A mesék önálló világok. Néha nem is gondolunk bele, hogy mindez egy ember képzeletében született meg, csak elmerülünk a csodavilágban. Máskor viszont annyira meghatározó vagy inkább korszakalkotó egy-egy ilyen zseniális szerző, hogy szeretnénk belelátni az életébe: hol élt, mi motiválta, milyen viszonyban volt a saját teremtményeivel. A bemutatott múzeumokban a látogatók nem a négy fal közé, hanem egy párhuzamos univerzumba lépnek be, olyan helyekre, ahol a gyerek otthon érzi magát, a felnőtt pedig azonnal visszaváltozik idétlen pólós, lecsúszott zoknis kisgyerekké.
Roald Dahl egy kerti kalyibában ülve lett világhírű
A Matilda, A fantasztikus Róka úr, A barátságos óriás, a Boszorkányok szerzőjének, Roald Dahlnak a könyvei csöppet sem érzelgősek. Nem állítják, hogy a gyerekkor csupa derű, de nem is sötétít a dolgokon. A valóságot mondják el. Hogy vannak lusta, gonosz és irigy felnőttek, és nos, vannak ugyanilyen gyerekek is. De nem fáj, ahogy mesél, csak az a nagyon furcsa érzésünk támad néha, hogy reméljük, mi átmennénk a vizsgán. Hogy a Roald Dahl féle mérce, ami egyben a gyerekek mércéje, olyannak talál minket, amilyennek mi magunkat látni szeretnénk. Többek között, hogy nem felejtjük el, hogy néha mennyire nehéz dolog volt gyereknek lenni. Na meg, hogy olyan felnőttel jó együtt élni, aki csupa móka – ahogy Danny, a szupersrác zárszavában írja.
Roald Dahl nem felejtett, olyannyira, hogy kis kalyibájában, ahova minden egyes alkalommal elvonult könyvet írni, egész sereg furcsa holmit gyűjtött össze, hogy inspirálja, és a múltra emlékeztesse. Az író kertjében álló kis lak adott otthont a sok furcsa, apró kacatnak, melyek most egytől-egyig a The Roald Dahl Museum and Story Centre-ben vannak kiállítva. Eredeti módon mutatja be az angol Great Missenden-ben található múzeum a mesélőt. A kunyhót például egy az egyben megjelenítették a múzeum belsejében, a karosszékkel, a kacatgyűjteménnyel és az íróasztallal együtt. És ami még jobb, mindezt meg lehet nézni virtuális túrán is, a múzeum honlapján.
Az abszolút gyerekbarát intézmény sok apró titkot mesél el a tárlatokon a szerző nem is kicsit kalandos életéről; volt többek között olajügynök Afrikában és vadászpilóta is, majd feleségül vette Patricia Neal-t, a hollywoody sztárt.
A múzeumban folyamatosan tartanak ingyenes mesedélutánokat, írói technikákat lehet elsajátítatni, a kiállításokon végig lehet nézni, lapozni, hallgatni az író életének és könyveinek eseményeit. Mindehhez hatalmas tábla csokik alkotják az ajtófélfát – emlékezzünk a Charlie és a csokigyárra – miközben a sarokban egy ősöreg repülőgép légcsavarja hever...
A Cicabusz csak a gyerekek privilégiuma
Hajao Mijazaki (vagy Hayao Miyazaki) akkor lett igazán híres, amikor 2001-es filmje, a Chihiro Szellemországban Oscar-díjat nyert, mint a Legjobb animációs film. A japán rendező addigra már túl volt számtalan filmen, melyet a saját stúdiója, az 1985-ben alapított Studio Ghibli készített. A Ghibli filmjei szinte szó szerint megelevenednek a tokiói múzeumban – mely áttételesen ugyan, de valójában Mijazaki múzeuma. Ő határozta meg a szabályokat, miszerint olyan múzeumot akar, amely nem poros és sötét, és ahol a tárgyak nem vitrinben pihennek. Ez a múzeum él! A terek levegősek, tele fénnyel, mindenhez hozzá szabad nyúlni, és az az első és legfontosabb, hogy a gyerekek szeressék a helyet.
És hát a mesehősök! Totoro nagy, prémes, szeretnivaló lény a bejáratnál fogadja az érkezőket, míg odabent, a szintén a Totoro meséből ismert Cicabusz vár arra, hogy a gyerekek beszálljanak. Aki látta a mesét, az tudja, hogy ez egy álom. Hogy a Cicabusz nemcsak kívülről szőrös, puha és melengető, hanem belülről is, ami általában be nem vallott irigységgel tölti el a gyereklelkű felnőtteket, akik maguk is szívesen nyúznák a hatalmas plüsst. De hát ez a gyerekek múzeuma, és 12 éves kor fölött már nincs Cicabuszozás.
