megnyitás

Távol

Videó: Kína megnyitotta első tengeren átívelő nagysebességű vasútvonalát

A vonatok óránként 350 kilométeres maximális sebességgel közlekednek rajta.
Közel

Tudjátok mi fán terem egy Cipóosztóház? A Dobó István Vármúzeumban fény derül rá

Új terekkel és programokkal, 70 fős moziteremmel várja újra a látogatókat a Vármúzeum.
Közel

Egy egykori andezitkő bányában nyitott meg Tokaj új, ötcsillagos szállodája

A szálloda dizájnját a régi kőbánya és a környező természet ihlette.
Balaton

Megépült a Balaton legkorszerűbb kikötője

Az új kikötőben 140 vitorláshajó és 40-50 vízisporteszköz is elfér.
MedSpa

Csak jövőre mártózhatunk meg a Rác Fürdő gyógyító vizében

Sokan várják már a fürdő megnyitását, melynek kénes vize többféle betegségre is jótékonyan hat.
Kultúra

Megnyílt a világ talán legextrémebb kinézetű múzeuma

Ennél futurisztikusabb épületet nehezen lehet találni!
Túra

Megnyitotta kapuit az impozáns szálláshely, melynek teraszáról két várra látni

Az elmúlt egy évben felújított és kibővített kirándulóközpont csodálatos természeti környezetben található.
Budapest

Négycsillagos szálloda nyílt a Nyugati pályaudvar szomszédságában

Az épület fogadóterei a pályaudvar építészete előtt tisztelegnek.
Közel

Ebben a kastélyban úgy érezhetik majd, mintha a grófi család vendégeként érkeznének

A jövőre nyíló tárlat a Vendégségben Wenckheiméknél címet viseli.
Budapest

Megnyílt a város fölötti edzőpark a Nyugatinál

Ez az ország első, bevásárlóközpont területén létrehozott szabadtéri edzőparkja.
Budapest

Az ünnepi hétvégén is megnyitják a rakpartot

A gyalogosok és a kerékpárral közlekedők vehetik birtokba.
Családbarát

Ebben az élményparkban a legendás számítógépes játék világába léphetnek a látogatók

A rajongók tavaly nyár óta vártak erre a pillanatra, ami a vírushelyzet miatt tolódott.
Budapest

Mégsem nyitják meg a pesti alsó rakpartot és a Lánchidat a hétvégén

A tervezett programokat részben online formában, részben későbbi időpontban valósítják meg.
Távol

13 évnyi felújítás után nyílik meg a híres római műemlék

Látogatható lesz a legnagyobb római sírépítmény, másfél hónapig ingyen.
Kultúra

Kilencméteres csokiszökőkúttal büszkélkedhet a világ legnagyobb csokoládémúzeuma

A világklasszis teniszező vicces kisfilmmel csalogatja a nézőket Zürichbe.
Budapest

Ingyenesen látogatható a fővárosban megnyílt tűzoltó skanzen

Igazi történelmi különlegességeket is láthatnak a kiállításon.
MedSpa

Négy hónap szünet után újra lubickolhatunk Dunaújváros élményfürdőjében

Mostanra lezajlottak a karbantartási munkáltok, és egy új szolgáltatással is bővült a kínálat.
MedSpa

Megnyitotta kapuit Montenegró legújabb strandja

Egy 200 férőhelyes, nyugis, nyílt tengerre néző strandot nyitottak meg a Luštica-öbölben.
MedSpa

Öt év után újra lubickolhatnak ezen a hazai termálstrandon

Mától a fürdőhöz tartozó kempingben is meg lehet szállni néhány napra.
Távol

Elkészült a népszerű határmenti kisváros első szállodája

Eddig csak magán-szálláshelyeken tölthettük az éjszakát, mostantól menő szállodában is alhatunk.
MedSpa

Új részlegek nyílnak meg ebben a hazai fürdőben

Az igazi strandszezonra bővítik a fürdőzők kikapcsolódási lehetőségeit a Virágfürdőben.
Távol

A hónap végén mi is megcélozhatjuk Horvátországot

Június 1-től a legtöbb helyen nyitott kapukkal várják a vendégeket.
MedSpa

Ebben a hazai fürdőben hamarosan fedett medencékben is csobbanhat

Az élményelemeket még nem üzemelik be, de nemsokára bent is lehet csobbanni.
MedSpa

A karantén ellenére is megnyitják a szabadtéri strandokat Ukrajnában

Az egymás közötti távolságtartásra fokozottan kell majd figyelniük a strandolóknak.
Távol

Idén kevesebb férőhellyel nyitnak a montenegrói strandok

A jövő hét elején lehet ismét kifeküdni a tengerparti nyugágyakra Montenegróban.