A Tapolcai-medence akkor is ász lehet a tarsolyunkban, ha egyébként a környéken, a Balaton mellett nyaralunk, csak éppen elromlik az idő. Maga Tapolca ritka szerencsés fekvésű kisváros: horizontját a jól ismert tanúhegyek tagolják, és alatta húzódik országunk negyedik legnagyobb barlangrendszere. Fő látványossága a tavasbarlang és a benne található csónakázótó, mely az utóbbi években vált felkapottá. Abban az időben ugyanis, amikor a környéken bauxitbányászat folyt, a vízszint süllyedése miatt a mostani csónakázótó helyén sétálgatni és barlangászni lehetett.

A barlang megkerülhetetlen látványosság, nincs gyerek, akit ne érdekelne. A látogatóközpontban először egy kiállítást lehet megnézni a barlang geológiájáról és történelméről (1903-ban kutat furatott a helyi pékmester háza udvarán, ekkor bukkantak az üregekre; először egy kacsát engedtek le a kútba, amely a legenda szerint a Malom-tónál bukkant a felszínre), aztán végre következik a várva várt attrakció. Ha esetleg csoportokba futnánk, és ezért várnunk kell, az udvarrészben egy egyensúlyozós fapalló és egy rugós állatka játék található, ezzel elterelhetjük a gyerekek figyelmét.

A barlangba lejutva a látogatót beosztják egy fémladikba, és felszerelik összesen egy darab evezővel, amivel kenuszerűen evickélhet az elképzelhetetlenül tiszta vízben. Eltévedni nem fog, mert a barlangrendszerben csak egy irányba lehet haladni. Rögtön az első balkanyarnál villan majd a vaku; a cikk írója teljesen kizártnak tartja, hogy itt bárkiről értelmes kép készüljön, de ha mégis, azt a kijáratnál majd megvásárolhatja. Az út hamarosan annyira összeszűkül, és a mennyezet is annyira leereszkedik, hogy felnőttek nyakbehúzva közlekednek, az evező pedig jobb szolgálatot tesz azzal, hogy a falhoz érintve lökjük magunkat, miközben a gyerekek viháncolását hallgatjuk.

Ha visszaértünk a kiindulópontra, a lépcsősorhoz visszavezető barlangi üregből jobbra több kisebb üreg is nyílik - ahol a minik kedvükre bújócskázhatnak -, balra pedig egyetlen nyílást találunk. Itt világosabb van, mint másutt. Mert ez az a vájat, amelyen keresztül kútfúrás közben a barlangot megtalálták.

Ha megnéztük a barlangot, sétáljunk le a főutcán a főtérig, ahonnét árkádok alatt juthatunk le a Malom-tóhoz. A hangulatos, régi épületek övezte, egymásba fonódó két tó a barlangból kapja vizét, így ha télen járnak erre, úgy készüljenek, hogy a levegőnél jóval melegebb, tizenhét-tizennyolc fokos víz látványosan gőzölög. A tó áttetsző vizében csapatostul úszkálnak a kisebb vagy óriási díszhalak, a gyerekek pedig vidáman szaladgálhatnak a parton. A víz mellett akad napi menüt kínáló étterem, valamint kávézó és fagyizó is.

A lenti tó mentén sétálva egy nagyon árnyas fajátszótér kelleti magát - vétek lenne kihagyni, annak ellenére, hogy rém ellenszenves kavicsokkal borított. Szandálban nem fognak sokáig kitartani a gyerekek, de mint megálló elkerülhetetlen, és hát lássuk be, ritka szép helyen van.

Tapolca jó kiindulópont, ha csillagtúrázni szeretnénk

Elmehetünk például Sümegre, ahol lenyűgözően jó állapotú várat találunk, és hozzá kapcsolódóan több izgalmas szórakozást. Első pillantásra talán bevehetetlennek tűnik az erődítmény a maga közel kilencven méter magas dombján, a látszat azonban csal: tényleg meredek, ám ha a gyerekek jó formában vannak, óvodásokkal 10-15 perc alatt feljutunk a göröngyös úton (sportcipő vagy jó tartású túraszandál ajánlott, tűsarkú tilos).

