Vannak helyek, ahol színt színre halmoznak, vagy azért, mert a napfényben kivirágzik a kedvük, mint mondjuk a Karib-szigeteken, vagy azért, mert olyan sok a sötétség, hogy így próbálják feldobni magukat a lakók – utóbbi esetben Grönlandra céloztunk. Miután írtunk a világ legszínesebb falváról, melyet a turisták kedvéért pingáltak ki, most néhány további olyan helyet mutatunk, ahol egész településeket varázsoltak el a színek segítségével, főként a lakók saját örömére. Egy csokorra való színes városkát mutatunk: olvasson tovább!

Olasz színözön

Burano, Olaszország

Nem kell túl messzire mennünk, ha igazán sok színes házat szeretnénk látni egy kupacban, de mivel Burano Velence mellett, annak árnyékában található, a nagy testvérhez képest a turistáknak csak töredéke jön el ide. A Velencéhez hasonló szigetcsoport alapterülete mindössze 0,21 négyzetkilométer, és valószínűleg már a római korban is lakták.

Az évszázadokon át csipkéjéről híres szigeten az emberek nem csak úgy lefestik a házukat, amilyenre szeretnék: itt tudatos várostervezésről van szó, és az önkormányzat ad engedélyt az általa meghatározott színre. A legenda szerint egyébként a halászokat segítette a sok élénk szín, hogy könnyebben hazataláljanak. Egy biztos, jó alternatíva lehet Burano, ha Velencéből kiszorulnánk a turisták számát érintő korlátozások miatt.

Cinque Terre, Olaszország

Az öt falu, mely a Cinque Terre régiót alkotja, két dologban egyezik meg: minden esetben meredek sziklafalakra épült, színes házak tömegéről van szó. A Ligur-tenger nehezen megközelíthető része La Spezia várostól északnyugatra található. A kiváló boraikról ismert falvakat az UNESCO is felvette a világörökségi listára. A Bocaccio Dekameronjában is említett öt falu közül csak egy van, amelyik nem a tengerpartra épült, hanem feljebb, a meredek sziklákra. A színek eredetére nincs hivatalos magyarázat – egyszerűen csak menjünk el ide, és csodáljuk.

A Karib-tenger szivárványai

Ahol egymást érik a fesztiválok, és az emberek amúgy is több időt töltenek a szabadban, mint a házak falai között, ott csak a véletlen okozhatja, hogy az amúgy is festői tájnak még egy kis pluszt adnak: mentazöld, hupilila és babarózsaszín formájában. A Karib-tenger kékjéhez úgy tűnik, mindegyik megy.

Trinidad, Cuba

Ismét egy olyan hely, ahol csupán kedvtelésből festik színesre a vörös terrakotta cserepes házakat, sokszor eltérő színnel hangsúlyozva a faszerkezetet. Az 1513-ban alapított város a világörökség része, mely a 19. század közepéig a cukorgyártás fellegvára volt Kubában. Macskaköves utcáin andalogva ma is átélhetjük a régi idők szellemét – az óváros szerencsére autók számára tiltott övezet. Kuba egyébként alapból olyan, mintha az ember ötven évet utazna vissza az időben – nos, Trinidad esetében ezt sokkal inkább három-négyszáz évre saccolnánk.

Willemstad, Curaçao

A Karib-tenger déli részén található Curaçao fővárosa, mely korábban a Holland-Antillák fővárosa is volt, egészen annak 2010-es felbomlásáig. Nem csupán a házak színei miatt bámulatra méltó a város, hanem azért is, mert egyedülálló módon két gyarmatosító nagyhatalom, a spanyolok és hollandok építészete keveredik itt. A belváros és a kikötő festői bejárata az UNESCO világörökség részét képezi.

Isla Mujeres, Mexikó

Csupán félórás hajóúttal érhető el ez a sziget Cancúntól, mégis egészen más világba csöppenünk: emeletes luxusszállodák helyett színesre festett, apró házak között sétálhatunk. Körülbelül ezer éven át a maják szent helyként tisztelték, Ixchel nevű istennőjüknek áldoztak itt, ezért is a neve: az asszonyok szigete. Modernkori története 1850-ben, az első, szárazföldről érkezett telepesekkel kezdődött. Az egész sziget mindössze nyolc kilométer hosszú, „fővárosa" pedig olyan kicsi, hogy könnyedén körbejárhatjuk, és megszámolhatjuk, hány színt használtak a helyiek.

Campeche, Mexikó

A cikk szerzője örökre szívébe zárta ezt a várost, ahol a macskaköves utcákon este, amikor egy autó sincs az utcán, rögtön visszarepülhetünk négyszáz-ötszáz évet a múltba. Itt azon sem lepődtem volna meg, ha egyszer csak maga Long John Silver fordul be a régimódi lámpák fényében az egyik sarkon, és falábán döcögve elindul felénk. Nappali fényben pedig nehéz levenni a szemünket a házakról, melyek mindegyike más színben pompázik. Kizárt, hogy ilyen városban bárki depressziós legyen.