A belső terek – melyek nagyon erősen emlékeztetnek a filmekből ismert hátterekre – adnak otthont többek között a vetítőteremnek is, ahol eredeti Mijazaki rövidfilmek pörögnek, és azoknak a szobáknak, amelyeket végigjárva megtudjuk, hogy hogyan készül mozifilm, míg a múzeum kertjében a Laputából ismerős egyik barátságos óriásrobot árnyékában pihenhetünk meg.
Csatlakozzon Nyúl Péterhez egy délutáni teára!
Beatrix Potter leghíresebb karaktere kétségtelenül Nyúl Péter, mivel az ő alakja több rajzfilmben és animációs filmben is megjelent már. Az eredeti könyvek azonban a sztárnyuszi mellett tele vannak rengeteg kis állattal az egerektől, a mókusokon át a sünökig és a kiscicákig. Ezek a történetek, pontosabban inkább maguk a könyvek nagyon is a szerző sajátjai, mivel nemcsak ő írta a történeteket, hanem ő is készítette hozzá a finom, akvarell illusztrációkat is.
Az írónő 1905-ben vette meg az angol Lake Districtben fekvő Hill Top Farmot és kezdett bele a gazdálkodók életébe. A ház ma a Potter rajongók legfőbb zarándokhelye. Hill Top az írónő számtalan személyes tárgyát is őrzi, többek között például egy babaházból származó apró tálkát játéknarancsokkal, de sok száz éves régiségek is akadnak a gyűjteményben. A házban kiállították a könyvekhez készült eredeti illusztrációkat, illetve 2019 februárjától egy új tárlattal is bővül a kiállítások száma; ebben arra keresik a választ, hogy mi az a szinte megfejthetetlen báj és szépség, amely miatt Beatrix Potter történetei még több mint száz év után is elbűvölik az olvasók legújabb generációit.
Beatrix Potter történeteinek világa elevenedik meg a World of Beatrix Potter Attraction nevű helyen is, a Hill Top Farmtól néhány kilométerre található Bowness-on-Windermere-ben. Itt tényleg minden sarkon lesben állnak a mesék! Be lehet nézni a leghíresebb hősök történeteinek helyszíneire, például a kertbe, ahonnan Nyúl Péter rendszeresen lopkodta a salátát, majd meginni egy tökéletes angol teát magával Nyúl Péterrel, esetleg venni egy minden jóval megpakolt piknik kosarat, és a fűben elheveredve lazítani egyet a sütik és a szendvicsek társaságában.
Andersen városában nem elégedtek meg egyetlen múzeummal
Hans Christian Andersen születésnapja (április 2.) a Gyermekkönyvek Nemzetközi Napja, a róla elnevezett díj, rangos gyermekirodalmi elismerés. Így talán nem is akkora meglepetés, hogy szülővárosa, a dán Odense valóságos kultuszt épített ki A rút kiskacsa és A császár új ruhájának szerzője köré.
Andersen-múzeum ettől függetlenül van, itt a Hans Christian Andersen's Museumban átfogó képet nyújt a 19. századi meseíró életéről és műveiről – a gyerekeknek 17 korig ráadásul ingyenes a belépés. Andersen gyerekkorának helyszíne külön látványosság. Az apró házban még azok az eredeti tárgyak találhatóak, amelyek a fiatal írót egészen 14 éves koráig körülvették. A belépés 18 éves korig ide is ingyenes.
A Hans Jensen's Straede-n található, sárgára festett ház volt az író szülőháza. A hely már önagában azért is érdekes, mert 1908-ban nyílt meg múzeumként, és így ez a világ legrégibb irodalmi múzeuma. Jópofa lehet egy olyan sétát is tenni a városban, ahol a meseszereplőkre, pontosabban a róluk készült szobrokra vadászunk.
Nézzünk csak körül, hogy hol is van a kis hableányról, a vadhattyúkról, a rendíthetetlen ólomkatonáról, vagy Pöttöm Pannáról készült szobor! A H. C. Andersen Garden kis taván úszik az ólomkatona – ezúttal hatalmas – papírcsónakja, míg egy kis kút közepén, arcán elégedett vigyorral üldögél A béka.
Odense települése azonban néhány éve még nagyobb projektbe vágta fejszéjét. Az új Andersen múzeum a tervek szerint jövőre nyit, addig pedig félóránként frissülő helyzetképet pakolnak fel az építkezésről a netre. A látkép egyelőre nem túl izgalmas, de a hely a látványtervek szerint egészen mesebeli lesz.