A várban megnézhetjük a történetét bemutató múzeumot, és számos olyan dolgot is megtudhatunk a régi kínzóeszközökről, amiket talán sosem akartunk – iskolás fiúgyerekek valószínűleg szájtátva fognak bámészkodni. Nyáron feléled a középkor: a központi füves térségen lovagok gyakorlatoznak, az istállóban állatokat lehet simogatni, és középkort idéző árusok teszik teljessé a hangulatot. Nyár elején július 14-ig szerdán és szombaton 17 órakor, július 15. és augusztus 20. között keddtől szombatig minden nap 17 órakor rendeznek történelmi lovasjátékokat, amit középkori lakomával is megfejelhetünk fejenként hatezer forintos áron.

A vár alatti részen van egy klassz, ingyenes történelmi játszótér. Ha sokáig időzünk itt és ha hív a természet, a várhoz vezető bazársoron található nyilvános wc egy százasért kulturált megoldás. A játszótér mellett található közvetlenül egy lovagi aréna is. A történelmi élményparkban a gyerekek megismerkedhetnek azokkal a fegyverekkel, amikkel a 15. század előtt az ostromlók próbálkoztak, ha meghódítandó vár került az útjukba. A támadó török ostromtábor korhűn felépített és berendezett sátrai a török hódoltság korába repítenek vissza.

Ha a Balaton felé indulna, mert kedvet kapott a meseszép romokról írott cikkünkhöz, a szigligeti vár is csupán húsz perc autóval. A várat szépen helyreállították, a kilátás lélegzetelállító. Az alatta található falu nem véletlenül ad otthont egy alkotói háznak, ahol nagy íróink egymásnak adták, adják a kilincset – ez az Esterházy-kastély az alkotók nyugalma érdekében belülről nem látogatható, a falu viszont bőven megér egy sétát vagy ebédet.

Ha viszont Veszprém felé venné az irányt, az iskolásokkal felmondathatja a Kinizsihez kapcsolódó legendákat, és bepillanthat magába a várba is, mely minden, csak nem romantikus. Útba esik Nagyvázsony felé Kapolcs is, amelyről kapásból mindenkinek a Művészetek völgye jut eszébe, pedig ez a falu az év többi ötvenegy hetében is él, működik és látogatható.

Állati jó élmények

Nincs messze Tapolcától a Veszprémi Állatkert és az ott található, idén kibővült Dínópark sem, mi most mégis mást ajánlunk: induljunk Keszthely felé, és álljunk meg a 71-es úton Balatonedericsnél az Afrika Múzeum és Állatkertben. Ebben a mini-állatparkban elsősorban Afrika vadvilágával ismerkedhetnek a látogatók; zebrákkal, antilopokkal és társaikkal, akadnak itt továbbá maszáj kunyhók, a gyerekek pedig akár tevegelhetnek, pónizhatnak is. A múzeumépületet azoknak ajánljuk, akiket maga a vadászat hőskora is érdekel, és nem riadnak vissza a kitömött harci trófeáktól – Hemingway-rajongók különösen élvezni fogják.

Ha Tapolcáról Gyulakeszi irányába indulunk, utóbbi faluba érve az első balkanyar után rögtön találunk egy egyszerű autós pihenőt. Ha a velős pirítós a gyengénk, érdemes megállni, főleg, ha kóstoltuk már a Hatlépcsősben kaphatót, mert komoly viták dúlnak arról, melyik a jobb. A cikk írója elfogult a gyulakeszi pirítóssal szemben, nem utolsósorban azért, mert az ablakból falatozás közben a Szentgyörgy-hegyet csodálhatjuk. A pihenő oldalában egy csúszda-hintó-falovacska kombó szórakoztatja a miniket, amíg várunk. No, de térjünk vissza az állatokhoz.

Gyulakesziből Zánka felé indulva elhaladunk Káptalantóti mellett, ahol vasárnaponként a népszerű Liliomkert piac üzemel. Ezután csupán néhány kilométert kell tovább mennünk addig, míg jobbra a második leágazásnál (14-es kilométerkő) elkanyarodhatunk a Kővári Kecskefarm felé. (Ha a piachoz vezető elágazás után az első lehetőségnél kanyarodunk jobbra, a Sabar-hegyi templomromhoz jutunk. Vadregényes, kicsi romocska, a 13. századból maradt kövekkel.)