A kék ötven árnyalata

Chefchaouen, Marokkó

Az 1471-ben alapított város egyértelműen arról híres, hogy házait kékre festik. De nem olyan régóta, mint hinnénk. A kék eredetéről két legenda kering: az egyik, hogy azért pingálják ilyen színnel a házakat, hogy távol tartsák a szúnyogokat, a másik pedig az, hogy az 1930-as években a Hitler elől menekülő zsidó telepesek kezdték el használni, mivel a kék szín az eget és a mennyet, azaz a spiritualitást hivatott jelképezni.

Egy biztos: mivel a városka elég közel fekszik Tangerhez, turisták tömege jön megcsodálni a kék ötven árnyalatát – a fogadásukra pedig összesen kétszáz szálloda található a városban.

Az új otthonba költözés öröme

Núbiai falu, Asszuán

1968-ban, a Nílust megszelídítő Asszuáni-gát megépítésekor nem csupán a híres Abu Szimbel templomot kellett arrébb telepíteni, összesen száznegyvenezer núbiait is, akiknek a városait elárasztotta a felduzzasztott Nílus. Az egyiptomi kormány nagyvonalúan kárpótolta őket a kellemetlenségért: többek között új házakkal, ingyenes iskoláztatással és orvosi ellátással.

A színes házak tehát nem különösen régiek – főleg egyiptomi viszonylatban –, cserében olyan jól néznek ki, hogy hajóval túrákat szerveznek a núbiai falunak nevezett település felkeresésére. Itt a látogatók megismerkedhetnek a hagyományos núbiai életformával is.

Ahol tényleg ráfér a tájra egy kis szín

Nuuk, Grönland

Grönland első és egyben legnagyobb városa, illetve fővárosa Nuuk, melyet még az inuitok elődei alapítottak: már kétezerkétszáz évvel Krisztus előtt lakott terület volt. A mai formában látható várost már a dánok kijelölt képviselője építtette 1728-ban, és mivel első körben zsoldoskatonákkal, elítélt bűnözőkkel és prostituáltakkal telepítette be, talán nem csoda, hogy az új lakók többsége egy éven belül elhalálozott skorbutban vagy más betegségben. Végül egy misszionárius vette át a vezetést, és innentől számítjuk Nuuk modern korát.

A grönlandi öntudatot egyébként sokáig elnyomták a dánok, csak a 2. világháború környékén kezdtek ráébredni arra, hogy az inuit hagyományokat ápolni kell. És hogy miért a színek? Nincs rá magyarázat, de ha tippelnünk kellene, szerintünk szerették volna feldobni valamivel a hátteret, ami egyébként évszaktól függően csak szürke és zöld, vagy szürke és fehér volt.

Iparművészeti alkotásoknak is beillő falvak

Caihongjuan, Tajvan

Ezt a tajvani falut egyetlen férfi, Huang Yung-fu tette híressé, aki most már a kilencvenes éveiben jár, és turistákkal fényképezkedik. Ez a falu is egyike azoknak a sebtében felhúzott „veteránfalvaknak", melyet a kínai szárazföldről a kommunisták elől idemenekült Kuomintang katonáknak és családjaiknak építettek. Az olcsó anyagokból összetákolt települések az elmúlt húsz évben egyre-másra tűnnek el a föld színéről.

A tajcsungi Szivárványfalu is egyike ezeknek, és több házat leromboltak már itt. Huang úr azonban, aki maga is a veteránok egyike, egy nap festeni kezdte a kihalt házak falát. Festményeit néhány éve a közeli egyetem diákjai fedezték fel. A helyiek tiltakozása miatt - illetve azért, mert ráébredtek, milyen sokan jönnek a falut megnézni - az önkormányzat végül letett arról, hogy porig rombolja. A falu tulajdonképpen ma Tajcsung egy városrésze.

Zalipie, Lengyelország

Délkelet-Lengyelország e régi kis faluja az ország fő attrakciói közé tartozik, pedig egyetlen ötcsillagos szálloda vagy történelmi műemlék sem található itt: csupán kis faházak vannak, amelyeket a helyiek aprólékosan kidekoráltak.

Több mint száz éve kezdődött a hagyomány, hogy az asszonyok virágmotívumokkal díszítsék otthonukat, mivel kisebb esztétikai hibákat csak így tudtak elrejteni. Eszközeiket kénytelenek voltak maguk készíteni: az ecseteket például a tehenek farkából nyert szőrből állították össze, a festék alapját pedig főzőzsír adta. A hagyománynak fontos része volt, hogy a motívumokat minden évben újra kell festeni, és ezt az asszonyok Úrnapja után tették, amikor kevesebb teendő akadt a földeken. Egyikük, az 1974-ben elhunyt Felicja Curylowa annyira beleszeretett az alkotásba, hogy háromszobás háza minden felületét kidíszítette, ami ma múzeumként látogatható.