vizsgálat

Távol

A világ legritkább bálnáját mosta partra Új-Zéland partjainál az óceán

Annyira ritka, hogy az 1800-as évek óta csupán 6 példányát sikerült azonosítania a tudósoknak.
Távol

Felsőbb körökbe vezetnek a szálak a nyolc ember halálát követelő panziótűz ügyében

A bukaresti alvilág ismert figurája volt annak a romániai panziónak a tulajdonosa, amelyben karácsonykor nyolc ember benn égett.
Útra kész

Repülés közben vesztette el három ablakát egy utasszállító

A pilóták furcsa zajt észleltek, majd úgy döntöttek, hogy visszafordulnak a reptérre.
Útra kész

Górcső alá veszik az egyik legnagyobb fapados légitársaság jegyértékesítési gyakorlatát

A cég vélhetően megtévesztéssel tereli a fogyasztókat feláras szolgáltatásai felé.
Távol

Rejtélyes kupolákat találtak a Holdon

A NASA is vizsgálná hogyan keletkeztek pontosan ezek a képződmények.
Családbarát

Nem riogatás, de idén nagyon figyeljünk oda a kullancsokra!

Magyarországon eddig 27 kullancsfajt azonosítottak, melyek közül 21 őshonosnak tekinthető.
Fenntartható fejlődés

Antennával felszerelt fókákkal vizsgálják az Antarktiszt

A tudósok remélik, hogy a pingvinek is segíthetik a munkájukat.
Bor & Gasztró

Szaloncukrokat vizsgált a fogyasztóvédelem, íme, az eredmények

A legfinomabb szaloncukor élvezeti értékét is lenullázhatja, ha nem elég vastag a bevonat.
MedSpa

Újra megnyitottak a bezárt strandok a Velencei-tónál

Az elvégzett vizsgálatok alapján ismét fürdésre alkalmasnak nyilvánították a vizet.
Hírek

Megvannak az új szennyvíz-vizsgálati eredmények, ezt mutatják a vírus terjedéséről

A szennyvíz vizsgálatával lehetővé válik a vírus terjedésének nyomon követése.
Közel

Szenzációs lelet: azonosították az első magyar dinoszaurusztojást

A korábban talált mintáról most bizonyosodott be, hogy ez az első magyarországi dinoszaurusztojás-lelet.
Útra kész

Idegen tárgyak kerültek a 737 MAX gépek tankjába

Át kell vizsgálni a több mint négyszáz már legyártott, de még át nem adott Boeing 737 MAX-ot.
Útra kész

Teljes készültség volt éjjel Ferihegyen, egy defektes gép landolását várták

A gép egy órányi repülés után, a hajnali órákban fordult vissza Magyarországra.
Közel

Figyeljen, melyik kalandparkban mászik fára!

Mert bár az eddigi ellenőrzések hatására csökkentek a szabálytalanságok a kalandparkokban, a júliusban vizsgált 23
Túra

Átvizsgálják az összes hazai kalandparkot

Rendkívüli vizsgálatot rendel el a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az összes magyarországi kalandparkban