
Ha egy laikus ember ránéz a sima, fehér gyertyáinkra, nem tudja megállapítani, hogy az a miénk; esetleg a csúcsformájáról, ahol egy kis teknő van kialakítva. De arra törekszünk, hogy a mi védjegyünk az legyen, hogy a gyertyák szépen égjenek, füst nélkül, és anélkül, hogy megfolynának. Minden kézzel díszített gyertyánk egyedi darab, sosem kerül ki tőlünk két
egyforma.
Mi a fontosabb, a megfelelő technika vagy inkább az alapanyag?
Megfelelő alapanyagok, azok megfelelő összetétele és jó kanóc szükséges. Fontos, hogy ez a gyertyabél jó anyagból készüljön, és kellő vastagságú legyen. A jó kanócot mindig nedvszívó anyagból, pamutból sodorják, hogy a megolvadt viaszt fel tudja szívni, és felvezethesse a lánghoz.
Mitől függ, hogy meddig világít egy gyertya?
A méretétől. Minél magasabb, nagyobb egy gyertya, annál tovább ég. De a nagyon vastagokra ez már nem teljesen igaz. Mert akkor tudnak szépen égni, ha folyamatában égetve, teljes vastagságában meg tudnak olvadni. A templomokban használt húsvéti gyertyának pl. 8-9 óra is kell, hogy átmelegedjen, és ahhoz már kell egy bizonyos kanócvastagság is. Ez viszont már füstöl, legalábbis az elején, miután meggyújtják. A lakásban ezért én mindig a vékony, hosszúkás, mártott gyertyákat szoktam ajánlani, mert azok égnek a legszebben.
És mivel színezik, hogyan lesz illata a manapság egyre divatosabb élménygyertyáknak?
Vannak kifejezetten gyertyához használható, zsírban oldódó festékek, illatosításhoz pedig a legtöbbször inkább csak szintetikus illatosító anyagot használnak, amelyek nem egészségesek, ha sokat éget belőlük az ember. Az illóolajjal illatosított gyertyáknál már más a helyzet, ott viszont egyáltalán nem biztos, hogy égetett állapotában is ugyanolyan illatot tud produkálni, mint természetes valójában. De ha azt szeretnénk, hogy a gyertya szépen égjen, akkor célszerű minél natúrabbat választani, amiben sem festék, sem illatanyag nincs, mert ezek is befolyásolják az égés minőségét.
Mi volt a legnagyobb méretű, vagy legkülönlegesebb gyertya, amit eddig készített?
Mindig a templomokba készített húsvéti gyertyáink a legnagyobbak, ezek hetven centiméter magasak, nyolc és fél centiméter az átmérőjük. De mivel szekszárdiak vagyunk, ezért van egy sajátos gyertyatípusunk is, amit Szüret gyertyának neveztem el. Erre a gyertyára egy külön, erre a célra készített öntőforma segítségével az összes, szőlőtermesztéssel és szürettel kapcsolatos kelléket ráteszem a boros hordótól kezdve, a boros üvegen és demizsonon át a puttonyig.
Kik keresik ezt leginkább?
Főleg hobbiborászok, borospince tulajdonosok szokták venni, vagy azoknak adják ajándékba. A boroshordó motívuma ráadásul direkt úgy van rajta kialakítva, hogy oda lehessen egy saját emblémát, évszámot vagy feliratot tenni.
Többgenerációs mézeskalács-készítő és gyertyaöntő családban nőtt fel, mennyire érzi feladatának a hagyomány ápolását és a mesterség továbbadását?
Lassan 200 éve foglalkozik ezzel a családunk. Magam is fontosnak tartom a hagyomány őrzését, ezért is van az, hogy nem gépekkel, hanem hagyományos módszerekkel dogozom. És ha ezt valamelyik gyerekünk folytatni szeretné, akkor majd igyekszünk neki is úgy átadni, ahogy mi tanultuk. Mi nem erőltetjük, ha bejönnek ide, adunk nekik teret, kipróbálhatnak mindent, amit szeretnének, és láthatják a gyertyakészítés szép oldalát. Eddig még egyik sem mondta azt, hogy ő ezt biztosan nem fogja csinálni. Ez pedig már egy jó jel. Mert ennek tényleg csak úgy van értelme, ha az ember szívvel és lélekkel csinálja.
Ebben az időszakban az önök otthonában is több gyertya ég el?
Télen szinte minden este gyújtunk gyertyát, ha máskor nem, legalább az esti ima idejére. A gyertyában benne van az adott pillanat hangulata és valami különleges érzés. Amikor a kerékre fellógatott gyertyákkal dolgozom, hiába tűnik a munka monotonnak, mindig eszembe jutnak az őseink, akik egykor pont ugyanígy készítették a mindennapi gyertyáikat. A gyertya lángjában van valami sugárzás, amit nehéz megfogalmazni, mégis a fényének közelében az ember nyugalmat, békét, egyfajta tiszteletet érez. Ezt az érzést szeretném az embereknek továbbadni.