A Kővári Kecskefarmon nagyon érdekes állatokat láthatunk: az alpakkától a mosómedvén át a világ legdrágább baromfijáig, az Ayam cemani-ig, melynek darabja százezreket kóstál, és a húsa is fekete. A farmon nincs idegenvezetés, a pedagógus pályát állattartásra cserélő tulajdonosoknak ennél több dolga akad, így mindenki arra császkálhat, amerre akar. Belépődíj sincs, van viszont egy boltocska, ahol kecsketejből készült, illetve mangalicatermékeket vásárolhatunk, ezért igazából akkor érdemes menni, ha ezek amúgy is gyengéink.

Ha csak állatokra vagyunk kíváncsiak, sokkal kiépítettebb a néhány kilométerrel odébb található Salföld major, ahol őshonos állatokat, lovasbemutatót láthatunk, de magunk is lovagolhatunk vagy kocsikázhatunk.

Megközelítés: a fent említett 14-es kilométerkő után van egy elágazás, jobbra Kékkút felé. Erre indulva újabb választási lehetőséghez érünk: válasszuk a villás elágazás jobb ágát, ami Salföldre vezet.

Túrázzunk!

Szigorúan véve nem tartozik már a Tapolcai-medencéhez, de kocsival csupán huszonöt perc a monoszlói Hegyestű Geológiai Bemutatóhely. A gyerekeim által csak „lyukas hegynek" aposztrofált képződmény egy nagyon látványos régi vulkán, melynek északi oldalát bányászat fejtette le, így jól megfigyelhető a nyolcmillió éve megszilárdult bazalt. A Tapolcát Zánkával összekötő főút mentén található hegyet Tapolca felől megközelítve garantáltan nem kerüli el majd a figyelmünket, a Balaton felől érkezők viszont csak egy szabályos, erdővel borított vulkáni csúcsot látnak.

A hegy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park része, és geológiai bemutatóhely is egyben. A parkoló mellett a gyerkőcök nem fognak ellenállni a szabadtéri kőpark csábításának, különösen, ha már régen voltak mászókaközelben. Az egykori bazaltbánya épületében kiállítás működik, a hegyen egyre feljebb mászva pedig a Balcsi egyre káprázatosabb panorámája tárul elénk.

Ennél is közelebb van Tapolcához a szentbékkállai kőtenger, melyet szintén a Tapolca-Zánka főúttól néhány kilométerre találunk. Kanyarodjon le a Mindszentkálla táblánál, és a bájos falun át a még szebben felújított Szentbékkállára jut. Itt a főúton az Eszter panzió előtt lát majd egy balra, a kőtenger felé mutató táblát. Az út utolsó hatszáz métere göröngyös, nem kiépített, de személyautóval azért bátran vállalható. A kőtenger előtt nincs kiépített parkolóhely, az út mentén, a fűben állhatunk meg egy földút-kereszteződésnél. Innét már látszanak az első kövek.

Ezek a hatalmas sziklák úgy néznek ki, mintha óriások hányták volna őket egymásra, de valójában a Pannon-tenger üledékéből kerültek a felszínre. Egészen a 19. századig malomköveket vágtak belőlük – a hasonló kőhátra épült Kővágóörs is innét kapta a nevét. A kőtenger a gyerekeknek egyfajta szabadtéri mászókaparkként működik, izgalmas hasadékokkal és még izgibb gyíkokkal. Őszintén szólva a cikk írója eddig azt hitte, ilyen színkombinációjú hüllők csak a trópusokon, nálunk pedig az állatkertekben élnek.

A kőtenger nevezetessége egyébként az ingókő, melynek ingatásához hétvégenként bőven akad segítség. A helyiek ezt a követ a „csalfa asszonyok" kövének hívják – azt tartják, ha olyan állna rá, aki nem volt hűséges, a kő bizony lebillenne, és magával rántaná. A kő tényleg mozog, és aki rááll, saját erővel meg tudja billenteni.

A kőtengert egyébként különösen eső után néhány nappal ajánljuk a legjobban. A víz ilyenkor a füves részen már felszáradt, viszont a kövek mélyedéseiben szép, rezzenéstelen tükrű pocsolyák gyűlnek össze. Ha eddig nem kapta volna elő a fényképezőgépét, itt biztosan megteszi!