történelmi

Kultúra

Nő a pápai trónon- Történelmi tény vagy fikció?

Utánajárunk a legendának, hogy kiderítsük, történelmi tény vagy fikció a hírhedt eset.
Távol

Történelmi ágyúgolyót találtak egy kőszegi családi ház udvarán

Az ágyúgolyó feltehetően a Hadtörténeti Intézet és Múzeumhoz kerül.
Távol

Egy hazai deszkatemplom, ami sosem adja fel és mindig újjászületik

Miskolc Újváros nevű városrészében találjuk azt a mindent túlélő deszkatemplomot, ami ma már a közösség csomópontja.
Távol

Európa rejtett gyöngyszemei 4: Horvátország romantikus, apró falvai

Most kiderül, hogy hol található a szarvasgomba hazája, és a világ legkisebb városa.
Távol

Egy több mint 130 éves japán házban zakatolnak a mosógépek

A modern gépek és a matuzsálem korú kereskedői ház, kifejezetten jól megférnek egymás mellett.
Közel

Egy magyar kastély is ott van Európa legjobbjai között

A Heritage Hotels of Europe díjazottjait közé került be, és elnyerte a 7 kategóriában kiosztott elismerések egyikét.
Közel

Középkori hagyományőrző csapatok az Esztergomi Történelmi Napokon

Regélők, íjászok, vásári forgatag és sok más is lesz augusztus közepén.
Családbarát

Látványos csatajelenetekkel és apródiskolával is készül Gyula a Végvári Nap

Látványos csatajelenetekkel és apródiskolával is készül Gyula a Végvári Napokon
Családbarát

Újra átélheti a törökök elleni győzelmet Szentgotthárdon

Újra átélheti a törökök elleni győzelmet Szentgotthárdon.
Távol

Így juthat ingyen olasz kastélyhoz

Így juthat ingyen olasz kastélyhoz